-
Egy legenda vége: felszámolták a leginnovatívabb magyar informatikai szervezetet
A döntéshozók valószínűleg fel sem tudják fogni, hogy ezzel a lépéssel mit romboltak szét. A magyar IT gyásznapja 2016. június 13.
Mérleg 231
-
Felszámolhatják a legtekintélyesebb magyar informatikai szervezetet is
A döntés még nem végleges, esetleg megmaradhat a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet.
Mérleg 64
-
Jó hír: komoly eredményekkel zárul a Sulinet+ projekt
Az NIIF Intézet most is azt csinálta, amit már évtizedek óta: csendben és felhajtás nélkül dolgoznak.
Mérleg 17
-
Akik dolgoznak: a NIIF hátrányos helyzetű iskolákba vitte el a széles sávot
Közel négyszáz olyan magyar iskola jutott nagy sebességű netkapcsolathoz, ahol ezt a hagyományos módon csak nagyon drágán lehetett volna megoldani.
Távközlés 7
-
Adj nevet az új debreceni szuperszámítógépnek!
Debrecenben már javában zajlanak az előkészületek, hogy az új szuperszámítógép képességéhez és tudásához méltó otthont kapjon. De még nincs neve. A nyertes egy iPadet kap.
Café blog 23
-
Szuperszámítógép – a Nemzeti Virtuális Laboratórium
Október végén ünnepélyes keretek között Szegeden zárul az NIIF Intézet és három egyetem (Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) konzorciuma által végrehajtott, két éven át tartó szuperszámítógépes kutatási, szolgáltatásfejlesztési és oktatási program.
Tech 28
-
Az egyetemi szférának szánt tárolókapacitás 2,5 petabájtra nőtt
Sopronban tegnap átadták a HBONE+ projekt következő elemét, egy nagy kapacitású tároló rendszer újabb eszközét.
Tech 5
-
Átadták az új szegedi szuperszámítógépet is
Múlt péntek óta hivatalosan is működik az új magyar szuperszámítógépes rendszer harmadik egysége a Szegedi Tudományegyetemen.
Tech 21
-
Az új pécsi szuperszámítógép nemcsak a kutatóké
A magyar kutatói infrastruktúra bővítése újabb fázishoz érkezett el: a debreceni egyetem után átadták a pécsin is a hatalmas kapacitással rendelkező új rendszert.
Tech 27
-
Tudományos videomegosztó oldal indult itthon
A Videotorium az oktatás és a kutatás számára biztosít ingyenesen használható felületet a tudományos eredmények, előadások közzétételére.
Tech 12
-
Idén is méltó kezekbe kerültek a Hungarnet-díjak
Negyedik alkalommal adták át a Hungarnet-díjat 2010. április 7-én a Networkshop konferencia nyitó ülésén Debrecenben, a Debreceni Tudományegyetemen.
Mérleg 0
-
Networkshop: élőben a Debreceni Egyetemről (péntek délelőtt is!)
Adathálózati technológiákról, fejlesztésekről és üzemeltetési kérdésekről tájékozódhatnak az érdeklődők a NIIFI által szervezett online közvetítésből.
Társadalom 2
-
Networkshop a Debreceni Egyetemen
A konferencia három napja alatt mintegy 120 előadás keretében vitatják meg az adathálózati technológiák aktualitásait.
Társadalom 1
-
Pályázat informatikus hallgatóknak
Egy új versennyel népszerűsíti az NIIF Intézet a HBONE+ programot.
Tech 0
Percről percre
ma Nem minden évben lesz tényleg ügyesebb a Xiaomi karperece, de a mostani generációnál érezhető a fejlődés.
gp Nem kevesebb mint tíz év után végre folytatódik a bankrablós sorozat, azonban jelenlegi formájában a játék egyelőre csak egy csiszolatlan gyémánt.
ma Ismét egy (mérsékelten) okos megoldás a Teslától a kisméretű négylábúak szünetmentes tápellátásának biztosítására, ezúttal a száraztáp műfajában.
Állásajánlatok
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Pixel 8 Pro tesztképek is vannak már
ma Nehogy bármi meglepetés maradjon a holnapi bemutatóra.
Geometric Future blog: a kezdetek - interjú
ph Új blogunk első bejegyzésében a márka létrejöttéről és koncepciójáról kérdeztük a cég alapítóját.
Xbox Game Pass [2023] - Az októberi lista
gp A hónap legfontosabb címe természetesen a Forza Motorsport lesz, amely már ezen a héten játszható egyesek számára.
A Minisforum egy integrált CPU-s, PCI Express 5.0-s alaplappal jelentkezett
ph A 17 x 17 cm-es megoldás nyolcmagos AMD mobilchippel, továbbá testreszabott bordázattal jön, és bármilyen ITX-es géplakba beköltöztethető.
Jövő év elején jön a GRAVEN teljes kiadása
gp Elsőként a PC-s verzió lesz elérhető, később konzolokra is megkapjuk a játékot.
Akciófigyelő: Kedvezmények kíséretében mutatkozik be itthon a Huawei Watch GT 4
ma A bemutatóra október 7.-én kerül sor a budaörsi MediaMarktban, a Huawei ajándékokkal és grátisz fülhallgatóval is készül.
Battlefield 2042 - Egy hét múlva indul a 6. szezon
gp Megérkezett a legújabb évad első előzetese, amely ismét rengeteg akciót ígér.
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Vírusirtó topic
- Xbox Series X|S
- Kiderült, hogy mennyibe kerül majd a reklámmentes Facebook és Instagram
- Xiaomi Smart Band 8 - folyamatosan
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- iPhone topik
- Számtech boltosok memoárjai, azaz amikor kiborulunk...
- BestBuy topik
- További aktív témák...