A vevőről csak jót vagy semmit

Felfuttatná üzletét valamelyik online aukciós portálon, de folyamatosan problémát okoznak a kellemetlenkedő, reklamáló vásárlók? Beszólnak az áru vagy a szolgáltatás minősége miatt? Álljon bosszút, bélyegezze meg nyilvánosan a renitens kuncsaftot, akinek ezután garantáltan elmegy a kedve a szívózástól!

Meg a vásárlástól is.

Legalábbis erre jutottak nemrég a világ legnagyobb ilyen kezdeményezésének tekintett internetes aukciós szolgáltatás, az eBay irányítói, akik májustól tiltják a vásárlók eladók általi negatív vagy akár semleges minősítését.

Az ok: az aukciós portál szóvivője szerint az utóbbi időben jelentősen megszaporodtak azok az eladói leminősítések, amelyek voltaképpen bosszúból születtek: „A vásárlók manapság elsősorban azért pártolnak el tőlünk, mert közülük egyre többen kapnak bosszútól vezérelt negatív kritikát az eladóinktól. Többeknek ez annál is nagyobb problémát jelent, mintha egyáltalán nem kapnák meg az árut, amiért fizettek” – szögezte le az eBay képviseletében Usher Lieberman.

A cég álláspontja szerint az eladók bosszúhadjárata nem csak az elvándorló vevők miatt káros. A gyakorlatilag megfélemlített kuncsaftok így inkább nem írják meg őszintén a rossz tapasztalataikat, azaz sérül a fogyasztói érdekérvényesítés intézménye, sőt akár a szabad véleménynyilvánítás lehetősége is. Persze itt is minden a pénzről szól, az az eladó ugyanis, amelyik sok elégedett kuncsaftot tudhat magáénak, számos olyan előnyhöz juthat az aukciós oldal szabályzata szerint, mely haszonná kovácsolható.

Az eBayre amúgy mostanában meglehetősen zord idők járnak, és az üzletkötési kedv érezhetően lassult az utóbbi időszakban. Az aukciós oldal ezért január végén csökkentette jutalékait és különböző bónuszdíjait, valamint átdolgozta keresőjének működését, hogy kedvet csináljon a kereskedéshez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • eBay

Azóta történt

Előzmények