A LimeWire sem menekülhet

Újabb fájlcserélő hálózat ellen indítottak pert a világ legnagyobb lemezkiadói, a célpont ezúttal a még ma is viszonylag népszerű LimeWire – jelentette a hét végén több hírügynökség. A kiadók az amerikai legfelsőbb bíróság tavalyi, precedensértékű döntése óta gyakorlatilag biztos győzelemre számíthatnak az ilyen eljárások során a rendszerüket maguktól „kifehéríteni” nem hajlandó p2p cégek ellen, az ügy kimenetelének megtippeléséhez ezúttal sem kell jóstehetség.

Amint arról több alkalommal is beszámoltunk, két másik fájlcserélő, a Grokster és Morpheus ellen 2001-ben indult pereskedés során több körzeti és fellebbviteli bíróság is a fájlcserélők mellett foglalt állást. Ehhez a precedenst az 1984-es Betamax-ügy szolgáltatta, melynek lezárásaként a legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a Sony nem sérti a médiavállalatok szerzői jogait a technológiával, mert az számos nem jogsértő célra használható. Ez a döntés egészen a legfelsőbb bíróság tavaly júniusi döntésééig garancia volt arra, hogy minden olyan technológia, amely „alapvetően legális célokra használható”, törvényesnek minősült. A fájlcserlékő hálózatok esetében azonban finomított ezen az alaptételen a bíróság. A taláros testület szerint ugyanis a Betamax-ügyben született döntés nem egyenértékű az olyan vállalatok védelmével, amelyek ügyfeleiket szerzői jogsértések elkövetésére bátorítják. Márpedig, áll az ítéletben, a p2p cégek ebbe a kategóriába tartoznak. Ez pedig azt jelenti, hogy a fájlcserélő hálózatok üzemeltetői felelőssé tehetők a felhasználóik által elkövetett jogsértésekért.

A döntés hullámot indított el az iparágban: több p2p hálózat egyszerűen lehúzta a rolót, mások pedig legális, fizetős szolgáltatássá alakultak át. Legutóbb az egyik legismertebb rendszer, a Kazaa egyezett ki a kiadókkal 100 millió dollárért, és vállalata, hogy kifehéríti szolgáltatását.

A mostani perben a médiavállalatok 150 000 dollár kártérítést kérnek minden olyan számért, amely „szándékosan törvénysértő” módon cserélt gazdát a LimeWire 2000-ben elindított hálózatán. A beadvány szerint a LimeWire és anyavállalata, a Lime Group LLC vezetőinek közvetlen pénzbeli haszna származott a jogsértő fájlcseréből, és többszöri megkeresés ellenére sem mutattak érdeklődést a rendszer legalizálása iránt. A cég egyelőre nem kommentálta a hírt.

Azóta történt

Előzmények