Hirdetés

2017. április 30., vasárnap

Gyorskeresés

Mit adott nekünk a retró?

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A digitális játékok hőskoráról kérdeztünk játékosokat és retrósokat. Mindenki kicsit másképp élte meg, a válaszokban mégis van közös: az elhivatottság. Neked mi jut eszedbe erről a világról?

Konzolon, emulátorral vagy régi gépeken, mindegy. Van valami sajátos varázsa annak, hogy nagyok a pixelek és a grafika is inkább bájos, mint valósághű. Felidéztük a régi időket és megkérdeztük az internet emberét, köztük néhány ismertebb retrós személyiséget és gamert, mi vonzza őket?

Ha húsz évvel ezelőtti önmagunknak megmutattuk volna, hogy miként fest egy mai, modern FPS játék, vagy amint az űrt és a kalózokat hasítjuk az Elite Dangerousban, azt gondoltuk volna, hogy egy filmet vagy CGI animációt látunk. És akkor még elő sem vettük a VR sisakot... A mai csúcsjátékok a valóságszerű (vagy inkább filmszerű) megjelenítésnél nemigen adhatják alább, ugyanakkor ezzel párhuzamosan éled újra a konzol- és mikroszámítógépes játékok hőskora: nem egy független fejlesztésű játékban látunk jelképes, kevés színnel és kis felbontással kidolgozott figurákat, melyek a 8-16 bites gépek és konzolok hangulatát idézik.

Sokan eredeti hardveren, a régi ZX Spectrumon, Commodore 64-en, vagy épp a Super Nintendón játsszák a Mario-t és egyre-másra készülnek modern fejlesztésű retro hardverek is. Hogy lehet, hogy az elavult legalább annyira kedvelt, mint a modern? A nosztalgia varázsán túl, sok gyakorlati szempont is szerepet játszhat ebben. Gyakran említik a betöltési idő teljes hiányát (ős-konzolokra és ROM cartridge-n forgalmazott címekre gondolva), utalva arra, hogy akár egy modern kártyajáték, a HearthStone indítása is beletelhet néhány percbe.

Mások azt nehezményezik, hogy a mai játékok sokkal drágábbak, mint a régieket, miközben nem mindig nyújtanak hosszabb, mélyebb élményt, no és sok esetben még DLC-ket is venni kell hozzájuk – régen a játék ára tartalmazott mindent, nem csak egyfajta beetető demó költségeit.

Ha a rengeteg pixelrajongónak nem hinnénk, akkor íme, megkerestünk néhány olyan embert, aki a játékok illetve a számítástechnika múltját sajátjaként és szakmailag élte meg, Bízunk abban, hogy mindenkiből előhoz valami kellemeset a visszaemlékezés, és azt meg is osztja velünk a kommentekben. Egyúttal elnézést kérünk mindazoktól, akiket szintén joggal kérdezhettünk volna a témában: ez túlmutatott volna a cikk terjedelmi keretein.

SakmaN, magángyűjtő
regamex.hu, sargakazi.hu

„Az volt az a korszak, amikor az ötletesség és a programozási tudás számított, nem pedig a mocap-olt filmszerű grafika. Amikor a tervezők képzeletének a rendelkezésre álló hardverek tudása szabott gátat, és nem a költségkeret (néha az se, mert ma simán hozzádobnak pár millió dollárt). Akkor lehetett igazán új játékokat kitalálni, forradalmit alkotni. Sok ezek közül ma is ikonikus darab, generációk nőttek fel rajtuk (beleértve engem is), és valahogy mindig visszatérünk rájuk, mindig előkerülnek. Szerettem azt a korszakot...”

Képes Gábor, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatárs
njszt.hu, ajovomultja.hu

„A retro játék olyan, mint egy haiku. Egyszerű, de nagyszerű. Néhány pixelbe sűrít egy egész világot. És az emlékeinket, melyek nélkül nem ismernénk magunkra.”

Mazur, újságíró
gamestar.hu

„Hogy miért szeretünk retró játékkal játszani? Mert nem csak a régi játékélményekhez, hanem ahhoz az élethelyzetünkhöz is visszavisz, amikor először találkoztunk velük - törökülésben, tátott szájjal a padlószőnyegen, vagy átjátszott kollégiumi éjszakákon. A másik ok, hogy egy a mai játékok után hirtelen eltűnik a külcsín, és marad a lényeg, az ötlet, a kihívás, a játékélmény esszenciája.”

Bognár Ákos, PC World ex-főszerkesztő
hyp-r.hu

„Mert emlékek törnek fel bennem, olyan érzés-foszlányok, amelyek egy olyan korból valók, amilyent tisztának és ártatlannak hittünk. Mert amikor a Csepel Vas- és Fémművek Számítástechnikai Intézetében a 286-osra feltettük a Xonix játékot, akkor 19 évesen megválthatónak hittem a világot. Vagy mert amikor Nokia 5110-en Snake-eztünk, akkor már azt is alig hittük el, hogy egyáltalán lehetséges vezeték nélkül telefonálni. És persze Commodore 64-en, amely az IT-s pályám alappillére, a Wizard of Wor kétjátékos módban felülmúlhatatlan, hiszen akkoriban egészen újszerű volt, hogy nem egymás ellen, hanem ketten összefogva játszottunk a gép ellen.”

Beregi Tamás, író, forgatókönyvíró, játéktörténész
a Pixelhősök c. könyv szerzője

„A régi játékokban azt szerettem a legjobban, hogy sokkal nagyobb teret adtak a képzeletnek, mint a maiak. Gyakran tulajdonképpen nem is a játékokkal játszottam, hanem azzal a világgal, amit mögéjük képzeltem, nem kis részben a játékdobozoknak, kezdőképeknek, az akkoriban csak magazinokon keresztül elérhető plusz infóknak, vagy – paradox módon - pont az információhiánynak (!) köszönhetően.

Ez ahhoz vetetett, hogy sokszor nekem kellett kitalálnom, mi a fenéről is szól ez az egész dolog. A grafikai absztrakció, stilizáció, az információhiány szerintem mindig felszabadítja a képzeletet – a hiperrealizmus és a túl sok információ viszont megöli azt. Mindehhez hozzávehetjük a korabeli játékzenéket, amelyek a maiakkal ellentétben teljesen egyedülálló stílust és hangzásvilágot hoztak. Összességében számomra sokkal titokzatosabb, kreatívabb élményt adtak ezek a játékok – hagyományukat ma az indie műfaj viszi tovább szerencsére.”

Neked milyen élmények kapcsolódnak a régi játékokhoz? Melyik a kedvenced? Játszol még ezekkel? Kíváncsian várjuk a véleményedet, fórumra fel!

Előzmények

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.