A nagy port kavart, különösen botrányos momentumok tekintetében is elődjei nyomdokaiba léphet a Take-Two Interactive kiadásában április végén megjelent Grand Theft Auto IV című videojáték, melyet eddig jórészt a játékmenetet alapjaiban meghatározó brutalitás és erőszak miatt támadtak különböző szervezetek, híres közszereplők, akár politikusok (a játék még az amerikai elnökválasztási kampány során is szóba került). A hatalmas sikerű játékban (a szoftverből június elejéig becslések szerint 11 millió példány kelt el, ami abszolút rekord) egy délszláv bevándorlót kell az alvilági ranglétrán feljebb és feljebb juttatni – ez eddig legfeljebb a főszereplőt tekintve különbözik a széria eddigi tagjaitól. A GTA IV-ben azonban már nem csak gyalogosgázolással, ittas vezetéssel, lövöldözéssel vagy autólopással lehet a helyi rendőrség körözési aktáiba bekerülni, hanem egy internetes gyermekpornóoldal meglátogatásával is.
A GTA sorozat új része a jelenkori New Yorkot mintázó Liberty Cityben játszódik, a készítők pedig a valósághűbb játékélmény érdekében az internetnek is komoly szerepet szántak a programban. A játékosoknak így lehetőségük adódik arra, hogy a városban található internetkávézókban egy fiktív internet fiktív weboldalainak böngészésével múlassák az idejüket. A játékmenet teljes lezárásához legalább egyszer kötelező használni ezt az „internetszimulátort”, a fejlesztők ugyanakkor több tucat internetes oldalt építettek be a játékba, melyek mind-mind szervesen kapcsolódnak Liberty Cityhez. A weboldalak közt van használtautó-kereskedés, online társkereső, de van olyan is, amelyik nyíltan gyermekkereskedelemre specializálódik. És van egy gyermekpornóoldal is.
A GTA IV virtuális webböngészője: a hatóság a játékban is lecsap
A játék világában elérhető internetre helyezett oldalt a napokban fedezték fel a program fanatikus rajongói: beszámolóik szerint az ominózus oldalon nincs tényleges pornográf tartalom, az oda látogató játékost egy rendőrségi figyelmeztetés (szabad fordításban körülbelül: „Mindent látunk, mindent tudunk”) fogadja, ezzel együtt azonnal körözés indul ellene. A webcím egyébként a valóságban is létezik, a www.littlelacysurprisepageant.com a Grand Theft Auto IV promóciós oldalára irányítja át a böngészőt anélkül, hogy bármiféle külön utalást tenne bármilyen pornográf tartalomra.
Bár maga a játék nem tartalmaz tényleges pornográf tartalmakat, ez is elég volt az egyik legnagyobb, gyermekekkel szembeni erőszak ellen küzdő szervezetnek, a brit National Society for the Prevention of Cruelty to Childrennek (NSPCC): a szervezet hivatalos közleményében ízléstelennek és felháborítónak nevezte a játékfejlesztők ötletét. „Felháborító, hogy ilyen módon, vicceskedve próbálnak ábrázolni egy ilyen sokkoló, felzaklató jelenséget. Nagyon rossz ízlésre vall ez az egész, úgy gondolom, ezek után vissza kéne vonniuk a játékot” – nyilatkozta az ügy kapcsán Zoe Hilton, az NSPCC egyik gyermekvédője.
A játékot kiadó Take-Two Interactive-nek korábban is voltak már kellemetlen afférjai olyan tartalmak miatt, melyek szándékosan kerültek a GTA sorozat játékmenetébe, vagy éppen „véletlenül” maradtak benne. Emlékezetes a Grand Theft Auto: San Andreas windowsos verziójának kódjában felfedezett, leleményes programozók által mindenki számára elérhetővé tett szexuális minijáték, a „Hot Coffee” esete, amely miatt per is indult a kiadó ellen, aki később kénytelen volt újból kiadni a játékot, ezúttal már az ominózus kódrészlet nélkül.
A kiadó a sorozat legújabb részével kapcsolatos kifogást egyelőre nem kommentálta.