Feltörték az Uber rendszerét, végre jól fogytak a GPU-k

HEDT csata, Z-SSD, Volta, 14 TB PMR-rel

Közeledünk az év végéhez, így néhol már szép lassan kezdenek kirajzolódni a jövő évi tervek. Erre vonatkozóan kétségkívül a Toshiba volt a legérdekesebb ezen a héten, hiszen a többieket előzve állhatnak elő az év elején a 14 TB-os (nem SMR) merevlemezzel, ami nagy ugrás lesz a vállalat számára, pláne, hogy év végére a 16 TB a cél. Egyelőre nem úgy tűnik tehát, hogy a HDD-k napjai meg lennének számlálva, de kétségkívül nagy hátrányban vannak az SSD-khez képest sebesség terén. Ráadásul a memóriaalapú tárolásban rettentő nagy a potenciál, ez látszik a Samsung-féle Z-NAND technológián is, ami az Intel Optane ellenfele lehet hamarosan.

Odapörkölne a Samsung az Intel Optane-nak
Odapörkölne a Samsung az Intel Optane-nak [+]

Az Intelnek is megvannak a maga tervei. Ez érinti a Coffee Lake lapkákat is, amelyek hiánycikknek számítanak, ezért kevés processzor kerül a boltokba, de úgy tűnik, megvan a megoldás, így hamarosan felpöröghet a biznisz. Eközben a kékeknek törődniük kell a Management Engine-ben felfedezett biztonsági rések betömésével, de jó hír, hogy a vállalatnál ehhez már hozzá is fogtak. Maradva a processzoroknál, SoC-oknál, a kínaiak újra felbukkantak az x86/AMD64 vonalon: a Zhaoxin a korábbi, nem túl korszerű rendszerchipek után most újra nekifut a projektnek, aminek eredménye sokkal ígéretesebbnek tűnik. Ezzel szemben a MediaTeknél úgy döntöttek, hogy nem lesz utódja – legalábbis egy darabig – a Helio X30-nak, pedig egy kifejezetten jól sikerült fejlesztésről beszélünk, mégsem tudták elfogadtatni a partnerekkel. Hasonlóképp járt a Microsoft is Japánban, méghozzá az Xbox One X-szel, ami az eladásokat tekintve csúnyán alulmaradt a konkurensekkel szemben.

Lassan véget érhet az Intel Management Engine körüli kálvária?
Lassan véget érhet az Intel Management Engine körüli kálvária?

Szerencsére a VGA-k piaca ennél jobban teljesített összességében, a harmadik negyedév ugyanis minden GPU-gyártó számára jól alakult. Az NVIDIA mégsem elégedett, aminek oka, hogy GeForce termékeit olyan gépekben is használják, ahová egyébként a Tesla és Quadro családot szánják, de ennek hamarosan véget vetnek. Eközben egyre közelebb az új, Volta névre hallgató architektúra, ami mellé úgy tűnik, hogy kényszerűségből szokatlanul nagy mennyiségű VRAM-ot fognak majd pakolni.

Lapos, de igazi szörnyeteg lapul a sok rezet tartalmazó vizesblokk alatt az EVGA csúcs VGA-ján
Lapos, de igazi szörnyeteg lapul a sok rezet tartalmazó vizesblokk alatt az EVGA csúcs VGA-ján [+]

Konkrét termékbejelentések közül elsőként az EVGA legújabb szörnyetegét, a már piacon lévő GTX 1080 Ti K|ngp|n Edition VGA Hydro Copper vízhűtéssel ellátott változatát emelnénk ki. Ha már vízhűtés, a Cooler Master "szerelt magad" MasterLiquid Maker 240 szettje is megérdemli a figyelmet a hét újdonságai közül. A Galax/KFA2 is VGA-ban gondolkodott, de ezúttal nem hagyományos kártyát mutattak be, hanem egy eGPU dobozt, ami az eddig látott megoldásokkal ellentétben teljesen integrált.

eGPU doboz kicsit másképp, mint megszokhattuk
eGPU doboz kicsit másképp, mint megszokhattuk [+]

Tévé és audió terén csak kevés újdonságról tudunk beszámolni, de azok közül nem elhanyagolható fontosságú, hogy a jelek szerint a Hisense vásárolja fel a Toshiba tévés részlegét, ráadásul nem is túl drágán, de ezen ügylet tartogat némi meglepetést, hiszen a márka névhasználati jogát korábban másnak is engedélyezték. Ezenkívül a szintén hamvaiból éledező Sharp jelentett be egy kompakt, tévéről táplálható hangprojektort, a Pioneer pedig egy (kategórián belül) viszonylag olcsó DAP-pal újít.

Ez is megvolt...
Ez is megvolt... [+]

Ne feledkezzünk meg eheti nagy anyagainkról, tesztjeinkről és vélemény cikkeinkről sem! Az elmúlt napokban kielemeztük, hogy merre haladhat tovább a tévépiacon megroggyant Samsung, majd kipróbáltunk két olcsó gamer egeret a Genesistől, végül egymásnak eresztettük az AMD és Intel csúcskategóriás HEDT platformjait.

Itthonról főleg jó hírek, az EU aktív, incidensek

A héten a magyar IT-piacon nem volt túl nagy mozgás – hacsak a Black Friday-t nem számítjuk, de ez szimpla kereskedelem, minden terméknél ez az őrület folyik, ráadásul jellegzetesen magyar módon sikerült ezt az egyébként fogyasztói, kereskedői és gyártói szempontból egyaránt kiváló módszert bevezetni a magyar piacra. De ami történt mégis nálunk, az fontos és örvendetes.

Nagy örömmel számolhattunk be már korábban arról, hogy a kitűnő magyar tudós, Jánosi Marcell nevét utca fogja viselni, és a héten a kezdeményező, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) bejelenthette, hogy 2017. november 30-án, 11 órakor az NJSZT utcatábla-avató ünnepséget tart a Budapest III. kerület, Szél utcából nyíló Jánosi Marcell közben. Bár a szakmabelieknek aligha kell bemutatni a szomorú pályájú szakembert, aki osztozik sok más kiváló magyar tudós sorsában, ha valaki mégis most találkozik először a nevével, ajánljuk neki korábbi, róla szóló cikkünket.

A kormányzati digitális programok is előreléptek a héten – pontosabban pozitív, hamarosan életbe lépő kormányzati lépések előzetes kommunikációja zajlott. Egyrészt a Digitális Jólét Program Titkársága hívta fel a figyelmet arra, hogy a Magyar Közlönyben november 9-én kihirdetett kormányrendelet a szövegben megadott 30 napos határidő letelte után, december 9-én hatályba lép, és ezek után a startupokat – a rendelet jogi terminológiáját használva: korai fázisú vállalkozásokat – támogató gazdasági vállalkozások jogosultak lesznek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló (TAO-) törvény által meghatározott adókedvezmény igénybevételére.

A másik fontos hír pedig az volt, hogy kormányzati jóváhagyással december elejétől a vasúttársaságok még olcsóbban adhatják – és minden bizonnyal olcsóbban is fogják adni – az elektronikus úton vásárolt menetjegyeket. Egészen pontosan az utasok a menetrendváltástól, azaz december 10-től öt százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg vagy vehetik át jegyeiket jegykiadó automatából, illetve a vevő által kinyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek a jelenlegi három helyett tíz százalékkal alacsonyabb áron lesznek megválthatóak december második vasárnapjától. Az elővétel lehetőségét a vasúttársaságok már december 8-tól megnyitják.

És azt se feledjük, hogy a Vodafone is örvendetes bejelentéssel érkezett: tovább bővítették a 4G-hez képest dupla kapacitást kínáló 4G+ hálózatuk lefedettségét, így Budapest, Tatabánya és a kelet-balatoni régió után most már Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Pécs, Szeged és Veszprém legforgalmasabb területein is elérhető a gyorsított hálózat – míg az 5G meg nem érkezik, jó lesz ez.

Vodafone 4G+
[+]

Ami feltűnő volt a héten, és egészen biztosan nem véletlen, hanem egyértelmű politikai akaratra történt: jelentős mértékben felgyorsult az egységes európai digitális piac létrehozását biztosító szabályozások kidolgozása, megvitatása, elfogadása. Ezt a gyorsítást egyébként a tagállamok többségének maximális egyetértésével nemrég az épp elnöklő Észtország fővárosában, Tallinnban hirdették meg, ahol elfogadtak 24 olyan javaslatot, melyeknek prioritást kell élvezniük, és még idén el kell indítani a törvényalkotási folyamatot.

Nos, ennek a gyakorlati megvalósulását láthattuk az elmúlt napokban, legyen szó az online tévézés külföldi használatának megkönnyítéséről, az indokolatlan „geoblocking”, vagyis a lakhely szerinti kereskedelmi korlátozások megtiltásáról, vagy éppen a digitális piac fogyasztóvédelmi szabályainak egységesítéséről, esetleg a megfigyelésre alkalmas digitális technológiák exportjának korlátozásáról – és emellett még naponta legalább két olyan döntés született a különböző bizottságokban, melyek mind kapcsolatban állnak az egységes európai digitális piaccal.

Azt nem kell mondani, hogy biztonsági incidensek minden hétre – hétre? minden napra, minden órára – jutnak, de a héten két olyan esemény is történt (pontosabban: mindkettő korábbi, csak most derült ki), melyek sokakat felháborítottak.

Az, hogy a Google adatokat gyűjt az ingyenes szolgáltatások ellenértékeként, nem nagy újdonság, szinte mindenki tudja, benne van a felhasználói szerződésben is. De hogy ezt akkor is megtegye, amikor a felhasználó az adott adatgyűjtést kifejezetten letiltja, ráadásul erről nem is értesíti az ügyfelet – az különösen súlyos botrány. Egész biztos nincs még vége.

Android - a kém
[+]

Ahogy annak sincs, hogy az Uberről kiderült, hogy egy olyan hackertámadás áldozatai lettek, ahol kb. 57 millió felhasználó és sofőr személyes adatait szerezték meg a behatolók. Önmagában már ez is skandallum, de az Uber mindezt eltitkolta, holott a bejelentésre az amerikai törvények kötelezik, sőt kifizette a váltságdíjat a zsarolóknak. Itt is lesz még folytatás, az USA-ban a bejelentés után szinte azonnal megindultak az eljárások, a világ többi részén, így Európában is pár nappal később jelentették be az adatvédelmi hatóságok a vizsgálatok megindítását. Azt még nem tudni, hogy Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) reagál-e valamit, hiszen sok magyar érintett is lehet, az IT café megkeresésére mindeddig még nem válaszoltak.

És persze ne felejtsük az Intelt, akiknél egy szolgáltatásban súlyos sebezhetőségre derült fény, és bár igaz, hogy már javították, de a speciális körülmények miatt itt a gyártókon, OEM-eken múlik, hogy a frissítések mikor és hogyan érkeznek meg.

Ez volt a Black Friday-napi összefoglaló; sikeres vásárlást mindenkinek, és minél kevesebb csalódást az akciókban!

dajko, Daywalker

Azóta történt