Forrongó Radeonok, hullámos Intel procik, biotetoválások

Botrányok, kivonulások és felvásárlások

A hét főszereplői között csupa nagy és ismert cégnév szerepel, mint az AMD, HP, Intel, Lenovo, Razer, ráadásul vannak között, akik egészen érdekes botrányba keveredtek. Példának okáért egyes AMD VGA tulajdonosok belefutottak egy komoly, a Radeon kártyák épségét komolyan veszélyeztető driverhibába, aminek kapcsán kénytelenek voltak magyarázkodni. Szerencsére a hibajavításra is sikerült erőforrást találniuk, így ezt már a botrány nagyobb körben való kipattanása utáni napon elérhetővé tették. Emellett felröppent a pletyka, hogy egy új csúcs-Radeonon dolgoznak, amit kifejezetten a virtuális valósághoz kívánnak bevetni.

Ez lenne az új csúcs-Radeon?!
Ez lenne az új csúcs-Radeon?!

Az Intelt sem kímélte a sors a Skylake processzorok kapcsán, amelyekről kiderült, hogy vékonyabb nyomatott áramköri lapjuk miatt egyes processzorhűtők alatt meghajolhatnak, és ezzel az alaplapi foglalatot is tönkretehetik. A vizsgálat még tart, de a hűtőgyártók közül jó néhányan megszólaltak már az ügy kapcsán.

Ráférne egy kis "görgőzés"...
Ráférne egy kis "görgőzés"...

Az NVIDIA szerencséjére most kimaradt az indulatok viharából, és nekik is volt idejük egy új drivert összekalapálni, de nem azért, mert a régivel baj lett volna. Emellett kiderült, hogy miként alakítják a Pascal architektúrát a DirectX 12 igényeihez, és az is, hogyan alakul át a GeForce GTX 750 család, amivel végeredményben a vásárlók járnak majd jól.

Lenovo Y-series Razer Edition Gaming Desktop: a Razer és a Lenovo első közös PC-je, de ennél többről lehet szó...
Lenovo Y-series Razer Edition Gaming Desktop: a Razer és a Lenovo első közös PC-je, de ennél többről lehet szó...

Érdekes döntésekből sem volt hiány. Elsőként a Lenovo és a Razer jelentette be, hogy összeállnak, és a játékos konfigurációk és kiegészítők terén egyesítik erejüket. Ennek demonstrálásaként egy új, közös erővel fejlesztetett asztali gamer PC-t is bejelentettek, de erős a gyanú, hogy a háttérben sokkal többről van szó, mint a PC-s piac felpezsdítése. Míg a Lenovo a gamer szekciójának felfuttatásán és a portfólió bővítésén dolgozik, addig a HP épp ellenkezőleg, leépíti belépőszintű tabletkínálatát és elhagyja az olcsó táblák piacát, helyette inkább a hibrid gépekre koncentrálnak.

Nagy átalakulásokon megy keresztül a fotós piac is, hiszen a sajtó itt is felvásárolásokról, kivonulásokról és ehhez hasonló eseményektől volt hangos. Felröppent ugyanis korábban a pletyka, hogy a Samsung kivonul a fényképezőgép-bizniszből, a technológiára pedig igény tartana a Nikon, majd később ezt az értesülést más források igyekeztek megcáfolni. Ám van egy olyan érzésünk, hogy a kafkai fordulatokban gazdag ügynek még korántsincs vége.

Kié lesz a Samsung fotós üzletága? Már az sem biztos, hogy megválnak tőle.
Kié lesz a Samsung fotós üzletága? Már az sem biztos, hogy megválnak tőle.

Nem csak a Nikon, de a Canon is szeretett volna bevásárolni, kiszemeltjük az objektívgyártásban jártas Sigma volt, de úgy tűnik, ez most nem jött össze. Nem úgy, mint a Phase One-nak, nekik sikerült megszerezniük a nagy múltú Mamiyát.

További érdekes híreinket az utolsó oldalon található videóban foglaltuk össze.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!