A hazai kkv-k körében nem divat a spamszűrés

Hirdetés

A filter:max a korábbi évekhez hasonlóan az idén is elvégezte a hazai vállalatok és intézmények információbiztonsági felkészültségének felmérését a BellResearch segítségével. A kutatás célja a tartalom-, spam- és vírusszűrő alkalmazások használatának, hatékonyságának megismerése volt a nagyvállalati, illetve kis- és középvállalati szektorban. Most az utóbbi cégek körében végzett vizsgálat eredményeit hozták nyilvánosságra.

A kis és közepes cégek informatikai döntéshozói szerint cégük teljes e-mail-forgalmának 29,2 százalékát kéretlen levelek teszik ki. Ennek ellenére a vizsgált kisebb cégek körülbelül fele nem védekezik a spamek ellen. Azoknál a cégeknél, ahol valamiféle spamszűrőt alkalmaznak, a levélszemét aránya a teljes levelezésen belül átlagosan a harmadára (29,2 százalékról 9,07 százalékra) csökken. A jelenleg használt spamfilterek téves riasztásai viszonylag gyakoriak, közel minden második cég esetében (41%) előfordult már ilyen.

A vizsgált kis- és közepes vállalatok 54 százalékánál az elektronikus levelek legfeljebb 5 százaléka vírusos levél, de a cégek 10 százalékánál ezek aránya meghaladja a 20 százalékot. Ez pedig már a levélforgalomban is jelentős méretet jelent.

A vírusok elleni többszintű védekezés és az antivírus-adatbázis rendszeres frissítése ellenére is előfordulhat, hogy a belső hálózat „megfertőződik” akár e-mailben, akár más módon érkező vírusok által. A vizsgált vállalatok közel felénél előfordult az elmúlt egy évben, hogy vírus jutott be a belső rendszerbe, vagyis a védelmi rendszer vagy nem működött tökéletesen, vagy az antivírus-adatbázis nem volt megfelelően aktualizálva, vagy a vírus érkezésének időpontjában még nem állt rendelkezésre a vírus elleni védekezésre alkalmas adatbázis.

A vizsgált vállalatok 35 százalékánál használnak valamilyen megoldást az alkalmazottak webhasználatának korlátozására – derül ki a jelentésből.

Azóta történt

  • Feljelentették a UPC-t

    Egy hazai it-biztonsági cég az internetszolgáltatókkal karöltve küzdene a spamek és vírusok ellen. A UPC a közönyével húzta ki a gyufát, a feljelentő pedig a közleményével.

  • Titkosítást is kínál a filter:max

    A magyar disztribútor megállapodott a svéd Pointsec mobileszköz-titkosító megoldásainak forgalmazásáról.

Előzmények