Bányász Pascal, hajtogatható e-papír, izom Xbox

Blogoló: Fujitsu

Számos érdekes témát érintettünk a Fujitsu blogban. Beszámoltunk két világbajnok szerverről, melyek saját kategóriájukban számítási csúcsot döntöttek. A PRIMEQUEST 2800E3 és a PRIMERGY RX4770 M3 erejének forrása a legújabb, 24 magos, 48 programszál párhuzamos futtatására képes Intel Xeon E7-8894 v4 szerverprocesszor, amiből az előbbi nyolcat, utóbbi négyet tud befogadni.

Jövőbe mutató, mesterséges intelligenciára és gépi tanulásra alapozó újdonsága is van a Fujitsunak. Sok egyéb projekt mellett azzal is foglalkoznak, hogyan lehet egy párbeszédben az ügyfél hangjából következtetni elégedettségére. A tanuló algoritmus nem csak a hangszín változását és a hanglejtést figyeli, hanem azt is, hogyan változnak ezek a párbeszéd egyes szakaszaiban. Már most 70%-os hatékonyságot érnek el az emberi vizsgálathoz, következtetéshez viszonyítva sokkal kisebb anyagi ráfordítással. A mélytanuláskor keletkező, gyorsan bővülő gráf memóriába pakolásának egyre bonyolultabb feladatára egy új, mondhatni gráfszeletelő eljárást is kifejlesztettek a Fujitsunál, ami majdnem kétszeresére gyorsítja a GPU-kon futó algoritmusokat.

Egy Fujitsu notebook is tiszteletét tette tesztlaborunkban. A könnyű és vékony, 14 hüvelykes Lifebook U747-ről van szó, amit a sokat utazó, terepen dolgozó felhasználóknak ajánlanak. A Fujitsu talán az utolsó notebookgyártó, amelyik a hagyományos iskolát követi: laptopjainál az ergonómia, a hatékonyság és a bővíthetőség előnyt élvez a formatervvel szemben. Ilyen masina a legújabb Celsius H770 mobil munkaállomás is, aminek Kaby Lake architektúrás Core i vagy Xeon processzorát, rengeteg memóriáját és NVIDIA Quadro grafikus alrendszerét olyan házba tették, amelyet már négy éve terveztek, és azóta csak minimálisan finomítottak.

Ezzel szemben merőben új az Esprimo K557 irodába szánt minden egyben, vagyis all-in-one PC. A 24 hüvelykes monitor mögé épített számítógép 35 wattos Kaly Lake processzorokat fogad, akár négymagos, nyolcszálas Core i7-7700T-t is, merevlemeze mellé tehetünk M.2 foglalatos SSD-t, van Wi-Fi modulja és opcionális webkamerája, vagyis mindent tud, amire munka közben szükség lehet.

Daywalker, rudi, -szp-