7. generációs Core CPU-k, AMD AM4, bajban a GPU-piac

Roamingdíjak elölről, kibírnánk 1 évet a Marson

Egy évet töltöttek a Marson a Nasa kísérletében résztvevő legénység tagjai, ehhez pedig el sem kellett hagyniuk a Földet: a Mauna Loa vulkán oldalában elhelyezett kísérleti bázison, "burokban" élték mindennapjaikat, és néha még olyan extrém helyzetekkel is meg kellett birkózniuk, mint az áramkimaradás, kommunikációs problémák, stb.

Talán jobb is, hogy egyelőre csak helyben szimulálták a körülményeket, hiszen a marsi expedíciókra nagy erőkkel készülő SpaceX rakétája az indítóállomáson robbant fel. Ez ugyan külső szemlélőként látáványos, a Marsról viszont valószínűleg más megítélés alá esett volna az eseménysor. Jó hír viszont, hogy a Puli feljut a Holdra, ezt a napokban jelentették be a Google Lunar XPRIZE aktuális találkozóján.

Sajnos ezt már nem élheti meg John Ellenby, akit a laptop egyik atyjaként tartunk számon. A hetvenöt éves üzletember jókor volt bátor, a 80-as években már hordozható számítógépet gyártott.

Hirdetés

A héten sok Európai Unióval kapcsolatos, IT vonatkozású hírről számolhattunk be, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy elkészült a részletes tervezet a roamingdíjak eltörlésével kapcsolatban. Ezt sok kritika érte, amiért csak 90 napig (3x30) kötelezte a szolgáltatókat a hazai díjszabás alkalmazására, pénteken ezen hangok hatására az Európai Bizottság elnöke visszavonulót fújt és arra szólította fel az illetékeseket, hogy írják újra a tervezetet.

Mivel az EU és az USA olyan adatvédelmi egyezményt kötött, aminek betartása az azt vállaló cégeken múlik, fontos bejelentésnek számít az is, hogy a Google hivatalosan is elfogadta a Privacy Shield feltételeit.

Mars a Földön
Mars a Földön (forrás: Nasa)

Miközben mindenki az új iPhone negyvenezres fülhallgatójáról és a Jack csatlakozó elhagyásáról beszél az Apple kapcsán, az EU nekiment a vállalatnak, az adóparadicsomok korának végét hirdetve. Erre persze Tim Cook sem finomkodott, politikai ökörségnek nevezte a cége ellen indított eljárást. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy minden erejüket latba vetve fognak harcolni a szabálytalan adókedvezmények által nyújtott támogatásokat igénybe vevők ellen.

Magyarországon mindeközben pályázatot írtak ki okos városok fejlesztésére, a Samsung akkumulátorgyárat épít Gödön, drágulnak a tévés díjcsomagok amikben RTL Klub és TV2 is lesz, és szombaton Drónversennyel egybekötött Robotika Showt tartanak a Hungexpo G csarnokában.

Ha minden jól megy, a Mercedes-Benz Vans és a Matternet együttműködéséből a jövőben kinőhet a kamionos-drónos csomagszállítás, csak nehogy jöjjön a nagymama, aki a napokban fegyvert rántott és lelőtte a drónt, ami a birtoka fölött repkedett.

Már kapható a fát nyomtató toll
Már kapható a fát nyomtató toll (forrás: 3Doodler) [+]

Máris lezárult az ARM felvásárlása, a japán SoftBank 24,3 milliárdos rekordösszegért szerezte meg a britek egyik ütőkártyájának tartott vállalatot. A héten sem maradtunk feltört weboldal híre nélkül, most a Brazzers pornóoldalon (és látogatóin) csattant az ostor, pedig az adatokat már négy évvel ezelőtt eltulajdonították a bűnözők.

A Raspberry Pi alapítói maguk sem gondolták volna, hogy az apró számítógép ekkora karriert fut majd be: a tízezres darabszámra tervezett projekt négy és fél éve során annyira sok gép talált gazdára, hogy a héten elkelt a 10 milliomodik darab, amit hivatalos szettel ünnepel az Alapítvány. Az apró tárgyak szerelmesei nem csak emiatt, hanem azért is örülhetnek, mert már kapható a fát nyomtató toll, a 3Doodler Pro különféle egzotikus alapanyagokkal működtethető, így a réz, illetve bronz (műanyaggal kevert) tárgyak alkotásának sincs többé akadálya.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!