Probléma és társadalom

Nemrég közöltünk egy rövid blogot, mely a mind divatosabbá váló s mind több gondot okozó sextinggel foglalkozott. Az írás kapcsán jelentkezett nálunk cikkével Kocsis Tamás, akit régóta és mélyen foglalkoztat a probléma. Itt most az ő gondolatait adjuk közre.

A szerző művelődésszervező pedagógus végzettségű, és tíz éve IT-biztonsági szakember.

Sokáig gondolkodtam, hogy van-e értelme pusztán IT-biztonsági szempontból vizsgálni a kérdést, hiszen a sexting elsősorban társadalmi jelenség, de az elmúlt időszakban vagy hisztérikus felhangokkal csordogált elő, vagy pedig bulvárként jelent meg a téma a (szak)sajtókban, így azt gondolom, a kép tisztázása miatt feltétlenül meg kell vizsgálni magát a jelenséget és gyakorolt hatását az IT-biztonság területére.

A probléma (?) maga

Nincs jó definíció a sexting fogalmára – ennek oka, hogy jelenségekről nem lehet korrekt meghatározást alkotni. Maga az elnevezés a sex és a texting szavakból „toldódott” össze, és nem sokkal idétlenebb, mint a magyar internet hőskorában létrehozott „ottlap” és „honlap” kifejezések. Talán maradjunk annál a körbeírásnál, hogy „erotikus tartalmú képi vagy szöveges tartalom létrehozása és elektronikus csatornákon történő elküldése”. Mint látható, maga a meghatározás nem tartalmazza azokat a fontos elemeket, amelyek pedig nélkülözhetetlenek, ha a jelenségből problémát (a probléma olyan helyzet, amelyben bizonyos célt el akarunk érni, de a cél elérésének útja számunkra rejtve van) szeretnénk gyártani, majd azt megoldani.

Ilyen elemek: a ki készíti, mikor készíti, milyen okból/hatásból készíti, milyen eszközzel készíti, milyen csatornán kívánja és kinek eljuttatni, a fogadó oldalon van-e igény a fogadásra, milyen eszközök vesznek részt a továbbításban, megőrzésben, ismételt elérésében, kik a jogosultak köre, akik hozzáférhetnek – és így tovább. Ha IT-biztonsági szempontból kell a kérdést vizsgálni, ezeket a tényezőket mindenképpen figyelembe kellene venni egy analízis során. Ha viszont csupán társadalmi problémát szeretnénk képezni, a helyzet sokkal egyszerűbb.

A sexting jelensége a fiatalok körében bukkant fel – állítólag –, így azt mondhatjuk, hogy a fiatal lányok és fiúk erotikus képeket vagy szöveges tartalmakat készítenek és küldözgetnek magukról.

A magam részéről megkérdőjelezem az ilyen üzenetváltások határozott izolációját az állított forráscsoportra vonatkoztatva. Az erotikus tartalmak küldözgetése önmagában nem korcsoportfüggő. Számtalan olyan eset jelent meg a sajtókban, amikor a készített erotikus fotók és videók idegen kézbe jutottak (sérült a bizalmasság) – gondoljunk a gyorsétteremben felejtett mobiltelefonra, vagy a szervizbe küldött készülékek eseteire. A szereplők egyike sem fiatal volt.

Ahhoz tehát, hogy pontosan meghatározzuk a sexting (egyelőre vélt vagy valós) informatikai biztonsági kockázatát, mindenképpen a társadalmi jelenséget kell megvizsgálni, hiszen nem rendelkezünk azoknak a tényezőknek az ismeretével, amelyet fentebb már megemlítettem.

Társadalmi jelenség

Mindenképpen kétfelé kell választani tehát a forráscsoportot. Felnőttek esetén nincs szükség a „ki készíti, mikor készíti, milyen okból/hatásból készíti” tényezők elemzésére. A szexualitás taburendszere pillanatról pillanatra változik. Míg a hatvanas-hetvenes években az orális szex bűnös cselekedetnek számított például az Egyesült Államokban (emlékezzünk a Hair „Sodomy, fellatio, cunnilingus, pederasty / Father, why do these words sound so nasty? dalára), addig ma már legfeljebb a vallásos közösségek életében számít bűnnek ugyanott. Miért kellene tehát problémát képezni abból, hogy két felnőtt ilyen tartalmakat készít magáról/egymásról és oszt meg egymással? Amíg a megosztás egymással történik – és nem sérül a bizalmasság –, vagy a bizalmasság nem is volt elvárt, és a megosztás közös akaratból nem csak egymás között történt, ebbe beleszólása senkinek nem lehet. Más kérdés a „milyen eszközzel készíti” – de erről majd később.

Más eset azonban, ha a forrás és a fogadó fél is fiatalkorú, vagy a kommunikáció szereplőinek egyik vagy másik fele felnőtt. Itt már akár bűncselekményről is szó lehet (főleg, ha a felek egyike gyermekkorú). Önmagában az a tény, ha egy fiatal erotikus tartalmat készít és oszt meg, még mindig nem feltétlenül probléma. A fiatalok, amióta világ a világ, feszegetik az adott társadalom aktuális konvencióit. Jól teszik. Így voltunk ezzel mi is, a szüleink is és a nagyszüleink is. A „bezzeg az én időmben” mondat mindenki számára ismerős, egyet jelent a generációs feszültséggel és meg nem értéssel.

Tény, hogy ma a fiatalok sokkal korábban érnek. Sokkal korábban kezdenek el szexuális életet élni, és sokkal intenzívebben teszik mindezt. Ismerős az a vicc is, amikor az apa megpróbálja felvilágosítani 14 éves fiát: – Fiam, beszélgessünk el a szexről! – Rendben apa, kérdezz bátran! A szülőnek ezzel szembe kell néznie. Szintén tény, hogy a 14–15 éves lányok már rendelkeznek bizonyos szexuális tapasztalatokkal, sőt jelentős részük már túl is jutott az első aktuson. Ha ez probléma, akkor az csak a mostani felnőttek problémája – amikor majd az érintett korosztály válik szülővé, ez feltehetőleg már egyáltalán nem fog feszültséget okozni számukra.

Ha a jelenség társadalmi okait kutatjuk, nem nehéz meglátni, hogy az elmagányosodás, a kirekesztettség, a médiából rájuk ömlesztett minták mind-mind részesei és okai a jelenségnek. De részesei a szülők is, akik a nevelés és szocializálódás végeláthatatlan folyamatában már nem tudnak aktívan részt venni, és „csuklóból” az iskolára hárítják feladataik jelentős részét. A mai iskola pedig – ezt borzasztó kimondani, de sajnos a 21. században így van – alkalmatlan a nevelésre. A szocializálódás pedig olyan mintákon keresztül történik, amiket talán jobb fel sem említeni. Gyakorlatilag a fiatalok magukra maradtak (ezt még borzasztóbb kimondani), önmaguk keresése és elfogadtatása a frusztrációk és pszichózisok kényszerében történik.

Ha már megtörtént, és a szülő problémának érzi(!!!), hogy gyermeke ilyen képeket és tartalmakat készít magáról és oszt meg más személyekkel, és szeretné ezt a problémát megoldani, el kell fogadnia a legalapvetőbb tényt: hibát vétett a nevelésben. Olyan ez, mint a névtelen alkoholistáknál a gyógyuláshoz vezető út a beismeréssel kezdődik. A szülői nevelést nem lehet pótolni, és nem lehet tartalomszűrő szoftverekkel helyettesíteni. A kockázatot azonban lehet mérsékelni, ehhez azonban ismerni kell a potenciális veszélyforrásokat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!