A jövőben nem lesz érdemes autót vezetni

Egyszerű játékkal mutatják be a svédek, miért érdemes automatára bízni a vezetést a jövőben, amikor már sokan lesznek.

26 önvezető autó jár körbe az Error-Prone névre hallgató szimulációban, ami a vezető nélküli járművek előnyeit igyekszik bemutatni. A végletekig leegyszerűsített illusztráció persze inkább csak arra mutat rá, hogy az összehangolt működéssel nem veheti fel a versenyt az ember.

Az autók tetejére írt betűket lenyomva vehetjük át az uralmat az adott jármű felett, egyszerre akár mind a 26-ot irányítva, bár ehhez kevés lesz két kéz és egyetlen billentyűzet. A játékot megnyerni nem lehet, az egyetlen jó megoldás, ha nem is nyúlunk hozzá. Amint vezetni kezdünk, vagy lassítani fogjuk a többieket, vagy balesetet okozunk.

A TrafikJam kezdeményezés a Stugan indie játékok fejlesztője, illetve a Trafikverket Svéd Közlekedési Igazgatóság együttműködésében jött létre, a jövő közlekedésének könnyebb megértését célozva. A „játékot” böngészőben, Windows és OSX környezetben is kipróbálhatják az érdeklődők.

Azóta történt

Előzmények