A Huawei szerint az USA zaklatja az alkalmazottaikat

A kínai vállalat nyolc esetről tud, illetve kibertámadásokra is panaszkodnak.

Szintet lépet az Egyesült Államok és a Huawei közötti mosolyszünet, amely jogi szinten nem igazán halad semerre, de a kínai gyártó szerint az Egyesült Államok kormánya – a saját megfogalmazásukkal élve – "kényszeríti" és "ráveszi" a munkavállalóikat, hogy a cég ellen forduljanak.

Hirdetés

A The New York Times megírta, hogy a Huawei nyilatkozata szerint az egyes alkalmazottaikat, illetve partnereiket jogellenesen keresik meg, illetve veszik őrizetbe, miközben az FBI ügynökei az egyes munkavállalóikat az otthonukban látogatják meg, így gyakorolva nyomást rájuk, hogy információt gyűjtsenek a cégről. A kínai vállalat dokumentuma alapján nyolc alkalmazott érintett, többségük az Egyesült Államokban él, és mindegyik közép vagy felső vezető. A legutóbbi incidens állítólag augusztus 28-án történt, és az érintett alkalmazott szerint arra kérte őt az FBI, hogy legyen az informátoruk.

Az Egyesült Államok igazságügyi osztályának szóvivője annyit elmondott, hogy ugyan nem kommentálhatnak semmit egy specifikus nyomozással kapcsolatban, de a nyomozás megfelel a törvényi előírásoknak.

Geng Shuang, Kína külügyminisztériumának szóvivője szerint az Egyesült Államok bizonyíték nélkül támad egy konkrét céget, amely gyakorlat állítása alapján nem csak szégyenteljes, de erkölcstelen is. Javaslata szerint jobb lenne, ha az Egyesült Államok befejezné ezt magatartást, és létrehoznának egy diszkriminációtól mentes környezetet, amiben a vállalatok megfelelően működhetnek.

A Huawei a munkavállalóival kapcsolatos közleménye mellett azt is állítja, hogy az Egyesült Államok kibertámadásokat is eszközölt ellenük. Konkrét bizonyítékokkal a kínai gyártó nem szolgált.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés