Hirdetés

127 milliós kompenzációt fizet ügyfeleinek az Invitel

A szolgáltató törvénytelenül emelte vezetékes telefonszolgáltatásának díját 2015-ben, most visszaadja a pénzt az előfizetőknek.

Összesen 127,3 millió forintos előfizetői kompenzációról állapodott meg az Invitel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. A május 29-én kötött hatósági szerződésben a szolgáltató vállalta, hogy azoknak a vezetékes telefont használó ügyfeleinek, akik már 2015-ben is az Invitel telefonvonalát használták, júliusi és augusztusi számláikon jóváírást eszközöl.

Hirdetés

A hatóság felügyeleti eljárása azért indult a szolgáltató ellen, mert az Invitel jelentős piaci erővel rendelkezik, így egy 2012-es határozat alapján indokolatlanul, az infláció felett megemelt díjakat nem alkalmazhatott volna. A társaság ennek ellenére ezt megtette, 1,38 százalékponttal emelte díjait, miközben a KSH szerint a fogyasztói árindex nulla százalékos volt.

A többletbevételt a megállapodás alapján az Invitel visszafizeti az érintetteknek, akik erről értesítést is kapnak a szolgáltatótól. Az NMHH tájékoztatása szerint előfizetőnként nagyjából ezer forintos jóváírásra lehet számítani.

A hatóság abban is megállapodott az Invitellel, hogy a vezetékes telefonra vonatkozó előfizetési díjait csak a szerződésben előre meghatározott arányban, legfeljebb az idei infláció 1,38 százalékponttal csökkentett mértékével emelheti.

Az NMHH egyébként ilyen esetben bírságot szabhat ki, vagy hatósági szerződést köthet a szolgáltatóval, ha az együttműködőnek bizonyul. A témával kapcsolatosan kerestük az Invitelt is, sajtóosztályuk nyilatkozatát változtatás nélkül az alábbiakban közöljük:

„Társaságunk 2015-ben az inflációs előrejelzések figyelembevételével módosította a vezetékes telefonszolgáltatásra vonatkozó előfizetési díjakat, ugyanakkor a kedvező makrogazdasági folyamatok eredményeként a tényleges fogyasztói árindex jóval ezen érték alatt maradt. E különbségből származó többletbevétel kezelését hívatott rendezni az Invitel és az NMHH között megkötött hatósági szerződés. Az Invitel a hatósági szerződésben vállalta, hogy jóváírást ad a júliusi és augusztusi forgalmi díjakból az érintett előfizetők részére.”

Azóta történt

Előzmények