A bíróság szerint George Bush nem király

Egy detroiti szövetségi bíróság tegnap alkotmányellenesnek nyilvánította a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját. Ez az első alkalom, hogy amerikai bíróság olyan döntést hozott, mely szerint bírósági felügyelet nélkül a Bush-kormányzat kommunikációs csatornákat figyelő intézkedései megsértik az alkotmányt és a szövetségi törvényeket. Anna Diggs Taylor bírónő elrendelte a 2001-ben elindított lehallgatási program leállítását, de a határozat végrehajtását a felek közös megegyezéssel egy szeptember hetedikei tárgyalásig elhalasztották. Jogi szakértők szerint a nem túl meggyőzően indokolt döntést a fellebbezési folyamat során hevesen fogják majd támadni a Legfelsőbb Bíróságon.

Az ítélet indoklásában a bírónő kifejtette, hogy a potenciális terroristák kommunikációját felügyelni kívánó program sérti a magánélethez és szólásszabadsághoz fűződő jogokat, illetve a hatalmi ágak alkotmányos szétválasztásának alapintézménye szempontjából is aggályos. Emellett nem tartják be az 1978-as, a külföldi hírszerzői tevékenység megfigyeléséről szóló törvény rendelkezéseit, amelyek szerint titkos megfigyelés csak bírósági ellenőrzés mellett folytatható. „A törvény szövege nem ad az elnöknek korlátlan szabadságot, különösen akkor nem, ha tevékenysége kirívóan semmibe veszi az alkotmányban világosan megfogalmazott előírásokat. […] Amerika nem örökletes királyság, itt nincs olyan hatalom, amelyik ne az alkotmányon alapulna. Így minden „belső hatalom”-nak az alkotmányból eredeztethetőnek kell lennie.”

A lehallgatási program, amint ez 2005 decemberében napvilágra került, lehetővé teszi a Nemzetbiztonsági Ügynökség számára, hogy az Egyesült Államok és a tengerentúli országok közötti telefonhívásokat és e-maileket bírósági felügyelet nélkül lehallgassa és ellenőrizze, ha a kormányzat szerint felmerült a gyanú, hogy az üzenetet váltók közül legalább az egyik kapcsolatba hozható a terrorizmussal.

A döntés körül máris heves politikai és jogi vita bontakozott ki, még támogatói közül is többen állítják, hogy Taylor bírónő ítélete az indoklás gyengesége miatt könnyedén elvérezhet a fellebbviteli folyamat során.

Azóta történt

Előzmények