Az internet is jó, de a Google még jobb

Vinton Cerf április 2-án, a Mindentudás Egyetemén tartott előadásának tartalmi ismertetője vagy elemzése helyett inkább elfogadom azt a felajánlást, melyet Cerf mindenki számára megtesz, amikor „evangélistaként” jelöli meg magát, s ezzel a nem igazán gazdasági vagy tudományos fogalommal tevékenységének értékeléséhez egy többé-kevésbé szokatlan értelmezés lehetőségét kínálja. Helyezzük tehát akkor a hangsúlyt a mit? helyett a hogyan?-ra.

Annál is inkább, mert a Mindentudás Egyetemének előadásai nem szakértőknek szólnak, e sorozatnak nem ők a célközönsége. (Végtelenül nagyra tartom a két, egyébként katasztrofális állapotban lévő közintézmény, az MTV és az MTA kivételnek számító minőségi programsorozatát, ám az igencsak meglepett, hogy a 157. előadásig kellett várni arra, hogy az első amerikai tudós is megérkezzék. Elhiszem, hogy roppant nehéz az Egyesült Államokban élő és dolgozó nagy koponyákhoz eljutni s elhívni őket ide, az isten háta mögé – ne feledjük, Vint Cerf előadásában nyíltan utalt rá, hogy felfogásuk szerint mi is csak azóta tartozunk Európához, mióta beléptünk az EU-ba –, meg biztosan sokba is kerül, de ismerve a világ egyetemi rangsorait és tudományos potenciáljának koncentrációs pontjait, azért az még is csak döbbenetes, hogy Vint Cerf az első…)

Evangelizáció, ahogyan a régiek is tanították

Amióta csak léteznek, a tudományos ismeretterjesztő előadások célja, némileg paradox módon, csak részben a tudás megosztása olyan emberekkel, akik nem szakértői az adott területnek. A másik fő törekvés, hogy az előadás esemény legyen, méghozzá olyan esemény, amely a tudományos gondolkodásmódnak szerez híveket, illetve eddigi pártolóit is megerősíti hitükben. Ebből a szempontból az ilyen összejövetel egy deszakralizálódott szellemi tér szakrális elemekkel való feltöltése, egyfajta közösség összetartozásának kinyilvánítása, a kötelékek megerősítése. Ezért a résztvevők, a rendező, az előadó és a hallgatóság újraépít valamilyen korábbi, vallási jellegű ceremóniát, s ezt áthangolják a tudományos beszédmód és viselkedés alapelemeivel. Nem véletlen, hogy a Google által megszerzett trófea, az informatikában emblematikus figurává nőtt Vint Cerf az „evangélista” beosztását kapta – fontos megjegyezni: Eric Schmidt, az elnök-vezérigazgató kérésére kellett egy szimbolikus, PR-szempontból jól kiaknázható beosztást választania. Roppant szellemes az a magyarázat, amelyet Cerf az előadásaiban és a sajtónak nyilatkozva el szokott mondani, miszerint ő főhercegként (Archduke) szeretett volna tevékenykedni a Google-nél, s mindez talán még igaz is, ám engedtessék meg nekem az a rosszindulatú feltételezés, hogy e változat elvetésének indoka talán mégsem a szerencsétlen sorsú Ferenc Ferdinánd végzete lehetett, hanem az, hogy a Duke mint választott név Amerikában már erősen terheltnek számít – zenészek, sportolók szokták ezt a címet felvenni.

S Vint Cerf elsőrangú evangélista. Nagyszerű retorikai képességekkel rendelkezik, kiváló a humora, határozott a fellépése, s emellett szakterületén megkérdőjelezhetetlen tekintély, aki a bonyolult tudományos, szakmai problémákat képes egyszerűen, érhetően megvilágítani, s mindezt áthatja az elhivatottság tudata és képviselete, amely ez esetben a legfontosabb. A jelen lévő kevesek számára – akiknek többsége feltehetően nem tudásának gyarapítása, hanem a nagy személyiség tisztelete okán vett részt az előadáson (a mintegy harmadnyi VIP-jegyest leszámítva, akik egy másik ok, a fontosnak, trendinek számító társadalmi eseményen való részvétel súlya miatt ültek a nézőtéren) – megadta a barátságos és közvetlen Mester testi jelenlétének fontos megerősítő élményét. Az előadás háromszori tévéközvetítésével (egy hét alatt!), az internetes elérhetőséggel és a sajtó által keltett hírveréssel pedig az evangélista minden kommunikációs csatornát kihasznált a személyében képviselt gondolkodásmód és elvek további népszerűsítésére. Jézus evangélistáinak vagy a tágabb értelemben vett evangélistáknak, az Örömhír hirdetőinek, a térítőknek szűkebb terepe volt a maguk idejében, ám ahogy a kommunikációs csatornák szaporodtak, mindig is az „evangélisták” voltak azok, lettek légyen bármilyen ideológia hirdetői, akik a leghamarabb felismerték az új lehetőségeket. (Az előadás honlapján látható egy tanulságos s egyben szórakoztató jelenet a Vint Cerfről készült portréfilmecskében, ahol is a Mester épp a Google Magyarország sajtótájékoztatóján beszél állva, a lábainál pedig ott térdepel két fotós, akár a ministránsok a miséző pap előtt.)

Hitünk pillérei

De mit is hirdetett nekünk Vint Cerf ezen az összejövetelen? Ha a szónoklat szűken vett tartalmi elemeit nézzük, akkor sok-sok szép és hasznos dolgot; olyasmiket, amiket egy, az 1960-as években felnőtt embertől el is várhatunk: szabadság, egyenlőség, testvériség. Kiállt az internet demokratizmusának megtartása mellett, szorgalmazta a szimmetrikus hálózati hozzáférés megvalósítását, a szolgáltatók húzódozása ellenére megígérte (pontosabban elkerülhetetlennek látja) az IPv6 közeljövőbeni bevezetését, a bolygóközi IP-protokoll fejlesztéséről szóló beszámolójával (amely szakmai szempontból egyébként az előadás egyik legizgalmasabb része volt) jelezte, hogy a határ a csillagos ég, támogatta az egyenlő hozzáférést elvét, hogy az internet által megteremtett kísérletező és az innovációs kedv megmaradjon mindannyiunk közös üdvére, üdvözölte a felhasználói tartalomgyártás terjedését, megsimogatta a BitTorrent buksiját stb. Ám ha azt nézzük, hogy e célok, alkalmazások és mozgalmak mellett hogyan érvelt, akkor azért világosabb lesz, hogy nem az önzetlen emberbarátság prófétáját hallottuk beszélni. Először is: roppant sok számot sorolt fel; időnként mintha statisztikai adatokkal kívánta volna lenyűgözni hallgatóságát – ez nem szokatlan egy evangélistától: sokan vagyunk, s egyre többen leszünk. Gyakorlatilag minden általa támogatott internetes tevékenység említésekor – sőt, még az internetes protokoll kialakításáról szóló bevezetőjében is – a gazdasági előnyökre helyezte a hangsúlyt; jó kapitalistaként minden egyes esetben arra alapult az érvelés, hogy a gazdasági pörgés, az így megteremtett jólét az előfeltétele a szabadságnak, a demokratikus viszonyoknak. Az internetes technológiák felhasználási módjairól adott példáiban erősen dominált az internet-felhasználók kizárólagosan fogyasztóként történő kezelése – ez valószínűleg a világ nyugati felében már alig tűnik fel, de nekem azért borsódzott a hátam az intelligens hűtőszekrényről és mérlegről vagy a GPS előnyeiről szóló példázatai alatt, bármilyen szellemesen tálalta is őket (igaz ugyan, hogy az a mérleg, amelyik túlsúly esetén lezárja a hűtőszekrényt vagy pedig üzenetet küld a fridzsidernek, hogy a benne taláható alapanyagokból előállítható kímélő ételek receptjeit kínálja fel a gazdinak, feltehetően óriási piaci sikerre számíthat majd – de akkor is).

„Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatában van egy elmélkedés, amelynek az a címe, hogy Krisztus királyról szóló elmélkedés. Ebben azt mondja, hogy Jézus Krisztus az egész világ Üdvözítője és Megváltója. Minden népet az ő tanítványává akart tenni, és ezért küldi az egész világra tanítványait, hogy terjesszék az Evangéliumot, és minden nemzetet elvezessenek az Isten Országába. Ignác úgy érezte, hogy ez az ő feladata. Bár a király szót használja, hozzáteszi azonban, hogy a királynak ez a vállalkozása nem valami hadjáratféle, hanem szegénységben, kereszthordozásban, gyalázatok elviselésében kell nekünk Jézus nyomában járni, és nem fegyverrel, erőszakkal, hanem Jézus módjára, és meghívni mindenkit az ő országába. Ez volt az az óriási energia, amely szétröpítette a jezsuitákat az egész világra: Japánba, Dél-Amerikába, Etiópiába. Már Ignác életében három világrészen jelen voltunk, és Európa minden országában. […] A jezsuiták falvakba gyűjtötték az indiánokat, megtanították őket a földművelésre, az állattenyésztésre, bevezették őket a rendezett életbe. Nemcsak a hitet tanították meg, hanem azt is, hogyan lehet egymással békében élni, mert az indián törzsek között állandó volt a háborúskodás, ezekben az úgynevezett redukciókban viszont megelégedetten tudtak élni. A jezsuiták meghagyták nekik a népünnepélyeiket, és mivel az indiánok ott örömmel laktak, termékeik sokkal jobbak voltak, mint a rabszolgákat tartó spanyol és portugál gyarmatosítóknak a földjein.

Loyolai Szent Ignác

Amikor olyan területre mentek, ahol még nem létezett szótár, nyelvtan, a jezsuitáknak első dolga az volt, hogy annak az indián törzsnek nyelvét kutassák, szótárt készítsenek, nyelvtant írjanak. Például Brazília apostola egy indián törzs nyelvén katekizmust írt és nyelvtankönyvet állított össze. Ez jellegzetes jezsuita vonás: minden nép sajátosságát, kultúráját elismerni, velük együtt örvendezni. […] Ezért van az, hogy a Japánban, Indiában, Afrikában, Dél-Amerikában működő jezsuiták minden emberhez és valláshoz a párbeszéd készségével közelednek. Természetesen mindig szem előtt tartva a célt, amely Krisztus örömhírének szolgálata.”

(Nemeshegyi Péter jezsuita teológus Loyolai Szent Ignácról és a jezsuitákról)

Az érvelés második rétege még árulkodóbb: szinte minden példa a Google-höz kapcsolódott, a vállalat termékeit népszerűsítette. Minden egyes tételének kifejtésekor nyilvánvalóvá tette, hogy az adott trend, törekvés, mozgalom valamilyen módon hozzákötődik a Google-höz, s az adott esetben a technológia, az alkalmazás, a szolgáltatás mindig cége termékeiben, szolgáltatásaiban érte el csúcspontját, a legmagasabb színvonalat. (Néhány, szóban elhangzott egyéb utalása viszont elég világosan a gazdasági harcban jelenleg szövetségesnek, bajtársnak, elv-társnak tartott Apple-nek szólt, akiknek „evangélistája”, Steve Jobs épp a napokban ért el hatalmas térítői sikert az EMI meggyőzésével – lásd még: Steve Jobsnak a kiadókhoz írott első levele). Innen visszatekintve talán megkockáztathatjuk, hogy eddig rosszul értelmeztük azt a híres névjegyet, melyet minden egyes sajtótermék kiemelt: Vinton G. Cerf, Chief Internet Evangelist. Ez nem azt jelenti, hogy: V. C. vezető internet evangélista hanem azt (hiszen óriási betűkkel ott van előtte a vállalat neve), hogy: V. C. a Google vezető internetes evangélistája. Bizonyos szempontból ugyanolyan beosztás ez is, mint a Google vezető marketingmenedzsere.

Kedvvel emelték ki az előadásból – főként a Web 2.0 rajongói –, s méltán, Cerf azon nagyszerű retorikával megfogalmazott érvelését, melynek végén ott csattan a poén, miszerint nem az információ a hatalom, hanem az információ megosztása (information or knowledge is power, illetve sharing of information is power). Cerf itt talán eljátszott a power szó több jelentésével, ám erre nem mernék megesküdni; mindenesetre azt, hogy az információ megosztása hatalom lenne, nehezen tudom elképzelni a felhasználók szempontjából – legalábbis Cerf ezek után következő érvelése nem a gazdasági vagy politikai hatalommal szemben megjelenő egyensúlyra vonatkozott, hanem az ismeretek megosztásában rejlő lehetőségekről beszélt. Ebben a gondolatmenetben az információ megosztása csak egyetlen esetben lehet hatalmi forrás: az nyer hatalmat általa, aki koordinálja és ellenőrzi a megosztás folyamatát. Ez az ágens pedig nem más, mint a Google, amely keresőszolgáltatásával mindkét funkciót betölti.

Ha újra előtérbe engedem a gyanakvóbbik énemet, akkor nem csodálkozom, hogy a Google oly nagy hévvel támogatja az információ megosztását...

Dajkó Pál