2019. február 18., hétfő

Gyorskeresés

Szigorúbb laptoptilalom, szívnak a feltöltőkártyások, közelebb az AMD Vega

Vegyes hardverek, luxus és belépő tévék, csökkenő hűségidő.

Hirdetés

Tesla, Itanium, Vega, VGA-k, monitorok, tévék

Mintha csak tegnap lettünk volna a 2016-os Computexen, de máris (a hónap végén) itt a geekparádé idei, 2017-es felvonása, ahol számos új termék rajtjának lehetünk majd szemtanúi. Ilyenkor megszokott, hogy a gyártók visszavesznek a tempóból, nem verik nagydobra az igazán nagy újdonságaikat, inkább visszatartják egy-két hétig, hogy aztán egyszerre zúdítsák őket a nyakunkba. Addig is van idejük a cégeknek olyan dolgokra koncentrálni, mint az "új" Intel Itanium processzor, az NVIDIA Tesla V100 gyorsító vagy épp a szintén NVIDIA-hoz köthető VRWorks Audio csomag, vagy akár nagyvállalati AMD processzorokkal kapcsolatos szivárogtatásokra, tehát olyan dolgokra, melyek nem kifejezetten az otthoni felhasználókat érintik – nem úgy, mint a Vega GPU-kra épülő kártyákkal kapcsolatos pletykák.


[+]

Mindazonáltal nem maradtunk hardver nélkül, mivel van pár jelenleg futó termékvonal, amit nem érdemes a Computexig halogatni, hiszen nem jelentenek abszolút újdonságot. Ilyen például az egyslotos GTX 1050 Ti az Inno3D-től vagy az a GTX 1080 Ti szaporulat, amit a Zotac és az MSI mutatott be. A mindkét cég előrukkolt egy-egy vízhűtéses kártyával, előbbi az ArcticStorm, utóbbi pedig a SeaHawk EK X jelzést viseli magán, illetve az MSI-nek egy háromventilátoros, hagyományos léghűtéses modellje is kijött csendben, ez lett a Duke.

EKWB blokkal csábítja a vásárlókat az MSI
EKWB blokkal csábítja a vásárlókat az MSI [+]

Ha már hűtés és víz, meg kell említeni a Fractal Design teljesen új kompakt vizes processzorhűtőjét, a Celsius S sorozatot, mely a héten debütált, és hamarosan teszt is készül róla. Monitorból kettőt is kaptunk a héten, az egyik a BenQ-tól érkezett a már jól ismert, tervezőknek szánt PD sorozatba, míg az AOC homlokegyenest más téren próbálkozik: egy másodlagos, hordozható kijelzőt mutattak be, kifejezetten notebookok mellé.

Másodlagos monitort hozott az AOC
Másodlagos monitort hozott az AOC [+]

Akadt néhány driver is, a sort az Intel indította egy komoly csomaggal, majd az NVIDIA következett egy gyorsjavítással végül egy alapos frissítésen átesett GeForce Experience-szel. Az AMD nem csatlakozott a sorhoz, viszont a nevük felmerült a témában annak kapcsán, hogy a GCN-es Radeonokra teljesen visszatért az aszinkron compute.

Luxustévé a Loewe-től
Luxustévé a Loewe-től [+]

Ami a tévé és audió világát illeti, elvétve jött pár újdonság, például a Denon mikrohifije a felső kategóriából, a Sony belépőszintű 4K HDR tévéje, illetve a Loewe luxustévéje. Tartalomszolgáltatási oldalról újdonságként a gyerekeknek szánt YouTube Kidsről számoltunk be, valamint arról, hogy pár stúdiótól érkeznek az első Dolby Vision UHD Blu-ray korongok.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.