DAS, NAS és SAN
A Gartner elemzői ez év szeptemberi, adattárolással kapcsolatos piaci folyamatokat vizsgáló, illetve előre jelző kiadványukban arra biztatják a gyártókat, hogy minél gyorsabban dobják piacra a kis- és középvállalkozásoknak (SMB) szánt, Fibre Channel- és iSCSI-támogatással ellátott tárolórendszereiket – természetesen minél olcsóbban. A gyártókat persze nem kell noszogatni – a dinamikusan bővülő szegmensben is egyre inkább elmozdul az érdeklődés a konvencionális adattárolási formák irányából a modern, biztonságosabb és olcsóbb teljes tulajdonlási költségű megoldások felé. Az ötmilliárd dolláros piac pedig már elég komoly ahhoz, hogy az iparág nagyjainak is fontos legyen a jó szereplés.
A megosztott adatok tárolásának klasszikus módja a szerverekben elhelyezett merevlemezek használata, azaz a közvetlenül csatolt tárolás (DAS – Direct Attached Storage). A hálózati szerverekkel direkt módon összekötött tárolók alkalmazása sokáig kizárólagosan használt módszer volt, ezáltal hátrányai világosan ismertek. Legnagyobb problémája, hogy a szerver esetleges leállása esetén a csatolt háttértárak nem elérhetők, illetve hogy sok esetben felesleges kapacitások alakulnak ki, hiszen a rendelkezésre álló szabad helyek nem csoportosíthatók át egyik szervertől a másikhoz. Mindezeken kívül nem szabad elfelejteni – amint azt a Gartner Group elemzése szintén kimutatta -, hogy a DAS rendszerek adminisztrációs költségei jellemzően 40 százalékkal meghaladják a beszerzésre fordított összeget – a particionálás, jogosultságkezelés a szétszórt tárolóeszközök miatt sok időt vesz igénybe, ennek folytán drága.
Bizonyos esetekben megoldást jelenthet a NAS eszközök használata. A betűszó a Network Attached Storage, azaz a hálózatra csatolt tároló rövidítése. Jellemzőjük a „normál” szervereknél jóval nagyobb maximális tárolókapacitás, illetve a többplatformos hozzáférés lehetősége – a NAS rendszer több, a hálózatra csatlakozó gép operációs rendszerének fájlrendszerét képes emulálni. A NAS egységekkel csökkenthetők az elpazarolt kapacitások, illetve az adminisztrációs költségek. Azonban a nem támogatott szerverek ezentúl is felügyeletre szorulnak, illetve új NAS egység beszerzése esetén (ha további tárterületre van szükségünk) újabb eszközt kell külön kezelni. A hálózatra csatolt tárolórendszerek fájlszerverként igen hatékonyak tudnak lenni, blokkszerű adatok kezelésénél azonban célszerű lehet SAN megoldások után nézni.
A Storage Area Network, azaz a tárolóhálózat működése SAN alrendszerekből és kapcsolókból áll. A merevlemezeket tartalmazó eszközök valamilyen gyors kapcsolaton keresztül egyfajta hálózatba vannak szervezve, ez az alhálózat pedig a kapcsolókon keresztül elérhető a szerverek számára. A transzparens megvalósítás miatt nincs elpazarolt kapacitás, rekordok kezelése, illetve tranzakciókezelés esetén pedig ez a megoldás sebességben is verhetetlen. Jól megtervezett hálózat esetén további előny a megnövekedett biztonság is – létrehozható akár földrajzilag kiterjedt SAN rendszer is, amely az adatok megfelelő tükrözése esetén előre nem látható katasztrófa bekövetkeztekor is garantálhatja az adatok biztonságát.
A kapcsolók, a szerverek és a tárolóeszközök közötti kapcsolat napjainkban az SCSI és a Fibre Channel (üvegszál) csatornainterfészeken alapul. A kettő közül az utóbbi nyújtja a nagyobb teljesítményt (SCSI 80 Mbit, Fibre Channel: 4,25 Gbit – figyelem, a SCSI esetén 25 méteres távolságról van szó, nem összekeverendő a rövidebb távolságokon működő SCSI prokollokkal!), ráadásul nagy távolságokon (maximum 10 km) is alkalmazható. Mindkettőnek létezik TCP/IP felületen kapcsolódó változata is, az iSCSI leginkább a kiterjedtebb hálózatok létrehozásának érdekében született meg, az FCIP pedig a költségcsökkentés okán –a Fibre Channelnek ezen kívül létezik egy, a hagyományos csavart érpáron is működő verziója.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
