Fizetni a hírekért, vagy nem, az itt a kérdés

Nincs más megoldás, fizetni fogtok!

A fizetős modell általánossá tételének elképzelése egyidős a világhálóval, de legalábbis az 1990-es évek óta újra és újra előkerül mint időszakos kampány, ám eddig egyszer sem sikerült áttörést elérniük azoknak, akik a díj ellenében szolgáltatott tartalom koncepcióját előterjesztették. E cikk írásának idején, december elsején zajlik épp egy nagyszabású tanácskozás az Egyesült Államokban, melyet a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) hívott össze, s melyen a válság által különösen sújtott médiacégek, illetve az újságírás jövőjéről folytatnak vitát. Habár a konferencián részt vevő nagy hatalmú médiacézárok abban reménykednek, hogy a kormányzat támogatja őket abban a törekvésükben, hogy az internetes kihívásokra válaszolva új üzleti modelleket vezethessenek be a sajtópiacon, az állam képviselői már előre jelezték: valóban fontos az összefogás, de minden új megoldásnak csak az lehet a vezérelve, hogy a szabad sajtó, mint a demokrácia alappillére, továbbra is fennmaradjon.

A mostani hullám, mely leginkább az online sajtó fizetőssé tételét célozza, az év elején indult, s alapvetően két oka volt: Rupert Murdochnak, a világ egyik legnagyobb sajtómágnásának, a második legnagyobb médiavállalataként számon tartott News Corp. alapítójának és vezetőjének hangos és szívós hadjárata, illetve a gazdasági válság, mely szinte a padlóra küldte a papíralapú médiát, komoly veszteségeket okozott az elektronikus médiának, s jelentős bevételkiesést hozott az online sajtótermékek tulajdonosainak is.

Első ránézésre, ahogy ezt sok elemző is véli, mindössze annyi történt, hogy a kiadók pánikba estek, s gyorsan igyekeznek pénztermelő forrásokat találni, ahogy ezt megtették már korábban is, s vélhetően ez a kísérlet is kudarcba fog fulladni. Ám a helyzet talán nem ennyire egyszerű, ezért igyekszem az alábbiakban most szétszedni a kissé összekuszálódott szálakat.

Előzetesen annyit leszögeznék, hogy véleményem szerint az nem kérdés, hogy lesz-e fizetős tartalomszolgáltatás, ugyanis már nagyon régóta van. Méghozzá igen komoly részesedéssel. A kérdés inkább az, hogy a mostani, minden eddiginél nagyobb „hype” vajon elvezet-e a fizetős tartalomszolgáltatási modell bővüléséhez, bizonyos mértékű átalakításához, s ha igen, akkor az az online média mely területeit érinti majd, és miért. Jósolni botorság – ha lehetne, a jelenlegi gazdasági válságot megúsztuk volna –, sőt felelőtlenség, de a trendeken érdemes elgondolkodni.

Rupert Murdoch nem az ördög, csak egy egyszerű kapitalista

Murdoch (és családja) a 2009. évi hadjáratot több fronton indították meg, s a harcok céljai szorosan összefüggenek, ám minőségükben mégis különbözőek. A keresőkkel, leginkább a Google-lal folytatott küzdelméről később, először nézzük meg azt, hogy mit javasol az online média számára.

A hatalmas, több száz sajtóterméket tartalmazó portfólióval rendelkező News Corp. (olyan lapok, mint a Wall Street Journal, a New York Post, az angol The Sun és a The Times, illetve a The Australian, az amerikai Fox televízió tulajdonosa) is jelentős bevételcsökkenést regisztrált a válság kezdete óta, a második negyedévben 10,7 százalékkal estek vissza a bevételek, a teljes vállalatcsoport pedig a júniusban zárt gazdasági évben 3,4 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el. Ennek kompenzálására született meg az a javaslat, mely szerint a cég körülbelül 2010 közepétől fizetőssé tenné internetes oldalait. A javaslat komoly támogatottságot vívott ki magának, több amerikai lapcsoport is hasonló véleményen van (létre is hoztak az elképzelés népszerűsítésére egy oldalt, a Journalism Online-t, mely egyben mintát is szándékozik kínálni az előfizetésekhez), bizonyos mértékig melléálltak a nagy hírügynökségek, a brit lapkiadók is egyetértésüket fejezték ki, a német Axel Springer is bejelentette, hogy az okostelefonokon fizetőssé teszik tartalmaikat, s az internetes kiadások esetében is áttérnek egy vegyes modellre.

Murdochnak és követőinek egyik legfőbb indoka, hogy az ingyenes hírtömeg nemcsak kárt okoz a hírek előállítóinak, hanem az újságírás soha nem látott színvonalcsökkenéséhez is vezetett, a reklámozóktól való függőség pedig egyrészt végzetes, másrészt pedig mára már telítődni látszik ez a piac (értsd a reklámpiac már nem tudja eltartani a megszaporodott lapokat), ezért az előfizetéses modell tudná csak a minőséget biztosítani. Habár ez az érvelés nagyon kamuszagú, azért vizsgálat nélkül ne vessük el.

Kevés gyenge érv a fizetés mellett

Annyiban igazat adhatunk a médiacézárnak, hogy az internetes média komolyan felhígult a hagyományos sajtópiachoz képest, jelentős számban megszaporodtak azok a lapok, amelyek egyszerűen csak a „kopipésztből” élnek, s ez a minőség csökkenésével együtt azzal is járt, hogy míg maguk a hírek előállítói, az elsődleges forrásokat használó sajtóvállalkozások kénytelenek eltűrni, hogy tartalmaikat ingyen felhasználják – pedig az egyik legnagyobb költséget igénylő vállalkozás a hírgyártás (nagy szerkesztőségek, tudósítói hálózat, komoly infrastruktúra stb.).

Az is elég súlyos érvnek tűnik, hogy túlságosan kiszolgáltatott az online média a reklámozóknak, ahogy a válság is megmutatta: egyszázalékos GDP-csökkenés négy-hat százalékos visszaesést jelent a reklámpiacon összességében.

Az olvasók ragaszkodásának erősítése is támogatandó konzervatív álláspont, bár kérdés, hogy az előfizetési modell-e a legcélszerűbb módszer. Összességében: az érvrendszer azt állítja, hogy a minőségi újságíráshoz biztos anyagi bázisra van szükség, melyet a reklámokra épülő üzleti modell nem képes önmagában biztosítani, s azokra a példákra hivatkozik (pl. a Wall Street Journal, Financial Times stb.), ahol a minőségért az emberek már ma is vállalják az előfizetési díjat (egy tanulmány szerint egyébként a teljesen ingyenes lap már ma is ritkaság).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények