Az Adobe bejelentette, hogy a Microsoft a mai napon megszerezte az Adobe Flash Lite és az Adobe Reader LE szoftverek használati jogát, így a redmondi szoftvercég a későbbiekben a saját fejlesztésű Silverlight mellett az Adobe hasonló célt szolgáló technológiáját is elérhetővé teszi Windows Mobile operációs rendszeréhez.
Hirdetés
Az Internet Explorer Mobile böngészőbe kiegészítő modulként beépülő Flash Lite 3 szoftver segítségével a felhasználók a jövőben mobilkészülékeiken is megtekinthetik és használhatják az Adobe Flash technológiára épülő weboldalakat, animációkat és alkalmazásokat. A Microsoft a Reader LE PDF-olvasó szoftver licencét is megvásárolta, így a készülékek idővel már PDF dokumentumok megjelenítésére is alkalmasak lesznek.
Mint azt az Adobe illetékese, Anup Murarka elmondta, a két cég előtt még komoly munka áll, mielőtt kész termékkel lépnének a nagyközönség elé: „A mérnököknek most elsősorban a technológiák integrálásán kell dolgozniuk, és ha kész vannak, a platformokat el kell juttatni az OEM-eknek” – mutatott rá a szakember. Az Adobe reményei szerint a szoftvercég Flash technológiája és dokumentumolvasója az év végére jelenhet meg a kereskedelmi forgalomban kapható okostelefonokon.
A Microsoft Windows Mobile csoport projektmenedzsere szerint a hasonló célt szolgáló Silverlight és az Adobe Flash jól megfér majd egymás mellett: „A Flash és a Silverlight nagyjából ugyanazt az élményt képesek nyújtani, de láttunk már ilyesmire példát máskor is. Például a Windows Mobile-t használó telefonokon a Microsoft Live Search mellett éppúgy elérhető a hasonló szolgáltatást is nyújtó Google Maps” – emlékeztetett Scott Rockfeld. A Windows Mobile platformhoz fejlesztett Silverlight először várhatóan a Nokia okostelefonjain jelenhet meg idén év végén.
Jelenleg gyakorlatilag mindegyik ismert mobiltelefon-gyártó szállít olyan, nem Windows Mobile alapú telefonkészülékeket, melyek kompatibilisek az Adobe Flashsel. Ez azon túl, hogy lehetővé teszi a weboldalakon elhelyezett Flash animációk megjelenítését, különböző Flash-alapú tartalmak, így például képernyővédők, háttérképek, animált csengőhangok használatát is támogatja, de akár a telefon teljes grafikus interfésze is épülhet az Adobe technológiájára.