A DRM szerepe
A bírósági ítéletben a következő mondat is szerepel, melyet láthatóan másként értettem én, a laikus, mint a jogász: „Azon körülmény, mely szerint nincs semmilyen alkalmazható műszaki intézkedés, mely a jogellenes magáncélú másolatok készítése ellen küzdene, nem kérdőjelezheti meg e megállapítást.” Mire utal ez a mondat?
A közös jogkezelés és a jogdíjrendszer alapja az a feltételezés volt, hogy a jogosultak a magánszféra sérelme nélkül nem képesek a felhasználók cselekedeteit befolyásolni, azt kontrollálni és azokat adott esetben megtiltani. A digitális technológia és az internet elterjedésével ez az állítás már csak részben, vagy egyáltalán nem igaz. A különböző DRM-rendszerek képesek a felhasználást koordinálni.
DRM
A digitális jogkezelés (Digital Rights Management – DRM) a digitális tartalmak technikai és jogi védelmére szolgáló technológiák összefoglaló neve, melyek lehetővé teszik a digitális mű azonosítását, a műhöz fűződő jogok kezelését, a tartalom felhasználásának szabályozását, a jogdíjak megfizetését, a felhasználók magatartásának nyomon követését és a jogok érvényesítését. A DRM tehát egy tartalomeladást és felhasználást ellenőrző rendszer, melynek két alapvető célja az azonosítás és a jogérvényesítés.
Forrás: Wikipedia
A közhiedelemmel ellentétben a DRM-nek jogi szempontból nem kell technikailag is megkerülhetetlennek lennie, így a nélkül is jogi védelmet élvez, illetve épp a megkerülése ellen élvez jogi védelmet, mely jogsértő magatartásnak minősül.
A kérdés úgy kapcsolódik a jogdíjakhoz, hogy a DRM-mel védett szerzői művekre tekintettel nem indokolt az adathordozók árába épített jogdíj felosztása, hiszen az így védett műalkotásokról nem lehet magáncélból sem másolatot készíteni, a DRM célja pedig épp a felhasználás egyedi engedélyezése.
Bár már nem tekinthető elterjedtnek, de emlékezetes problémákat okozott például az audiovizuális művek esetében a DRM elterjedése, lásd például az Apple FairPlay rendszerét, mellyel egyébként a Francia Nemzetgyűlés is foglalkozott, és a konfliktus nyomán az Apple a francia piacról való kivonulását is fontolóra vette. A jelenlegi üzleti modellek ettől eltérő irányba mutatnak, melyet az utolsó kérdés kapcsán fejtek majd ki.
A szerzői jogi törvény így fogalmaz: a szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedés megkerülése esetében, feltéve, hogy az említett cselekményt olyan személy hajtja végre, aki tudja, vagy akinek az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a cselekmény célja a műszaki intézkedés megkerülése.
Vagyis az ön értelmezése szerint ez a fontos mondat a jogértelmező határozatból a DRM-re vonatkozik?
Igen.
A konkrét üggyel kapcsolatban felmerül egy régi probléma: fizessenek-e jogdíjat azok, akik nem fogják az adott adathordozót magáncélú másolásra használni. Milyen elképzelések, megoldások ismertek ezzel kapcsolatban?
A jogdíj egy kényszerű eszköznek tekinthető, és sajnálatos módon bizonyos aspektusokból igazságtalan eredményre vezet az alkalmazása. Az egyik leggyakoribb ellenérv, hogy a felhasználók az adathordozók egy részét nem magáncélú másolatkészítésre használják, ezért igazságtalan a jogdíj megfizettetése.
Ez a probléma vállalkozások esetében fokozottan fennáll, mivel a magáncélú másolatkészítés engedélye egyébként is csak természetes személyekre vonatkozik, mint azt korábban idéztem. A problémával az Európai Bíróság már korábban is foglalkozott a Padawan-ügyként elhíresült eset kapcsán, melyre tekintettel az Európai Bíróság álláspontja szerint a magáncélú másolás potenciálisan kárt okoz a jogosultak számára.
A méltányos díjazás megfizetésének kötelezettségét azonban az államok eddigi gyakorlata és a célszerűség-ésszerűség elve alapján nem az egyes, egyedi felhasználókra, hanem azokra terheli, akik a magáncélú másolásra alkalmas adathordozókkal rendelkeznek, forgalmazzák, vagy ilyen jellegű szolgáltatást nyújtanak. Az Európai Bíróság álláspontja szerint már önmagában az a tény megalapozza a méltányos díjazás jogosságát, hogy a jogdíjjal terhelt eszközök alkalmasak lehetnek magáncélú másolatok készítésére. Mindazonáltal az Európai Bíróság összességében az irányelvvel ellentétesnek tekinti azt a gyakorlatot, ha a méltányos díjazás minden adathordozót automatikusan terhel, akkor is, ha azokat nyilvánvalóan nem természetes személyek, és így nyilvánvalóan nem magáncélú másolásra kívánják felhasználni.
Mindezek alapján azonban máig nincs egyértelmű megoldási javaslat a probléma áthidalására. Egyik kézenfekvő megoldást az jelentené, ha az adathordozók nagykereskedelmi szinten kétféle módon kerülnének forgalomba. Egyfelől magáncélú felhasználásra szánt, másfelől vállalkozások számára terjesztett formában, ahol kizárt a magáncélú másolatkészítés.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
