Hirdetés

Napi egy tabletta, és nincs többé jelszó!

Te vagy a kulcs

A Motorola a D11-en olyan újdonságokat mutatott be, melyek a hitelesítés problémájára nyújthatnak újszerű és az eddigieknél kényelmesebb, egyben talán hatékonyabb megoldást. Egyik sem a Motorola házon belüli fejlesztése, de a cég szorosan együttműködik a fejlesztést végző vállalatokkal, hogy lehetőség szerint minél előbb megpróbálja felrázni és modernizálni ezt az elhanyagolt területet.

Az első technológia az elektronikus tetoválás, melyet Regina Dugan meg is mutatott a helyszínen lévőknek. Persze ez nem igazi tetoválás, inkább azokhoz a matricákhoz lehet hasonlítani, amit a gyerekek szoktak magukra ragasztani. Az MC10 által kifejlesztett megoldás működési elvében ugyan nem különbözik lényegesen az NFC-től, viszont tényleg mindig a felhasználónál (azaz a felhasználón) van, szinte lehetetlen elveszíteni vagy véletlenül otthon felejteni, és a használatához nem kell folyton a telefonunkért nyúlni. A „tetoválás” normál méretének akár kétszeresére is nyúlhat anélkül, hogy az befolyásolná a működését.

Ennél sokkal érdekesebb a hitelesítő tabletta, aminek használatával gyakorlatilag az egész testünk hitelesítő „eszközzé” válik. A tablettában található egy miniatűr chip, ami a működéséhez szükséges energiát a gyomorsavval való reakcióból nyeri, és egy 18 bites EKG-szerű jelfolyamot sugároz az egész testen keresztül. A dolog érdekessége, hogy bár erre a hitelesítési formára Dugan elmondása szerint még jó ideig várni kell (ha egyáltalán piacképes státuszba jut), de a Motorola már tesztelte, és működik. Ráadásul a tokozásra szánt kapszula teljesen ártalmatlan, akár napi 30-at is be lehetne szedni belőle bármilyen mellékhatás nélkül, és már rendelkezik az FDA (az amerikai élelmiszer- és gyógyszerengedélyező hatóság) engedélyével is. Persze ez a megoldás a legkényelmesebb – a Motorola szerint például napi egyet kéne bevenni belőle -, és több komoly kérdést is felvet. Ha az ember egész teste jeladóként működik, nem-e lesz a jelenleginél is sokkal könnyebben követhető a földrajzi helyzete, a napi tevékenysége, aktuális fizikai állapota? Akarnak-e az emberek egyáltalán egy ilyen megoldást, vagy inkább maradnának a sokkal kevésbé radikális biometrikus azonosítási formáknál, esetleg a fentebb említett elektronikus tetoválásnál?

Forrás: AllThingsD
Forrás: AllThingsD

A hitelesítés mára nagyon komplex kérdéssé vált, már nem csak arról szól, hogy vajon biztonságos-e egy adott módszer vagy jelszó, vagy mennyire egyszerű azt felhasználóként napi szinten használni. Azzal, hogy szinte minden elektronikus szolgáltatáshoz szükségünk vagy egy személyünkhöz kötött fiókra – legyen az bank, e-mail vagy éppen online zenehallgatás –, egyúttal hihetetlen mennyiségű személyes adatot is kiadunk magunkról. Vajon hajlandóak vagyunk egész testünkkel kulcsokká válni?

Azóta történt

  • Gesztusvezérlés Wi-Fi használatával

    A WiSee új megközelítésbe helyezi a gesztusvezérlést, a megvalósításra a már egyre több helyen megtalálható Wi-Fi routereket használja.

  • Többlépcsős azonosítás az Azure-ban

    A Microsoft nagyvállalati szolgáltatáscsomagját akarja biztonságosabbá tenni az Active Authentication névre keresztelt megoldással.

  • Ahol a fű sem nő

    Kilencedikes dán tanulók fillérekből levezettek egy olyan kísérletet, ami mögé a hivatalos tudomány máig nem mer felsorakozni. Wi-Fi router mellé kerti zsázsát ültettek, ami nem akart kinőni.

Előzmények