A riválisok keményen támadják a terjeszkedő Google-t


Forrás: www.siliconvalleywatcher.com

Alig jelentették be a felvásárlást, a Google versenytársai máris nagy energiával támadják a keresőcég és a DoubleClick Inc. megállapodását, mely szerint a keresőcég (mára már lassan hirdetőcégnek mondhatnánk) 3,1 milliárd dollárnyi készpénzért(!) megveszi a webes hirdetési piac egyik vezető szereplőjét. Mind az internetes, mind a médiacégek azt állítják, hogy sürgősen felül kell vizsgálni a szerződést, mert szerintük alapos a gyanú, hogy megsértették a trösztellenes törvényeket.

Az egyik leghangosabb kritikus, a Microsoft szerint (korábban ők is fontolgatták a DoubleClick megszerzését) a Google az akvizíció következtében olyan túlhatalommal fog rendelkezni a hirdetési piacon, amely egyrészt megszünteti a versenyt, másrészt monopolhelyzetéből adódóan vészesen egyoldalúan képes befolyásolni a fogyasztók szokásait. Brad Smith, a Microsoft vezető alelnöke közleményében úgy véli, hogy ezt a szerződést szigorú vizsgálatnak kell alávetni. Hasonlóképpen vélekedik Jim Cicconi, az AT&T alelnöke is, aki szerint a felvásárlás lehetőséget ad majd a Google-nek az erőfölénnyel való visszaélésre. A hírek szerint a Time Warner is panaszt fog benyújtani, de ezt a cég képviselői még nem erősítették meg.


Forrás: www.siliconvalleywatcher.com

A Google az elmúlt hónapokban gőzerővel nyomul a hirdetési piacokon, egyre több pozíciót foglalnak el a hagyományos média területén, rádióknál, televízióknál is – a legfrissebb hír vasárnapi, mely szerint az Egyesült Államok legnagyobb rádiós szövetségében, a Clear Channel Communications társaságnál (675 rádióállomás) is részesedést szereztek. Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója a felvásárlást bejelentő pénteki sajtókonferencián viszont úgy vélekedett, hogy a DoubleClickkel kötött szerződés minden bizonnyal kiállja a törvényességi próbát, s a hirdetési piac bőven elbírja az egyesülést.

Azóta történt

Előzmények