Hirdetés

Szeretünk téged, Apple!

Hirdetés

Újabb fordulójához érkezett az Apple és az Adobe között a Flash-technológia kapcsán kialakult háborúskodás, az Adobe ugyanis elindított egy kampányt, melyben békülékeny hangon, de határozottan kiállnak termékük mellett, ugyanakkor közvetetten zsarnoki törekvésekkel vádolják az ellenfelet.

Adobe

A kampányban képes reklámokat helyeznek el weboldalakon (még a tegnapi The New York Times online kiadásába is jutott belőlük), amelyekre kattintva a „We love choice” (Szeretjük a választást/a választás lehetőségét) című Adobe-közleményhez juthat el az olvasó, amelyben kifejtik, hogy a cég mindig is a nyitottság és a szabad információáramlás, a gát nélküli innováció mellett állt. Megemlítik, hogy a Flash egy nyitott szabvány, mely forradalmasította az internetes médiamegjelenést. Ugyanezeket az érveket visszhangozzák az Adobe alapítói, Chuck Geschke és John Warnock az Apple-nak szánt nyílt levelükben, s kiemelik, hogy a webet egyetlen cég sem tudja uralni, viszont az olyan lépések, mint az Apple fejlesztői szigorítása, töredezetté, zárt rendszerek kaotikus játékterévé alakíthatják a netet. A harmadik menüpont az oldalon „Az igazság a Flashről” címet viseli, ahol a technológia legfontosabb jellemzőit számlálják elő.

Adobe

Azóta történt

Előzmények

  • Aki pornót akar, ne iPhone-t vegyen

    Az Apple vezetője ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy vállalatának kötelessége erkölcsi alapon is befolyásolni az eszközeiken kínált tartalmakat.

  • Az Adobe bepereli az Apple-t?

    Meg nem erősített információk szerint az Adobe bíróságon keresne elégtételt, bár az még nem világos, milyen alapon indíthat pert.

  • Cseszd meg, Apple!

    A szakma megrökönyödéssel fogadta az Apple döntését, s az egyik Adobe-nak dolgozó szakember nem is kívánta moderálni véleményét.