Nehéz az Operától búcsút venni

Foglalkozzál mással!

Jon S. von Tetzchner
(Fotó: Opera)

Jon von Tetzchner és kollégája – a 2006-ban korán elhunyt Geir Ivarsøy – a ma Telenor néven ismert egykori norvég monopolszolgáltató egyik kutatócsoportjának tagjaként az 1990-es évek közepén kezdte el fejleszteni az Opera böngésző elődjét. A vállalat nem látott fantáziát a szoftverben, a két programozó viszont igen: miután a projektet a központ leállította, ők megszerezték a jogokat, és saját céget gründoltak annak befejezésére és piacra dobására.

A böngésző 1996 őszére érett meg a nyilvános kiadásra: ekkor jelent meg az Opera 2.10. Az azóta eltelt 15 évben a szoftver asztali verziójának ugyan nem sikerült áttörést elérnie – a globális böngészőranglistán szerény, 2 százalék alatti részesedéssel az ötödik helyen áll –, annál népszerűbbek ugyanakkor a mobiltelefonokon használható verziók.

Hirdetés

Az izlandi születésű, 43 éves Tetzchner két héttel ezelőtt váratlanul bejelentette, hogy elhagyja az Opera Software-t. Ennek apropóján készítettünk vele – a Magyar Opera blog olvasóinak javaslatait felhasználva – egy e-mailes interjút.

Tavaly lemondott a vezérigazgatói címéről, most pedig bejelentette: elhagyja a vállalatot, melyet 16 évvel ezelőtt elindított. Visszatekintve úgy tűnik, már jó ideje érlelődött önben a távozás gondolata. Miért hagyja el a céget? Az Opera dolgozóinak írt búcsúlevelében említi, hogy nem tudott azonosulni az igazgatótanács és a vezetőség elképzeléseivel...

Tényleg nem könnyű otthagyni az Operát 17 év után (a böngésző fejlesztését már 1994-ben elkezdtük). Másfél évvel ezelőtt lemondtam a vezérigazgatói posztról, és „társalapító” cím alatt egy kötetlenebb munkakört választottam. Azt hittem, ez a szerep nekem való lesz, és mivel az utódomat is kiválasztottam, minden okom megvolt rá, hogy higgyek abban: ez a felállás jól fog működni. Idővel azonban felszínre kerültek a nézetkülönbségek. Nem szeretnék részletekről beszélni, de azt elmondhatom, hogy én valamivel nagyobb távlatokban gondolkodom. E véleménykülönbségek miatt egyre nehezebbé vált számomra a maradás.

Mit tekint a legnagyobb sikerének? És mi az, amit másként csinálna, ha lehetősége lenne rá?

Azt gondolom, számos sikerről beszélhetnék. Tulajdonképpen több mint 200 millióról – ennyi felhasználónk van ugyanis a különböző platformokon, és ez a szám havonta 5 millióval vagy annál is többel növekszik. Különösen büszke vagyok arra, hogy a fogyatékkal élők számára is közelebb hoztuk a webet. A web túl fontos ahhoz, hogy néhányak kiváltsága legyen. Úgy gondolom, hozzájárultunk a web elérhetőbbé tételéhez, akár a nagyítás (zoom) funkcióval, melyet 1996-ban vezettünk be, akár az egygombos billentyűparancsokkal, a tízéves, ősi számítógépek támogatásával vagy más egyedi funkciókkal.

Aztán nagyon büszke vagyok a webes szabványok érdekében végzett munkánkra. Ahogy már mondtam: a web rendkívül fontos. A mi feladatunk az, hogy még szabványosabbá – és persze a fejlesztők számára gazdagabbá – tegyük. A cél az, hogy a fejlesztő az általa készített weboldalt vagy alkalmazást minimális többletmunkával vagy akár a nélkül is képes legyen minden böngészőben és eszközön működésre bírni.

Büszke vagyok a minialkalmazások, a widgetek és a Unite fejlesztésére is. Meggyőződésem, hogy a Unite a web következő generációja felé mutat utat, ebben az eszközök nemcsak a felhőhöz, de egymáshoz is kapcsolódnak majd.

Természetesen vannak olyan dolgok is, melyeket másként is csinálhattam volna, de nem szeretek erről gondolkodni: inkább tanulok a tapasztalataimból, amikor új döntéseket hozok. A hibák a tanulás és a növekedés velejárói, mind a vállalat, mind az ember életében.

Emlékszik még arra, hogy melyik volt az utolsó funkció, melyet ön programozott a böngésző számára?

A korai kiadások, leginkább az Opera 1 és 2 felhasználói felületének java részét én készítettem. Ezekben már elérhető volt a többablakos böngészés – ezeket ma füleknek hívjuk –, az egygombos parancsok és néhány egyéb olyan funkció, melyet a riválisaink csak jóval később másoltak le. De el kell mondani, hogy a srácok a munkámat jelentősen továbbfejlesztették, és mára az általam írt kódból egyetlen sor sem maradt. Ami azt illeti, az a kód, amit utoljára írtam, egy olyan hibához vezetett, melynek a beazonosítása fél évig tartott. Azt tanácsolták, foglalkozzam inkább mással... :)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények