Hirdetés

A szabad szoftverek javára döntött a bíróság

Hirdetés

Az IBM, a Red Hat és a Novell „fellélegezhet”, mert egy amerikai fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy nem emelnek ellenük vádat a trösztellenes törvény megsértésért.

Egy híressé/hírhedtté vált ügy látszik most lezárulni. Daniel Wallace (aki mániákusan támadja a szabad szoftverekkel kapcsolatban lévő vállalatokat) nyújtott be idén keresetet az említett cégek ellen, melyben azt állította, hogy az érintett cégek a Free Software Foundationnal (FSF) és másokkal összefogva kartellt alkottak. (Wallace az FSF-fel szemben már elveszített egy pert.) A szövetkezés célja szerinte az volt, hogy olyan „verhetetlen áron” (vagyis: ingyen) kínálják az érintett termékeket, mellyel más piaci szereplők (mint például maga Wallace) nem képesek versenyezni, s ezáltal kiszorítják őket a szoftverpiacról.

A fellebbviteli bíróság nem értett egyet a korábbi, Wallace számára kedvező ítélettel, mondván, hogy az emberek önként fizetnek a minőségi szoftverekért, pedig ingyen is hozzájuthatnának hasonló (de nem tökéletes) termékekhez. A bíróság az Open Office és a Microsoft Office, a Gimp és az Adobe Photoshop példáját hozta fel indoklásában, mely szerint a szabadalommal védett szoftverek piacát egyáltalán nem veszélyeztetik a szabad szoftverek fejlesztései.

Az ítélet indoklásában a bíróság darabokra szedve (néhol a gúnyos hangnemtől sem tartózkodva) utasította el Wallace azon érvelését is, mely szerint azok, akik a GNU General Public License hatálya alatt teszik közzé szoftvereiket, mindannyian „konspirátorok” s céljuk a „fix ár” (a 0 dollár) kialakítása.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények