Meghalt a Windows, éljen a Windows!

Windows XP – Vista

A 9.x széria viszonylagos sikertelensége és a komoly szakmai kritikák mindenképp arra kényszerítették a Microsoftot, hogy a következő verzióban valami nagyot dobjanak. És bár eleinte egyáltalán nem úgy tűnt, az új OS, a 2001. október 25-én kiadott Windows XP a vállalat történetének mindeddig legsikeresebb operációs rendszere lett.

Az erős kampány most sem maradt el, sőt. A hivatalos bejelentést minden eddiginél teátrálisabb felhajtással tették meg: „A Windows XP a Microsoft valaha készült legjobb operációs rendszere!” – e szavak kíséretében adta át az aranykódot Bill Gates és Jim Allchin a cég redmondi központjában a világ hat legnagyobb számítógépgyártó vállalatának képviselőinek, akik ezután akciófilmekbe illő jelenet során – kezükben a fémtáskákba zárt szoftverekkel – a campusról helikopterrel repültek vissza a PC-gyártó üzemekbe, hogy ott mihamarabb megkezdődhessen a Windows XP több millió PC-re történő előtelepítése.

És további jellemzésül csak egy rövid részlet, az akkori marketinganyagból: „Tizenöt évnyi kutatás, a felhasználók visszajelzései alapján történt hosszas fejlesztőmunka áll az új operációs rendszer mögött. A Windows XP már az Internetre született, új dizájnjával, megnövelt teljesítményével, a digitális média területén nyújtott kiemelkedő szolgáltatásaival mind az otthoni, mind a vállalati felhasználók számára növekvő hatékonyságot és új felhasználói élményeket ígér. Az otthoni felhasználók immár olyan operációs rendszert ismerhetnek meg, amely ugyanazt a megbízhatóságot, teljesítményt és biztonságot garantálja számukra, melyet munkahelyi környezetükben a Windows 2000 révén már megtapasztalhattak. A Windows XP megjelenésével immár az otthoni gépekkel is biztonságosan lehet majd online vásárolni, játszani, tanulni.”

E rendszerben lett általános az NT, megjelent a Win95-ben bevezetett Windows Explorer (Intéző) alaposan átalakított, továbbfejlesztett új verziója, a később sokat szidott Internet Explorer 6, a .NET Passport szolgáltatások, Remote Assistance stb., illetve itt már jó néhány kiadás jelent meg, de a legfontosabb a Home, illetve a Professional verziók voltak.

Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy a Windows XP – főként az első szervizcsomag megjelenéséig – a kritikák kereszttüzébe került (eszköztámogatás hiánya, bugok, instabilitás stb.), ám ezek a későbbi frissítések során jórészt megszűntek. Mára a legtöbb felhasználóban csak a nosztalgia él a még jelenleg is viszonylag sok helyen futó OS iránt.

Habár a Microsoft a következő főverziót, a Windows Vistát is nagy dobásnak szánta, ez az OS sokkal inkább kudarcnak számít, mint sikernek. A vállalat történetének leghosszabb ideig fejlesztett operációs rendszere hiába tartalmazott már sok olyan újítást, melyek aztán a Windows 7-ben is visszaköszöntek, az XP-hez ragaszkodó fogyasztók bizalmát nem sikerült elnyerni, és a profik körében is sokan elégedetlenkedtek – gyakran joggal, ugyanis talán épp a hosszú és töredezett fejlesztési folyamatnak köszönhetően a bevezetés után számtalan idegesítő hibával találkozhattak a rendszert használva.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények