Újabb Intel generáció, gyilkos robotok, meglepő perek

Hirdetés

Megjött a Kaby Lake-R, teszteltük a kisebbik Vegát

A hét elején zajlott a Hot Chips nevű rendezvény, ahol a CPU- és GPU-gyártók rengeteg új elgondolást, technológiát mutattak be. Ezek közül többről mi is írtunk, így például az 1024 magos Epiphany-V gyorsítóról, amelyet többedmagával használva akár egymilliárd magos konfiguráció is létrehozható és használható például gépi tanuláshoz vagy kriptográfiához. A szimpóziumon természetesen a nagy nevek, így az AMD, az Intel és az NVIDIA is jelen voltak, és nem is szomorkodtak a sarokban: a pirosak egyrészt az Infinity Fabricról, másrészt a Vega 10 virtualizációs képességeiről tartottak előadást, míg az NVIDIA az év első felében bemutatott Volta újításait részletezte.


[+]

Az Intel esetében a Knights Mill kódnevű, az aktuális Knights Landing Xeonok utódaként majd piacra kerülő Xeon Phi lapkák fejlesztése volt a legfontosabb téma. A rendezvény nyitóelőadását egyébként nem egy chipgyártó, hanem egy nagyon fontos partner, a Microsoft tartotta, aki az Xbox One X felépítésének több fontos részletét is ismertette. Az új konzol iránti komoly érdeklődés egyébként meglepte a céget, a rajongóknak készített Project Scorpio Edition változatot ugyanis nagyjából egy hétig szerették volna előrendelhetővé tenni – ehhez képest a kiszámolt raktárkészlet gyakorlatilag egy nap alatt elfogyott.


[+]

Bár a Hot Chips jelentős esemény, azért a hét x86-os CPU-fronton talán legfontosabb híre mégsem ehhez kapcsolódik: az Intel végre hivatalosan is bejelentette a nyolcadik generációs mobil Core processzorokat. Aki ezzel arra számít, hogy elérkezett a Coffee Lake ideje, azt el kell keserítenünk: az Intel ezúttal olyan volt, mint az okos lány: hozott is újdonságot, meg nem is. A Kaby Lake-R mellett a másik, Intelhez kapcsolódó hír a szerverekbe szánt Atom C3000 processzorcsalád bejelentése, a csúcsmodell esetében 16 processzormaggal, 16 MB L2 cache-sel. Végezetül pedig egy rossz hír azoknak, akik mostanában vettek LGA1151-es alaplapot, és abban reménykedtek, hogy a Coffee Lake asztali változatai majd működni fognak ezekben – nagyon úgy néz ki, hogy nem fognak.


[+]

Áttérve a GPU-k oldalára, a héten teszteltük a Vega 64 kisebb és főleg olcsóbb testvérét, a Vega 56-ot. A „nagy” Vega kapcsán reméltük, hogy képes lesz megszorongatni az NVIDIA-t a csúcskategóriában, de végül nem így lett – a Vega 56 feladata pedig tulajdonképpen a GTX 1070 legyőzése lenne, nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy sikerül-e ez neki.


[+]

Az utóbbi időben kicsit mérséklődött a bányaláz, vagy csak kevesebb ezzel kapcsolatos hír érkezik, mindenesetre az Asus valamiért most látta elérkezettnek az időt arra, hogy kiüsse a nyeregből az Asrockot és a Biostart, és rekordot döntsön egy minden eddiginél több PCIe foglattal rendelkező alaplappal.


[+]

Az adattárolás területén a héten a WD új generációs My Book Duójának bemutatása lehet érdekes, ez a külső, Type-C konnektorral szerelt adattároló akár 20 TB-os tárkapacitást is kínálhat.


[+]

A GamesCom örömére a héten több, játékosoknak érdekes hardver is előkerült: a HyperX bemutatta legújabb, Cloud Alpha headsetjét, amely kétkamrás hangszóróházat kapott, a HP egy még tuningra is felkészített notebookot jelentett be Omen X Laptop néven, a Linksys pedig elérkezettnek látta az időt a januárban bemutatott, Killer Networkinggel közös fejlesztésű AC3200-as routerének piacra dobására.


[+]

A szórakoztatóelektronikában a cégek nagy része már a jövő héten nyitó IFÁ-ra készül, így kevesebb az újdonság, de azért előkerült pár kémfotó egy állítólagos Apple OLED tévéről, a Samsung pedig bejelentette, hogy készülékein már elérhető Európa egyes országaiban a 4K HDR tartalmat nyújtó TV Plus szolgáltatás.


[+]

Az LG eközben készített egy 685 négyzetméteres OLED videófalat – ki gondolta volna, hogy pont Dubajban, ahol valószínűleg úgyis érdektelen az ár.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!