Hirdetés

A művészi noteszgép lehet az új divatirányzat

A hordozható számítógép napjainkban már éppúgy az önkifejezés egyik eszközének tekinthető, mint a mobiltelefon vagy akár az autó, egyes gyártócégek ezért a notebookok tervezési munkálataiba újabban dizájnstúdiókat vagy művészeket is bevonnak. A közös cél ilyenkor egy lehetőleg minél karakteresebb, minél divatosabb használati eszköz megépítése, mely segíti az egyén önkifejezését, ezáltal kellemesebbé téve a munkát vagy a szórakozást, emellett persze növelheti a márka presztízsét is.

Hirdetés

A Dell limitált sorozatú Special Art notebookjai is ebbe a koncepcióba illenek – a cég tegnap mutatta be az új szériát egy manhattani sajtórendezvényen, ahol a gépeken található alkotások készítője, a New York-i születésű underground művész, Mike Ming is részt vett. A Special Art noteszgépek alapját a Dell januárban forgalomba került Inspiron 1525-ös típusa adja – ezt a gépet egyébként már eddig is számtalan variációban; nyolcféle színben és négy különböző díszítéssel lehetett rendelni. A gyártó mostantól Ming két festményét, a „tengeri égboltot” és a „szörfözők” című műveket is rápingálja a Special Art noteszgépek legnagyobb és leginkább szem előtt lévő szabad felületére, a fedlapra.


Néhányan maguknak dekorálják ki, többen konyhakész megoldást választanak

A graffitihatást keltő festések idén augusztusban újabb modellekre is rákerülnek majd – ígéri a gyártó –, a Dell addig is más festőművészekkel is tárgyalóasztalhoz ül, így a kipingált noteszgépek választéka és a variációs lehetőségek várhatóan jelentősen bővülnek a jövőben. A vásárlóknak a tervek szerint később arra is lehetőségük lesz, hogy teljesen egyedivé tegyék a kiválasztott noteszgép fedlapját, a gyártó ugyanis az interneten keresztül feltöltött képeket vagy grafikákat is ráfesti a számítógépre.

Az egyedi festésű noteszgép, vagy számítógépház (vagy akár játékkonzol) nem új találmány, a Dell előtt számos gyártó alkalmazott már különböző technikákat egyedi grafikák vagy díszítőelemek elhelyezésére, ezzel oldva fel a nagy felületek unalmas ürességét. Vannak cégek, melyek költséghatékonyabb módszert választva díszítőmatricákat árulnak, de ugyanezt az igényt meglovagolva hódított évekkel ezelőtt a mobiltelefonok cserélhető előlapja – ilyen előlapot ma is lehet kapni több szórakoztatóelektronikai berendezéshez.

A Dell üzleti modellje ezzel együtt különösen alkalmas terepet adhat az ilyen formán is teljesen egyedivé varázsolt megoldásoknak, így adja magát, hogy a vásárlók a későbbiekben nem csak a notebookok különböző fontosabb komponenseit, hanem azok külsejét, fontosabb dizájnjegyeit is meghatározzák a vásárlás során.

A művész festményeivel ellátott notebookok 699 és 799 dolláros induló ártól szerezhetők be a Dell webáruházában.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények