Hirdetés

A közösségi finanszírozás buktatói egy projektben

Innovációval indult az InAiR-Saga

2014 március hetedikén támogattam egy Kickstarter projektet, leginkább azért, hogy jó zsíros tesztet írjak az eszközről, amit a pénzemért és a bizalomért cserébe kapok. Rudi meg is írta, miről szól a SeeSpace Team kampánya.

Az a lényege, hogy a készülék saját fejlesztésű algoritmusával figyeli, hogy éppen mit nézünk, és az internetre kapcsolódva ehhez a tartalomhoz kötődő extra információkat ajánl fel. Egy autóversenyt követve például kikeresi a pálya alaprajzát, információt a pilótákról, csapatokról. Pontos részleteket nem árultak el ennek működéséről, de a bemutató videókban látszott, hogy képes és szöveges adatokat is kezel a rendszer, illetve a tévés tartalomtól független keresést is indíthatunk, vagy követhetjük a közösségi oldalakat.

Ebbe szerettem bele lassan egy éve
Ebbe szerettem bele lassan egy éve

A körítés tette izgalmassá a fejlesztést: augmentált rétegekben jelennek meg az extra tartalmak az erre alkalmas eszközökön, irányítani pedig lehet okostelefonról, de a Kinect és a Leap Motion gesztus alapú vezérlést is támogatja.

Március 8

Szevasztok srácok, most hogy az utolsó 12 órába ér a projekt, adunk némi infót a támogatóinknak – kezdődött a SeeSpace levele. Ebben tudatták, hogy a teljes API/SDK 2014 májusára lesz elérhető. „Tudjuk, hogy későn szólunk, de nagyon kicsi csapat vagyunk és nagyon sok mindent próbálunk egyszerre csinálni.”

Az SDK-ról kiderült, hogy az InAiR OS egy alaposan átszabott Android, saját „keretrendszerrel és programozási koncepcióval”. A csomagban semmi arra utalót nem találtam, ami egy kicsit is segített volna megérteni, hogyan fog működni az intelligens tartalom-felismerés. Aztán másnap belekerült az eredeti posztba az InAiR API is, ez igazából három részből áll(t):

- Fingerprinting API – csatornainformáció, időzónákkal - Program Guide API – teljes programleírás EPG infó alapján beleértve az időzónákat is - Keywords Stream API: élő kulcsszavak (valós időben) a programokhoz, 7-10 másodpercnyi késéssel

Nem egészen ezt láttam a videóban. Nem muszáj a fejlesztőknek kiadni minden egyes titkos algoritmusukat – gondoltam önfeledten, és gyönyörködtem tovább a hófehér-narancs színű, brutálisan jól kinéző tárcsában.

Március 12.

Gratulálunk! Köszönhetően neked és az 1392 másik támogatónak, a SeeSpace InAiR, a világ első Augmentált televíziója sikeresen elérte a kitűzött összeget. Most levonjuk a pénzt a kártyádról. 129 dollárt fizetve jutalmul pedig megkapom a Standard inAiR-t, ami bár mindegyik tévével működik, a 3D formátumot nem támogatja, a szállítás pedig 2014 szeptemberében válik aktuálissá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt