Hirdetés

Nyomul a weben az Adobe

Hirdetés

Amikor idén márciusban az Adobe elárulta, hogy felpakolja az internetre a Photoshop képszerkesztő egy lebutított változatát, a vállalat vezérigazgatója azzal indokolta a webes alkalmazások felé történő nyitást, hogy a saját területükön elsők akarnak lenni a szoftverek online változatainak elkészítésében. Bruce Chizen akkor világossá tette: nem akarnak lemaradni az elsősorban a Google és a Yahoo – valamint kissé vonakodva a Microsoft – által diktált trendről, arról azonban nem beszélt, hogy rivalizálni is szeretne ezekkel az óriásvállalatokkal.

Mégis úgy tűnik, ez is része a szoftvercég webes stratégiájának. Erre mutat, hogy tegnap – a Chicagóban zajló Max 2007 fejlesztői konferencia kezdetéhez igazítva – az Adobe bejelentette, hogy felvásárolja a Buzzword online szövegszerkesztőt fejlesztő Virtual Ubiquity nevű kezdő vállalkozást. A mindössze 11 főt foglalkoztató cég komoly tapasztalatokkal rendelkezik a területen, tagjai az 1980-as években részt vettek a Lotus Manuscript megírásában. A Flash felületen futó Buzzwordöt már Adobe Flex környezetben fejlesztették. Az elegáns felületű alkalmazás ma még tesztfázisban működik, és egyelőre több népszerű fájlformátumot – ilyen az Adobe PDF-et vagy az OpenDocument – sem ismer. De ez változni fog – ígérik. A program az AIR-en (Adobe Integrated Runtime) keresztül támogatni fogja az offline működést is.

Kérdés, hogy mit akar kezdeni az online szövegszerkesztővel a cég. Szkeptikus szakértők rámutattak, hogy ez a piac már most is telített, és a nagyágyúk, a Google, a Yahoo és a Microsoft megoldásai mellett is vannak alternatívák. Egyelőre az Adobe sem árult el konkrétumokat, csupán annyit: integrálni fogják a Buzzwordöt a PDF-termékcsaládba.

A termék a webes felületnek köszönhetően közös dokumentumszerkesztésre használható. Az Adobe – ennek előnyeit demonstrálandó – a bejelentésről szóló sajtóközleményt is így készítette el. Mint mondták: körülbelül 200 e-mailt spóroltak meg a megosztott szerkeszthetőségnek köszönhetően, mert nem kellett a szöveg különféle változatait küldözgetni jóváhagyásra, majd vissza.

Szintén tegnap mutatta be a vállalat online dokumentummegosztó szolgáltatását, a Share-t is. Ez olyan tárhelyként működik, amelyen a regisztrált felhasználók közzétehetik a fájljaikat, meghatározva azoknak a körét, akik hozzáférhetnek a dokumentumokhoz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Adobe

Azóta történt

Előzmények