Nu, to

Zúgolódnak a Tuvalutól körülbelül 1000 kilométerre délkeletre található Niue illetékesei is. A mindössze 2166 fős lakossággal rendelkező sziget nemzeti doménjét szintén a 90-es évek végén fedezte fel egy amerikai vállalkozó. A massachusettsi Medfield városkában élő William Semich a külügyeiben és védelemben Új-Zélandnak alárendelt, de teljes belső önkormányzattal rendelkező társult állam .nu doménjét azért nézte ki magának, mert az az angol „new” (új) szó kiejtett változatára hajaz. A szerkesztőből lett üzletembert kezdetben lelkesen fogadta a természeti erőforrásokban nem bővelkedő Niue, amelynek a fő bevételi forrása – akárcsak Tuvalué – a bélyegkibocsátás, a halászati jogok értékesítése és a külföldről érkező segélyek.

Semich felbukkanása idején a helyi telefontársaság – mely a végződést a telefonos országhívószámokhoz hasonlónak vélte – a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatta a domén vagy a helyi internetszolgáltatás beindítása iránt, ezért a vállalkozó hamar megszerezte a niuei illetékesek, majd a doménnevek felett bábáskodó ICANN jóváhagyását, és – saját állítása szerint – nagyjából 100 000 dolláros befektetéssel azon nyomban el is indította a regisztrációs üzletet. Az amerikai ügyfelek rohama ugyan elmaradt, ám Svédországból hirtelen óriási érdeklődés támadt a .nu iránt. Mint kiderült, Semich merő véletlenségből valóságos aránybányára lelt. Akkoriban a svéd nemzeti domént, a .se-t kizárólag az országban bejegyzett cégeknek tartották fent, a helyiek ezért lelkesen fogadták az új, „most” jelentésű végződést. Ma a vállalkozó ügyfeleinek több mint 80 százaléka svéd, és a domén olyan elterjedtté vált a skandináv országban, hogy a helyiek közül sokan úgy tudják: a sajátjuk.

Jon Postel, osztott és szorzott

Semich szerint a két évre 60 eurós regisztrációs díjért megvásárolható .nu doménekből ma nagyjából 110 000 él. Cége, a .NU Domain Ltd. a néhány millió dolláros éves árbevétel 15-30 százalékát a niuei internetszolgáltatás kiépítésére fordítja. Ennek köszönhetően lett a sziget az első olyan ország a világon, ahol az összes állampolgár ingyenesen netezhet vezeték nélküli (wifi) hálózaton. Ez a szigetlakók számára megnyitotta világot, és nem mellesleg megkönnyítette az elvándorolt családtagokkal a kapcsolattartást. (Az országból rengetegen költöznek át Új-Zélandra, ahol ma 15 ezernél is több niuei él.)

A kormányt azonban az ingyenes wifi nem vette le a lábáról: a sziget távközlési minisztere 2003-ban szerződésszegésre hivatkozva megpróbálta újraállamosítani a domént. Toke Talagi az ICANN-tól kérte a végződés átadását a niuei kormánynak, miközben Semichet neokolonializmussal és az ország jogainak semmibe vételével vádolta. Az amerikai cége – állította – nem tartotta be ígéretét a nyereség 25 százalékának átadásáról és, ami még rosszabb, pornóoldalakat is regisztrált a domén alá. Semich tagadja a vádakat. Mint mondja: még így is többet juttatott az országnak, mint az szokásos, az ingyenes internet-hozzáférést is maga vállalta. „Megegyeztünk abban, hogy ingyenes vezeték nélküli internetet biztosítok. Más megállapodás nem létezik” – állítja.

A vita odáig fajult, hogy Talagi az állami hivatalokban megtiltotta a wifi használatát. A népnek azonban kellett az internet, és a tavaly márciusi miniszterelnök-választáson az esélyesnek tartott távközlési miniszter helyett végül a hivatalban lévő kormányfő lett ismét a befutó, miután a kampány finisében ígéretet tett a wifihálózat továbbfejlesztésére. Abban azonban Talagi és az újraválasztott miniszterelnök is egyetért, hogy az országnak több jár a doménbevételekből – az alkudozás tehát még nem ért véget.

A tongai információs forradalom

Az angolban elöljárószóként használt .to doménnel megáldott Tongán sem általános az elégedettség a végződésbiznisz nemzeti hozadékaival. A Niuével szomszédos, ám jóval népesebb, 115 000 lakosú államban sokan gondolják úgy, hogy az ügylet haszonélvezői nem a polgárok, hanem a jogokat birtokló-bitorló amerikai vállalkozás és az annak vezetőjét korán bizalmába fogadó király.

A 171 szigetből álló országot Eric Gullichsen kaliforniai vállalkozó ismertette meg az internettel. Ő a két korábbi cégének eladásából kasszírozott pénzből finanszírozott világ körüli útján vetődött el Tongára, ahol e-mail hozzáférés nélkül töltött napjai alatt ötlött fel benne, hogy bekapcsolja az országot a világháló vérkeringésébe. Tervének sikerült megnyernie az akkor még koronaherceg későbbi uralkodót, akinek jóváhagyásával 1995-ben beregisztrálta a .to doménnevet a Tongai Királyság nevében, és felállított néhány szervert, amelyekről betárcsázós kapcsolaton át biztosította a levelezést a központi szigetcsoporton, Tongatapun.

A nagy lehetőség azonban csak 1997-ben jött el, amikor a használható .com végződésű címek kezdtek elfogyni. Ekkor ismerte csak fel Gullichsen és társa, Eric Lyons, hogy mekkora üzleti potenciál rejtőzik a játékos névadásra (például toma.to, forget.to, love.to stb.) alkalmas országdoménben. Az annak értékesítésére létrehozott Tonic Corporationbe bevették Tupuoto'a koronaherceget is, aki időközben olyannyira bizalmába fogadta az idegent, hogy kinevezte technológiai tanácsadónak a külügyi és védelmi miniszter mellé.

A két évre 100 dollárért megváltható .to doménekből az első két esztendőben 17 000 kelt el, ami ugyan internetes mércével mérve nem nagy szám, de egy olyan vállalkozástól, amely körülbelül 3000 dollárt költött az indulásra, nem rossz eredmény. Főleg úgy, hogy onnantól kezdve az üzlet gyakorlatilag önjáró. „Összegyűjtöm a neveket, és figyelek arra, hogy működjenek a szerverek, aztán bütykölgethetem tovább a hajómat” – magyarázta a Time magazin riporterének évekkel ezelőtt Gullichsen, hogy miért jó móka ez az üzlet.

Az Oxfordban végzett koronaherceg – aki később egy szigettel is megajándékozta az amerikai vállalkozót – a bevételekből egy távoktató központot alapított, amely lehetővé tette a tongaiaknak, hogy a géptermekből interneten keresztül vegyenek részt külföldi egyetemek kurzusain, és így szerezzenek diplomát. Mivel korábban Tongán egyetlen egyetem létezett, a legtöbben úgyis külföldön tanultak. Tupuoto'a herceg szerint azzal, hogy helybe hozza a neves felsőoktatási intézményeket, hozzájárulhat ahhoz, hogy az amúgy is elvándorlásra hajlamos tongaiak hazájukban maradjanak. Hogy a közjó szolgálatára jutott-e még a doménbevételekből, nem tudni, csak az bizonyos, hogy az idén királlyá választott herceg maga is kedvet kapott a vállalkozáshoz, és 1999-ben internet- és távközlési szolgáltató vállalatot alapított.

Barna József