Hirdetés

A mikrohullámú internetben hisz az ACE Telekom

A mikrohullámú internet-hozzáférés vállalati felhasználásának előnyeire hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatóján az ACE Telekom. A szolgáltató szerint tévhit az, hogy magas rendelkezésre állású, stabil és nagy sávszélességű kapcsolat kiépítésére csak a vezetékes infrastruktúra alkalmas. A cég tavalyi, 494 millió forintos árbevételének 80 százaléka származott vállalati ügyfeleknek nyújtott internetszolgáltatásból.

Hirdetés

Farmosi Attila, az ACE Telecom ügyvezetője azt mondja, hogy a bérelt vonalra jellemző, magas rendelkezésre állású internetkapcsolatot kábelen és mikrohullámon egyaránt létre lehet hozni. A kizárólagos használat, a magas műszaki támogatás és a maximálisan védett összeköttetés mindkét esetben adott, azonban a mikrohullám a technológiánál fogva rugalmasabb és olcsóbb megoldást jelent a csak vezetékes megoldásokkal szemben. „Az összeköttetés gyorsan kiépíthető, hiszen a telepítés nem függ semmilyen meglévő infrastruktúrától, és a mikrohullámú kapcsolat akár 366 Mbps sávszélességet is tud nyújtani szimmetrikus adatátvitel mellet” – magyarázta.

A minőségi mikrohullámú hálózat működtetéséhez komoly technológiai feltételek teljesítése szükséges a szolgáltatók részéről. Fontos, hogy a jeladó berendezés és a kapcsolat létesítésének helye között minél kisebb legyen a földrajzi távolság: kisméretű cellaszerkezettel, rövid rádiós szakaszokkal egyenletes és stabil kapcsolat hozható létre. „Az ACE Telecom Budapesten összesen 102 bázisállomással rendelkezik, ezeket 116 km optikai gerinchálózat támogatja, és a berendezések üzemképességét egy éjjel-nappal működő hálózatmonitorozó rendszer figyeli” – mondta Farmosi.

A cégvezető jelezte: szívesen látnák, ha a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megnyitná a magasabb frekvenciákat, mivel magasabb frekvenciákon nagyobb sávszélesség érhető el. Az ACE Telecom jelenleg a 2,4–38 GHz tartományokat használja, amelyek között találhatók szabad és fizetős frekvenciák is. A sávszélesség-igények folyamatos növekedésével azonban szükség lenne például a 60-80 GHz közötti tartomány megnyitására – mondta.

Az ACE Telecom jelenleg Budapest és az agglomeráció 96 százalékát fedi le. A cég szolgáltatási területe az elmúlt évben jelentősen bővült, elsősorban a Wnet Internet Kft. Rétság és környéki hálózatának és a HunNet Hungarian Networks főváros és környéki hálózatának felvásárlása révén. Az utóbbi tranzakció eredményeként összesen 50 új bázisállomással bővült az infrastruktúra.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények