Hirdetés

Hogyan lett egyik pillanatról a másikra menő cég a Microsoft?

Windows 10, a bejelentés

A múlt hét szerdai Windows 10 bejelentés egy újabb fontos mérföldkő a cég és az informatika világában egyaránt. Nem csak azért, mert miután megbukott a polgári Google Glass, Alex Kipman bemutatta a Microsoft HoloLenst, ami egy kiterjesztett-valóság szemüveg, teljesen önálló, sem telefon, sem PC nem kell hozzá. de még csak nem is csak azért, mert az elmúlt években fogyott annyi anyag a Surface asztalokból, hogy fel lehessen csavarozni azokat a falra. Különben is, mióta így van, Surface Hubnak hívják.

A szemléletváltás rég megtörtént. Satya Nadella annyit tett, hogy erős, lendületes prezentációkat és motivációs beszédeket tartott, illetve bebizonyította a redmondiaknak, hogy ha nem egymás fúrásával vannak elfoglalva, akkor munkájukban is képesek kiemelkedőt nyújtani (és persze felfuttatta a cloud üzletágat). Kellett persze Ballmer hátrébb lépése, és kellett az a rengeteg kudarc, amit megéltek az alkalmazottak az utóbbi pár évben. Bizonyítási vágyuk és Nadella lelkesítő monológjai, az, hogy egyre komolyabban veszik a felhasználói visszajelzéseket.

Windows 10 mindenre!
Windows 10 mindenre!

Álljon példaként az Insider Program, aminek a keretében (de valójában regisztráció nélkül letölthetők a tesztcélokat szolgáló képfájlok) egy emulált rendszeren már tavaly ki lehetett próbálni a valamikor idén év végére tervezett megjelenésű Windows 10-et. Ez bejött annó a Windows 7 esetében is, 8 millió bétatesztelővel a közönség és a szakma elismerését is elnyerte. A munka minőségét jelzi, hogy az egyik, tesztcélokra rendszeresen használt számítógépen október óta Windows 10 fut, a legújabb frissítéseket is telepítve mindössze kétszer fagyott, omlott össze a rendszer. Általános használatra ettől még nem javasoljuk, arra jelenlegi formájában alkalmatlan.

A Microsoft legújabb operációs rendszere a többségnek a megjelenéskor ingyenes lesz. A Windows 7, 8 és 8.1-ről, illetve Windows Phone 8.1-ről érkezők a megjelenés után egy évig válthatnak majd. Az árakról amúgy hallgat a vállalat. Nem véletlenül: a Windows egy szolgáltatásként él Nadella fejében. Az irodai programcsomagjukkal már megtörtént. Most az operációs rendszer jön.A Windows 10-nek mégis lesz hagyományos értelemben vett ára, csak még nem tudni, mennyi.

A kikapcsoló gomb mellett lehet teljesképernyősre állítani a start menüt
A kikapcsoló gomb mellett lehet teljesképernyősre állítani a start menüt [+]

Szerdán világossá tette a Microsoft: a céljuk az, hogy ne csak használjuk, szeressük is a Windowst. Az új rendszer fejlesztései ebbe az irányba haladnak. Most jött el az ideje az univerzális alkalmazásoknak is. Bár még mindig kicsi szelet jut (2,8 százalék) a Microsoftnak a telefonos tortából, de a Nokia 1520-on demózott teljesértékű Word 2016 egészen meggyőző volt.

Ahogy a két motorral hajtott Spartan böngésző, ami úgy tűnik nem az Internet Explorer helyett, hanem alternatívaként jelenik majd meg. Ez szerdán még nem volt bemutatható állapotban, azonban a pénteken érkezett, a bemutatón is látott frissítéseket tartalmazó új bétaverzió olyan IE-t tartalmaz, amibe beépítették a Spartan eddigi tudását, hogy némi visszajelzést kaphasson a cég. Ennek megkönnyítésére egyébként egy kis vigyorgó fejet rajzoltak az ablak jobb felső sarkába, amelyikre kattintva lehet visszajelezni, hogy helyesen, vagy helytelenül jelentek meg a vizuális elemek az éppen megtekintett oldalon. Illetve ezzel lehet váltani kompatibilis és normál nézet között.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények