2018. december 19., szerda

Gyorskeresés

Az Omegával kezdődött a magyar Wikipédia

Beszélgetés az online enciklopédia magyar kiadásának alapítójával, Gervai Péterrel. A wikimodell sikeréről, a magyarországi kezdetekről, az Omegáról és a szerzői jog hálójában vergődésről.

Hogyan indult a magyar Wikipédia?

Önt tartják a magyar Wikipédia alapítójának. Felidézné, hogyan indult el az oldal?

Hirdetés

Magával az angol nyelvű Wikipédiával 2003 elején ismerkedtem meg, és akkoriban nem is találtam rá magamtól az egyébként már 2001 májusában létrehozott magyar Wikipédiára. Amikor keresni kezdtem, kiderült, hogy miért: ezen a „Wikipédián” a kezdőlapi felsoroláson túl mindössze 6 lap volt, és ezek közül egy sem tartalmazott értelmes információkat. Mivel 2003 elején indult meg egy műszaki fejlesztési hullám, ahol a régi wikimotort és az azt kiszolgáló wikipedia.com domént lecserélték egy újra, adta magát a lehetőség, hogy a magyar projekt tiszta lappal induljon.

2003. július 8., 11 óra 26 perc volt az első lap létrehozásának időpontja az új rendszerben, és az elővetkező hetek, hónapok részben azzal teltek, hogy én és a pár nappal utánam érkező Ralesk nevű szerkesztő létrehoztuk – megírtuk vagy angolból lefordítottuk – azokat az irányelveket, melyek a Wikipédiát definiálják: mi a célja, a formája, mi való bele, és mi nem; így megteremtve a látszólag szigorú keretrendszert ahhoz, hogy az újonnan érkezők is lássák, hogy pontosan mit várunk el tőlük. Az idő azt bizonyította, hogy ez a megközelítés helyes volt, mert az akkoriban lefektetett szabályok – melyek egy része kissé eltért az angol változattól – nagy részben azóta is működnek. Ebben az időben jöttek létre az olyan szócikkek, mint A világegyetem története, Erdős Pál, UNICEF, Hit, Nyelv vagy a Teller Edéről szóló cikkünk.

Gervai Péter (Fotó: Fekete András)

Egy ideig a szócikkeket a „semminek” írtuk, nagyjából 2004 elejére értük el azt az állapotot, amikor már az olvasókból lett új szerkesztők is elkezdték írni az új szócikkeket és bővíteni a régieket. Ekkora már széles palettát lefedtek a szócikkek, például a természettudományok – fizika, matematika, biológia, csillagászat –, a nyelvészet és az irodalom terén, illetve Magyarország érdekesebb helyeiről, ismertebb személyekről szólva, de ekkor már létezett számos informatikai tárgyú szócikk is. Valamikor ebben az időben mondhatjuk azt, hogy a magyar Wikipédia elérte a kritikus tömeget, és a szócikkek már vonzottak annyi olvasót, hogy belőlük új szerkesztők lehettek: innentől a fejlődés már önmagát táplálta.

A relatíve kevés látogató egyik jelentős előnye volt, hogy kevés volt a rosszindulatú szerkesztés, és így a kezdeti időkben – majdnem egy évig – nem volt arra szükség, hogy bárki is kizárásra kerüljön a Wikipédia szerkesztéséből.

Állítólag Jimmy Wales, a Wikipedia ötletgazdája a „Helló világ” köszöntéssel nyitotta meg a szerkesztések sorát, a magyar kiadásba felvitt első szócikk az Omega együttesről szólt. Ezt ön írta, és tegyük hozzá: sokkal több szóból állt, mint Wales üzenete. Miért épp az Omegával kezdte?

Ha szigorúan szemléljük, akkor az első szerkesztés a kezdőlapon történt, és tartalma az eredeti, törölt magyar Wikipédia első és egyetlen tartalmat hordozó lapja, a kezdőlap volt; az is igaz, hogy ez a változat szinte azonnal törlésre került alkalmatlansága okán. Az Omega együttesről szóló lap az első valódi szócikk volt, és létrehozásának oka nem túl bonyolult: édesanyám egyik kedvenc együtteséről van szó, és akkoriban pont egy zeneszámukkal kapcsolatban kerestem információkat, így adta magát a téma. Egyben rögtön lehetőséget adott egy műszaki tesztre is, mivel a szó kettős jelentése miatt ki tudtam próbálni az úgynevezett egyértelműsítést, ahol a szavak különböző jelentése között lehet választani.

A róla szóló Wikipédia-szócikk szerint a most 39 éves Gervai Péter Debrecenben született, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán szerzett informatikus diplomát. Aktív törzstagja és moderátora volt a hajdani FidoNet-nek, ő indította el a Mozilla Open Directory magyar nyelvű változatát, illetve számos nyílt forrású projektben közreműködött. Jelenleg egy internetszolgáltatással és doménregisztrációval foglalkozó szekszárdi vállalkozás műszaki igazgatója, illetve a 2008 szeptemberében alakult Wikimédia Magyarország Egyesület alapító elnöke.

A magyar Wikipédiát 2003 derekán indította el, az oldal akkori logóját is maga készítette. A Magyar Tartalomipari Szövetség 2009-ben az enciklopédia magyar változatának létrehozásáért életműdíjjal tüntette ki.

Az angol Wikipedia a szócikkek száma alapján a legnagyobb a nyelvi változatok közül, de a magyar kiadásnak sem kell szégyenkeznie. Mi hogy állunk a számok tükrében?

Már a kezdetek óta haragszom a szócikkek száma alapján készült statisztikákra, mert ez csak egy mennyiséget mutat, a mögötte álló minőség nélkül. Ez főként akkor érződik, amikor egy wikipédia robottal, egy automata programmal hoz létre egy adatbázisból automatikus szócikkeket, gyakran lényegi tartalom nélkül – ilyenek például az évekről szóló szócikkek, időszámításunktól kezdve több mint kétezer darab. Emellett természetesen ez is egy mutató, mely a magyar Wikipédiában jelenleg a 181 ezer körül áll. Azonban azt látni kell, hogy fizikailag a Wikipédia például több mint 613 ezer lapot tartalmaz, de valahol meg kell húzni a határt, hogy mit számolunk bele ebbe az értékbe.

A wikipédákat egymással nagyon sokféleképp lehet összehasonlítani, kezdve az adott nyelvet beszélők számával arányos statisztikákat – amit torzítanak a mesterséges nyelvek vagy a nyelvjárások, amikről nincsenek jó adataink – egészen a cikkek valamilyen minőségi mutatójáig, mint amilyen azok átlagos hossza vagy a bennük levő hivatkozások. Összességében az a kép rajzolódik ki, hogy a szócikkek mennyiségében az első 30 wikipédiában, aktivitásban az első 15-ben, a szócikkek minőségében pedig talán még az első 10-ben is benne lehetünk, de ez erősen szubjektív elemeket is figyelembe vesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.