Az oroszok még a spájzban vannak
Az ULA egyébként 29 darab RD-180-as hajtóművet rendelt, amivel kihúzhatják 2019-ig, de ennél tovább semmiképp. Ez viszont azt jelentené, hogy 2019 és 2023 között kizárólag a SpaceX lesz képes elfogadható áron és minőségben kilövéseket végezni. Szakértők szerint, ha nagyon muszáj, bevethető az ULA Delta IV-es rakétája is, ami nem használ orosz hajtóművet, de szignifikánsan drágább megoldást jelentene. Bruno szerint ez sem lehet akadály, ugyanis meggyőződése, hogy sokkal biztonságosabb az ULA rendszereivel az űrbe indulni, mint a mindössze néhány éves tapasztalattal rendelkező SpaceX-re bízni az ilyesmit. „Nekünk tökéletes mutatóink vannak a küldetések és az időzítések kapcsán is, illetve komoly múltunk” – tette hozzá.
Ezt a kijelentést persze nem hagyta szó nélkül a SpaceX szóvivője sem, John Taylor írásban válaszolt az őket ért kritikákra: „mind a Légierő, mind az adófizetők többet érdemelnek az ULA-tól és az új vezérigazgatótól egyaránt, akinek a kritikája szándékosan félrevezető, ám korántsem váratlan”. A közleményben arra is kitért, hogy a korábbi években tapasztalt monopóliumot hamarosan elvesztő ULA fejlesztés és a kesztyű felvétele helyett azzal próbálkozik, hogy rossz színben tüntesse fel a SpaceX csapatát, pedig be kell látniuk, hogy a kényelmes éveknek vége.
A nemzetbiztonsági átvilágítás után a SpaceX mindenesetre jóval olcsóbb ajánlatot fog tudni tenni az ULA sajátjánál, ami a látottak alapján alaposan megrémítette Tory Bruno csapatát. Érdekes fejlemény még, hogy a vezérigazgató azt nyilatkozta, csökkenteni kezdik az áraikat, egészen le tudnak menni az eddigi ajánlatok feléig, és terveik szerint ezt követően hamarosan újra megfelezik azokat. Pontos számokat nem közölt ugyan, de a 225 milliós költség negyedelésével elérhető 56 milliós ajánlat sem elképzelhetetlen. A probléma ezzel csak annyi, hogy ez még mindig sehol sincs a SpaceX által belengetett két-háromszázezer dolláros költséghez képest. Bruno azt ígéri, áprilisban teljesen új rendszert mutatnak majd be, ami teljes egészében felválthatja majd a jelenleg is használt Atlas V és Delta IV rakétákat.