A német postás meg a lengyel költők nekimennek a Google-nak

Hirdetés


Daniel Giersch

Daniel Giersch, a bátor postás vállalkozó – akinek küzdelmeiről már többször is beszámoltunk – újabb csatát nyert a nagy hatalmú Google-lal szemben. Az már majd egy hónapja ismert, hogy a Google úgynevezett közösségi – azaz az EU minden tagországában érvényes – védjegy iránti kérelmét a Gmail márkanévre az illetékes uniós szerv, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) elutasította, mert a név – áll az indoklásban – összetéveszthető a Giersch által már korábban levédett szolgáltatás nevével. E döntés miatt az internetvállalat nem tudja bevezetni a márkanevet Németországban, s mivel hasonló ok miatt Nagy-Britanniában sem tudják ezt megtenni, e két európai országban a védjegyviták miatt kénytelenek már jó ideje Google Mail néven – googlemail.com végződésű e-mail címekkel – üzemeltetni az internetes levelezőrendszert.

A Google korábbi arrogáns magatartásán felbőszült Giersch már jó ideje elvi okokból folytatja egyszemélyes háborúját az amerikai óriásvállalattal szemben, s a múlt héten újabb győzelmet aratott, amikor a Zürichi Kereskedelmi Bíróság a svájci használatot illetően is a javára döntött a Google-lal szemben. Mint annak idején nyilatkozta, Giersch számos országban levédethette volna még a nevet, ám végül csak háromban tette meg ezt: Svájcban (itt is működtet kirendeltséget), Monacóban (mert cége központját ide költöztette) és Norvégiában (mert itt szerezte MBA diplomáját). A svájci bíróság nem látta bizonyítottnak a rosszhiszeműséget, ezért elutasította a Google keresetét – ők viszont már be is jelentették, hogy fellebbezni fognak.

Ugyanakkor a Google-nak a levelezőrendszere neve miatt meggyűlt a baja egy lengyel társasággal is, mert a Gmail.pl jelenleg a Fiatal Művészek és Írók Csoportjának (Grupa Młodych Artystów i Literatów) tulajdonában van, s eszük ágában sincs lemondani róla. A csoport tavaly novemberben szerezte meg a domént, ám a Google szóvivője szerint valójában kamu az egész társulás, mert a jogtulajdonos csoport vezetője az az ember, aki már áruba bocsátotta egyszer ezt a nevet, s így a lengyel bíróságon megindítandó eljárásban is a rosszhiszeműség vádjával fognak élni.


Izabelę Krawczyk, a társaság vezetője viszont azt állítja, hogy a domént teljesen törvényesen, a saját pénzükön vásárolták meg, s meg is akarják tartani – bár a domainabc.hu információi szerint van az a pénz…

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények