Szélerőmű másképp
Lassan két éve vásárolta fel a Makani Powert a Google. A környezetkímélő energiatermeléssel foglalkozó startup a Google X családba került, a titkos projektek közé. A szél energiáját felhasználó lebegő erőművet közel két éve fejleszti az óriásvállalat.
Az eredeti koncepció nem sokban változott azóta, csak még grandiózusabb lett. A Google szerint az eszköz akár ötven százalékkal több energiát képes előállítani a hagyományos szélerőművekhez képest, miközben 90 százalékkal kevesebb anyag kell hozzá. Mivel jóval magasabban működik, mint hagyományos társai, nagyobb "szelet szelet" hasít magának.
Ahogy arról két évvel ezelőtt az IT café is beszámolt, a számítógép-vezérelt elektronika pillanatok alatt képes reagálni a változó széljárásra, a karbonszálas kialakítás pedig könnyűvé és olcsóvá teszi az eszközt. A hagyományos szélerőművek több tonna acélból épülnek fel, és a hatékonyságuk sem az igazi. Jelenleg a világ áramtermelésének mindössze 5 százalékát adják szélerőművek, ráadásul ezeket csak bizonyos területekre érdemes telepíteni. A Makani a korábbiakhoz képest kisebb, illetve nagyobb szélerősség esetén is használható.
A Google Makani oldala azt írja, egy átlagos szélerőmű megközelítőleg 100 tonna tömegű, komplex kialakítású és drága. Ezek jellemzően 20-28 km/óra szélsebesség esetén működnek optimálisan, ami pedig jó, ha a Föld 15 százalékán rendszeres környezeti tényező. Az amerikai Nemzeti Megújuló Energia Laboratórium adatai alapján egy 17 méter átmérőjű erőmű 75 kW áramot képes termelni, a legnagyobbak, amelyek 100 méteresek, 3000 kW begyűjtésére alkalmasak.
A Google Makani ezzel szemben 140-310 méter magasan jár működés közben, és a felsőbb légrétegekben a jelentősebb légmozgást kihasználva éri el az akár 50 százalékkal megnövelt kapacitást. Eközben 145 méteres átmérőjű köröket rajzol a levegőbe a helikopteréhez hasonló kialakítású turbinákkal, melyekből legalább nyolcat ígérnek a végleges verzión a Google mérnökei. Egyenként 600 kW áramot termelnek az optimális 40 km/óra szélsebesség esetén, de már 14 km/óra elég, hogy pozitívba forduljon a mérleg. Ezalatt viszont bizony fogyaszt a rendszer. Ezt az erősséget azonban nem nehéz elérni ilyen magasan, az USA területének mintegy 66 százalékán van ekkora szél általában.
Előnyök, hátrányok, videó
A Google megoldásának nagy előnye a szélerőművekhez képest, hogy a számítógép-vezérelt rendszer azonnal alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, így akár 90 fokos szélirányváltozást is képes kezelni. Astro Teller, a Google X vezetője az SXSW konferencián arról beszélt, hogy egy hónapon belül munkába állhatnak az első Makani erőművek.
Teller egy anekdotát is elmesélt: Larry Page arra kérte, legalább öt gépet törjenek össze, mielőtt kiállnának vele a közönség elé. Page szerint ebből lehet a legtöbbet tanulni a kísérleti szakaszban. A kaliforniai tesztek alatt azonban Teller szerint egyetlen turbinát sem sikerült összetörniük. "We failed to fail", fogalmazott mosolyogva. Elmondása szerint a vezérlés a legdurvább helyzetekben is biztonságban lehozta a gépet, majd probléma nélkül dokkolt.
Minimális széljárás esetén ugyan fogyaszt, de aztán... [+]
A projekt amellett, hogy több áramot képes termelni a világ sokkal több pontján az eddig megszokott szélerőművekhez képest, jóval olcsóbban előállítható, illetve kialakításából adódóan a madarakra is kevésbé veszélyes a Google szerint.