2019. február 18., hétfő

Gyorskeresés

A cégeknek megéri Windows 7-re váltani

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: Windows Team Blog

Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.

Erwin Visser, a Microsoft egyik igazgatója fejtette ki blogposztjában, hogy a cégeknek és vállalkozásoknak miért is éri meg hatványozottan jobban a Windows XP-ről Windows 7-re történő átállás. Erwin a szépen megszerkesztett okfejtés bevezetőjében megmondja a tutit : a Windows XP már lassan tízéves, ami az operációs rendszerek életében már egy derék nagypapa kor, ám a Windows 8 megszületésével már a dédik sorát fogja erősíteni a szoftver. A továbbiakban a szerző felhívja arra a figyelmet, hogy ha az elavult biztonsági megoldások és funkciók nem lennének elég indokok a váltásra, az XP két év múlva, egészen pontosan 2014. április 8-án végképp kikerül a cég fókuszából – több frissítést már nem fognak kiadni hozzá, ami nagyban megnehezíti majd a kor eszközeivel történő együttműködést, ez pedig jelentősen gátolja majd a munkahelyi produktivitást.

Hirdetés

Haladni kell a korral

Hogy érvelését alátámassza, Erwin egy elemzőcéget, az IDC-t kérte meg arra, hogy néhány tényszerű adattal demonstrálja az XP mellett történő kitartás kockázatait, valamint ennek tükrében a váltás előnyeit. A tanulmányhoz kilenc nagyvállalatot vizsgáltak meg; a kísérlethez minden cégnél Windows XP és Windows 7 alapú munkaállomásokon kellett dolgozniuk az alkalmazottaknak. A vizsgálatot mind a rendszergazdák, mind a végfelhasználók oldaláról elvégezték. A konklúzió természetesen az újabb rendszer felé billentette a mérleg nyelvét: „azok a szervezetek, melyek továbbra is Windows XP-t használtak, jobban kitették magukat a biztonsági kockázatoknak, valamint szembesülniük kellett a terméktámogatási nehézségekkel – ezt időről-időre a rendszer fenntartására szánt költségvetésből kívánták orvosolni, amely összeget akár az informatikai berendezések modernizálására is használhatnák".

A nosztalgia drága mulatság

A váltás elleni legerősebb érv a cégek részéről az összes esetben az volt, hogy az elavult rendszer „még működik". Az IDC szerint azt viszont nem veszik figyelembe, hogy míg az egyre öregedő megoldás az idő múlásával egyre több költséggel jár, addig a Windows 7 „drámaian csökkenti a kiadásokat": a kutatócsoport számításai szerint a Windows XP-t használó cégeknek közel ötször többe kerül a régi infrastruktúra megtartása, mint egy modernebb megoldás kiépítése. Számszerűsítve ez annyit jelent, hogy a termék életciklusán túli használat negyedik évében a rendszergazdák munkájára szánt költségek akár 25 százalékkal is nőhetnek, míg a felhasználói hatékonyság fenntartására szánt kiadások 23 százalékkal lesznek magasabbak. Ezek a számok az ötödik évben 29-re és 40-re nőnek.

A költségek csökkenése, valamint a funkciók korszerűsítése mellett egyéb előnyökkel is jár egy modern munkakörnyezet: ugyan újat ezzel sem mondanak az elemzők, de mivel az eredmény hivatalos, álláspontjuk említésre méltó: „a modern technológia használatára történő, proaktív bátorítás hatására az IT-részleget hirtelen elkezdte az érdekelni, hogy a felhasználók minél hatékonyabban dolgozhassanak. A végfelhasználók egyszer csak jogkörüknek érezték azt, hogy minél hatékonyabban teljesítsenek, ami annak is köszönhető, hogy a modernizált környezet használatával megszűnt a gyengén teljesítő technológiával járó rendszerfagyások és véletlenszerű újraindulások okozta időveszteség".

Tiszta haszon

A kutatás végeredményéből kiderül, hogy a Windows 7-re történő átállással csak nyerhetnek a cégek. A számítások szerint a frissítést követően három éven belül a beruházási költségek megközelítőleg 130 százalékkal térülnek meg. Az anyagiak mellett a modern vállalatnak jelentősebb több idő áll rendelkezésére, továbbá könnyebben és költséghatékonyabban tud átállni a Microsoft ősszel megjelenő operációs rendszerére, a Windows 8-ra. Az elemzés végszavából kiderül, hogy a 7-ről 8-ra történő átállás eddig soha nem tapasztalt egyszerűséggel történhet majd: minden, a jelenlegi rendszeren is futó alkalmazás kompatibilis lesz az újjal, továbbá a géppark cseréjére sem lesz szükség.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.