-
Frissítve! A GVH 50 milliós bírságot szabott ki az eMAG-ra
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata alapján az eMAG webáruház üzemeltetője megszegte egyes kötelezettségeit, amelyeket korábbi, jogsértő akcióinak kompenzálására vállalt a GVH, illetve a felhasználói felé.
Mérleg 28
-
eMAG Black Friday: 10,5 milliárd forintos forgalom
A legnagyobb slágertermékek az öblítők és más fogyóeszközök voltak, de rendkívül sokan vették meg a karácsonyi ajándéknak szánt játékokat, vagy szereztek be új laptopot.
Mérleg 21
-
Változik az eMAG magyarországi menedzsmentje
Az eMAG és az Extreme Digital üzleti integrációjának teljes lezárása után kijelölték az új célokat: erősíteni a vezetői csapatot, illetve további befektetések a vállalat regionális e-kereskedelmi ökoszisztémájába.
Mérleg 0
-
Az eMAG-nál is látszanak a rendeletek hatásai
A mobil és splitklíma-berendezések heti eladása felére, harmadára esett vissza az új rezsicsökkentési szabályok július közepi bejelentése óta de például a hűtőszekrények és fagyasztók esetében pedig még növekedett is a rendelések száma.
Mérleg 27
-
Hatalmas logisztikai központot épít az eMAG-Extreme Digital Dunaharasztiban
A mintegy 35 milliárd forint értékű beruházással épülő, ultramodern óriás raktár a tervek szerint már az idei karácsonyi szezonban kezdi meg működését.
Mérleg 10
-
Megérkezett a kétfaktoros hitelesítés az eMAG-hoz is
Mind az online áruház webes felületén, mind az eMAG androidos és iOS-es mobilalkalmazásban.
Biztonság 6
-
Mobilcsere kisokos az eMAG-tól
A magyar e-kereskedő leginkább a középkorú és idősebb ügyfelek érdeklődésére számít, számukra gyűjtöttek össze minden fontos információt a modernizációs támogatás igénybevételének mikéntjéről.
Mérleg 45
-
Online eladók az eMAG és Extreme Digital üzletekben
2022-ben a társaság a fővároson kívüli üzletekben is bevezeti a fejlesztést, az otthonaikból dolgozó munkatársak toborzása és tréningezése már megkezdődött.
Mérleg 8
-
Black Friday: robbantott az eMAG és az Extreme Digital
Az eggyé vált két cég az első órában több mint 76 ezer darab rendelést fogadott, mintegy 2,4 milliárd forint összértékben.
Mérleg 45
-
Sameday csomagszállító már az egész országban
Bővíti magyarországi tevékenységét a Sameday csomagszállító cég, teljes körű szállítási szolgáltatásokat nyújt a vállalatoknak az egész országban.
Mérleg 3
-
Jobban fogy idén online az iskolaszer, mint tavaly nyáron
Mind az Extreme Digitalnál, mind az eMAG-nál többször annyi iskolaszert rendeltek online, mint 2020 hasonló időszakában.
Mérleg 12
-
Elindult az eMAG magyar vállalkozásokat segítő programja
Az Értékesíts hazait az eMAG-on! programjával a vállalat a magyarországi kisvállalkozások és egyéni vállalkozók tevékenységét támogatja a Gazdasági Versenyhivatallal májusban kötött megállapodás részeként – közölte az eMAG csütörtökön az MTI-vel.
Mérleg 1
-
30 percen belüli pénzvisszatérítést vezet be az eMAG és a Mastercard
A cégek bejelentették, hogy Magyarországon elsőként az eMAG-nál vált elérhetővé a gyors visszatérítés nevű szolgáltatás. A lehetőséggel azok a kártyabirtokosok élhetnek, akik az adott terméket mentett kártyás fizetéssel rendelték.
Mérleg 18
-
GVH kontra eMAG: valami történt
A két fél teljesen másképp kommunikálja a ma publikált határozatot.
Mérleg 120
-
A járvány miatt az eMAG másfél hétig ingyen szállít
Ingyenes házhoz, illetve csomagpontra való szállítással segíti a járvány harmadik hullámának súlyos szakaszában az internetes vásárlókat az eMAG 2021. április 4-éig.
Mérleg 10
-
600 ezer feletti látogatás az első órában az eMAG Black Friday akciójában
Az eMAG 2020-as Black Friday-ának első órájában több mint 53 ezer rendelést fogadott, amelyek összértéke mintegy másfélmilliárd forintot tett ki.
Mérleg 6
-
Tovább szaporodnak az Easybox csomagautomaták
Az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál megrendelt termékek idén száz budapesti helyszínen, a jövő év végén azonban már országszerte ötszáz helyen vehetőek át az új automatákból.
Mérleg 28
-
Megnyitotta első magyarországi üzletét az eMAG
Az eddig itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu a budapesti Erzsébet körúton nyitotta meg első magyarországi „offline” üzletét.
Mérleg 13
-
Az eMAG és az Extreme Digital is segít a járvány idején
A két e-kereskedő vállalat 100 ezer darab arcmaszkot adományoz, hogy segítse az idősek és a krónikus betegek gondozását végzők munkáját.
Mérleg 14
-
Folyamatban az Extreme Digital és az eMAG fúziója
Az egyesülét jóvá hagyta a Gazdasági Versenyhivatal, azonban idén még külön-külön Black Friday akciókkal készülnek az online felületeken.
Mérleg 4
Percről percre
ph Ultrabookhoz méltó külsőt kombinál Core i9-cel és 4070-nel ez a gép – de bírja-e ezt a hűtés?
gp Az utóbbi évek egyik legsikeresebb játéka - sokakat meglepve - az ARK volt, annak felturbózott, új motorra átportolt verziója viszont hideget és meleget is kapott.
ma Akárcsak tavaly, idén is összeszedjük a legjobb ajánlatokat az év vége felé közeledve. Van miből válogatni.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Akciófigyelő: Hordozható akkukat kínál olcsón a Tomtop
ma A DLNRG termékei az ismertebb márkákhoz képest nagyon vonzó áron érhetők el.
Csak jövőre jelenik meg a Terminator Dark Fate – Defiance című RTS
gp Az indoklás az ilyenkor szokásos, a fejlesztők a legjobb formában szeretnék kiadni a programot.
Saját tollával ékeskedik a Galaxy S24 Ultra
ma A legendás toll a helyén marad, akárcsak az alacsony memóriakonfiguráció.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Pacific Drive
gp Eddig csak a jövő év eleji premier volt ismert, most végre megtudtuk, hogy február végéig kell várnunk.
- Milyen légkondit a lakásba?
- Lenovo Legion és IdeaPad Y széria
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Magisk
- Óvodások homokozója
- Robogó, kismotor
- Honda topik
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- Poco X3 Pro - hardverfrissítés
- Black Friday - 2023.11.24. / Cyber Monday 2023.11.27.
- További aktív témák...