A beszédforgalom háttérbe szorul a távközlésben

Az Oracle közzétette az Economist Intelligence Unit közreműködésével a távközlési ágazatban készített globális felmérésének eredményét, amely szerint az iparágban dolgozó felsővezetők mintegy 80 százaléka azon a véleményen van, hogy mindössze hat éven belül már nem a beszédhívások számítanak majd a távközlési szolgáltatók fő bevételi forrásának. A megkérdezett vállalatvezetők több mint fele abban is egyetértett, hogy ez a változás akár négy éven belül bekövetkezhet, ezért annak a szükségességét hangsúlyozták, hogy a szolgáltatóknak haladéktalanul újabb bevételforrások után kell nézniük, ha el akarják kerülni az üzleti forgalom gyors visszaesését.

A felmérés szerint a felsővezetők világszerte abban is egyetértenek, hogy a Skype-hoz hasonló VoIP-szolgáltatások jelentik a vezetékes telefonvonalakból származó bevételekre a legfőbb veszély. A válaszadók 68 százaléka vélte úgy, hogy a bevételkiesést elsődlegesen a VoIP-szolgáltatók okozzák. A felmérés további eredményei:


  • A vállalatvezetők 72 százaléka szerint a beszédhívások terén tapasztalt bevételkiesések ellen az árképzési struktúra megváltoztatása vagy a marketingkezdeményezések helyett a leghatékonyabb stratégia új szolgáltatások bevezetése lenne.
  • A válaszadók 65 százaléka szerint fontos, illetve kritikus fontosságú a kombinált, „triple-play” termékek szerepe, és a távközlési ágazatban egyébként is óriási jelentősége van a szolgáltatáscsomagok kialakításának.
  • A vállalatvezetők 51 százaléka válaszolta azt, hogy az elkövetkező két évben a legvalószínűbb stratégiának a mobilszolgáltatók felvásárlását vagy a velük történő összeolvadást tartják.

A megkérdezettek egyetértettek abban, hogy a szolgáltatóknak azonnal hozzá kell látniuk alaphálózataik fejlesztéséhez, szervezeti felépítésük és üzleti folyamataik korszerűsítéséhez, és sokoldalúbb funkciókat, valamint jóval vonzóbb felhasználói élményt kell kínálniuk ügyfelek számára. Ilyenek lehetnek például a konvergens szolgáltatások, mint az azonnali üzenetküldés, a hívás alatti tartalommegosztás, valamint a mobilhálózaton megvalósított adó-vevő szolgáltatás. Mindez létfontosságú, ha ténylegesen versenyre kívánnak kelni a kisebb, jóval fürgébb induló vállalkozásokkal, amelyek az IP-alapú technológiákat és platformokat alkalmazzák.

Az Economist Intelligence Unit 2006. szeptemberi felmérésében nemzetközi szinten 115 távközlési vállalatvezetőt kérdezett meg. A tanulmány három régió 36 országára terjedt ki. A válaszadók közül 38 százalék Európából, 28 százalék Észak-Amerikából és további 28 százalék az ázsiai és csendes-óceáni térségből került ki.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények