Fejleszteni márpedig kell
Musk eddigi próbálkozásai a hordozórakéta visszatérésével kapcsolatban azonban nem jártak sikerrel, az egyik esetben nem függőlegesen érkezett vissza az egység a földre, így felrobbant a szerkezet, másodszorra pedig nem is próbálták meg a szárazföldre tenni a gépet, hanem vízi landolást hajtottak végre a SpaceX mérnökei a nagy szélre hivatkozva. Legközelebb áprilisban próbálkoznak újra. Ha sikerrel járnak, azzal a fent említett 60 milliós költséget 2-300 ezer dollárra szoríthatják vissza.
Musk impozáns tervei azonban nem állnak meg az állami megrendelések teljesítésében, a vállalat eltökélt célja a Mars kolonizálása. Ennek első lépéseként 15 éven belül el is indítanák az első embereket a vörös bolygó felé.
A katonai akciókat leszámítva egyeduralkodó SpaceX mégiscsak egy magánkézen lévő vállalat, ha pedig nekik sikerült néhány év alatt ilyen impozáns eredményeket elérni, másnak is fog. Ebben reménykedik az ULA is, amelyik jelenleg főleg a fent említett állami megrendelésekből tartja fent magát, derül ki a tavaly nyáron kinevezett vezérigazgató, Tory Bruno hétfői nyilatkozatából. A Washington Postnak nyilatkozva azt mondta, kinevezése óta azon dolgozik, hogy átalakítsa a vállalatot, és megszorongassa Elon Muskot. Egy új kilövési rendszert fejlesztenek, ami abszolút érthető. Az amerikaiak eddig sem nézték jó szemmel, hogy Oroszországtól kell vásárolni a rakétahajtóműveket, mióta pedig az ukrán konfliktus eszkalálódott, még nagyobb rajtuk a nyomás. Bruno úgy fogalmazott, hogy elég nagy rizikót vállalnak azzal, hogy a relatív új, mindössze néhány éves múlttal rendelkező SpaceX után loholnak, de jelenleg nem tehetnek mást.
Néhány hónappal ezelőtt még kényelmes helyzetben voltak, kizárólagos szerződéssel rendelkeztek a Légierővel, azonban Musk megtámadta a ezt a bíróságon, jelezvén hogy képesek versenyre kelni az ULA áraival és technológiájával. Azóta már sikerült rendezni az ügyet, a SpaceX ígéretet kapott arra, hogy néhány hónapon belül, amennyiben a nemzetbiztonsági átvilágítás pozitív eredménnyel zárul, indulhatnak a közbeszerzéseken.
Mivel az oroszok RD-180-as hajtóművét valahogy ki kell váltani, az ULA együttműködést kezdeményezett az Aerojet Rocketdyne vállalattal (ez Jeff Bezoshoz köthető, őt itthon leginkább az Amazon alapítójaként ismerik), hogy saját, amerikai hajtóművet gyártsanak. A BE-4 névre keresztelt fejlesztés azonban messze le van maradva konkurenseitől. Tory Bruno szerint az első próbarepülésekre 2019-ig nem is fog sor kerülni, a Pentagon jóváhagyására pedig legalább 2022-23-ig várni kell. Ezt erősítette meg az amerikai Légierő is a Kongresszus múlt heti ülésén, ahol a témával kapcsolatban Deborah Lee James megjegyezte, 2019 nagyon közel van, és nem biztos benne, hogy elkészülnek addigra. Bruno ezzel kapcsolatban a Washington Postnak azt nyilatkozta, hogy rengeteg támogatójuk van az amerikai politikusok között, így azt várja, hogy a Kongresszus megérti majd a problémakört, és enyhít az elvárásain.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!