A jövő héten hackerverseny lesz az ELTE-n

A kancellár.hu és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közösen második alkalommal rendezi meg 24 órás hackerversenyét felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az idén az eseményt az ELTE Déli Tömbjének Lovardájában tartják március 20-án, pénteken 14 órától.

Hirdetés

A versenyen kétfős csapatok indulhatnak, akiknek három olyan feladatot kell megoldaniuk, melyek az informatikai biztonság különféle területeivel kapcsolatosak. A jelentkezőknek széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, a megoldáshoz kriptográfiai és biztonsági programozási ismeretek mellett hackertechnikákra is szükség lesz. A csapatok egy napot kapnak a feladatok megoldására.

A beadott programokat futási idejük vagy a kód mérete alapján fogják értékelni. A megoldásokat futtatható formátumban kell majd leadni, úgy, hogy a futtatásra két, azonos hardverelemekkel rendelkező számítógép áll majd rendelkezésre, az egyiken Windows XP, a másikon Ubuntu Linux fut majd. A végső győztes az, aki a legtöbb pontot kapja.

Az első helyezett csapat 150 000 forintos pénzdíjat vihet haza, valamint tagjai részt vehetnek a kancellár.hu-nál egy 10 napos munkapróbaidőn, mely féléves gyakornoki programban is végződhet. A második helyezett 100 ezer, a harmadik pedig 50 ezer forintot nyer. A versenyre jelentkezni március 18-a éjfélig lehet.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények