Milyen a legjobb mikroszámítógép?
Az Enterprise 128 végül igen színes egyéniség lett, formatervezői (Geoff Hollington és Nick Oakley) kezdettől ódzkodtak a “beige kocka billentyűzettel” koncepciótól és nem annyira az iroda, inkább a nappali számára alkottak. A lapos gépház sötétszürke, az alfanumerikus billentyűk is azok, ám az egyhangúságot zöld váltógombok, kék funkciógombsor és vörös Stop billentyű oldja. A gombok szögletesek és ma talán “low-profile” kategóriába sorolnánk őket, mechanikai szempontból leginkább a Sinclair Spectrum Plus és Sinclair QL billentyűzetére emlékeztetik a felhasználót.
A kemény burkolat alatt gumi membrán és fóliaérintkező rejtezik, nyilvánvalóan költségcsökkentés céljából. Ritkaság a jobb alsó sarokba épített kurzormozgató botkormány, ami persze praktikus is volt és könnyedebbé is tette a gép megjelenését (érintkezői sajnos ugyanolyan fóliás megoldásúak, mint a billentyűzet esetében). A gép tévékészülékhez vagy (külön vásárolható kábellel) RGB monitorhoz kapcsolható, háttértárként alapkiépítésben kazettás magnetofon szolgált, később lemezmeghajtó. A tervezéskor inkább a belső erősségekre koncentráltak, emiatt már nem áldoztak szabványos hátoldali csatlakozókra (joy, video, soros kapu), a NYÁK- csatlakozókhoz sajnos speciális adapterek vagy kábelek kellettek.
[+]
A Z80A központi egység 4 MHz-es órajele ma, a gigahertzek korában nem túl impozáns, de akkoriban nagyon jónak számított a 8-bites piacon. Egyszerre csupán 64 KB RAM-ot (operatív memóriát) képes kezelni, azonban a Dave lapkába épített lapozó áramkör jócskán tágított a processzor látóterén, 16 KB-os blokkokban a címtartományba lapozva közel 4 MB-ot is képes kezelni a rendszer (később a 320 KB-os bővítés vált általánossá). Nyelvi változattól függően 48 vagy 64 KB ROM (csak olvasható memória) került a gépbe, ebben kapott helyett az igen átgondolt szerkezetű rendszerszoftver (a mai BIOS megfelelője) és egy alap szövegszerkesztő. A BASIC értelmezőt a gép bal oldalába csúsztatható ROM-kazettán mellékelték, ide értelemszerűen más programozási nyelvek és szoftverek ROM-jai is csatlakoztathatók.
Az IS saját BASIC változata az ANSI BASIC standardra épített, létrehozója az IS programozója, Bruce Tanner. Korának, kategóriájának egyik legfejlettebb BASIC nyelvjárása, mely természetesen kihasználta a gép teljes szabad memóriakapacitását. Strukturált programozást tett lehetővé olyan fejlett ciklusszervező és elágaztató utasításokkal, mint az DO... LOOP (WHILE és UNTIL klauzákkal) és a SELECT...CASE. Az eljárások, ciklusok blokkjait a teljes képernyős szerkesztő indentálva listázta, ami nagyon jól olvashatóvá tette a kódot, cserébe egy sorba csak egy utasítást írhattunk. Az elágazások ágai több sorban megfogalmazhatók voltak az END IF és END ELSE révén, szubrutinokat (eljárásokat és függvényeket) definiálhattunk és hívhattunk név szerint, paraméterekkel, és a rutinok saját, lokális változókkal és eljárásokkal is rendelkezhettek. A kivételek (exceptions) kezelése pedig már sportszerűtlenül fejlett megoldásnak számított abban az időben.
[+]
Aki a Commodore 64 vagy akár a sokkal barátságosabb ZX Spectrum BASIC után Enterprise elé ülhetett, az előtt szélesre tárult a programozók paradicsomának kapuja, annál is inkább, mert a fejlett grafika és hang egyaránt látványosan kezelhető volt a nyelv eszközeivel. Említettem már, hogy a memóriában több független programot lehetett tárolni, ezek párhuzamosan futhattak és egymást paraméterezve hívhatták?
Egy kis emulátorral rögzített felvétel a BASIC grafikai lehetőségeiről
Már a nyolcvanas években is meghatározó fontosságú volt a gép számítási teljesítménye mellett a grafika és hang minősége. Az Enterprise főként az előbbi terén volt kiemelkedő, 64 KB-os video memóriája révén 256 szín megjelenítésére is alkalmas volt kis felbontásban. A kép kitölthette a teljes tévéképernyőt is, a felbontás váltott soros (interlaced) leképezéssel a 672×512 képpontig terjedhetett, igaz csak két színnel.
[+]
Képernyősoronként beállítható volt a felbontás és a színek száma, minél több színt használtunk, annál inkább csökkent a vízszintes irányú részletesség. A gép ismerte az attribútum módot is, ahol jellemzően 8×8-as pixelblokkonként volt megadható előtér és háttérszín, ez megkönnyítette a Sinclair Spectrumra írt játékok portolását. Négy csatornás, sztereó szintetizátort tartalmazott, amivel négyszögjelből, burkológörbe megadásával csiholhattunk hangot, amit a BASIC zenei szekvenciák lejátszásával is támogatott. Lehetséges volt hangminta (sample) lejátszása is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
