2019. április 20., szombat

Gyorskeresés

3+1 emblematikus bukás a techvilágból

Eljárások, melyekhez óriási reményeket fűztek megalkotó nagy cégek, de mégsem váltották be reményeket.

Az LCD- és plazma-gyilkosnak szánt HD-ILA

A szórakoztatóelektronika, az IT és a telekommunikáció világát a fejlesztés, fejlődés hajtja előre. A piaci résztvevők folyamatosan törekszenek a már meglévő igények mellett újak generálására is, hogy így főzzék le vetélytársaikat. A vásárlók kegyeiért vívott harcban rengeteg pénzért létrehozott új technológiák, termékek azonban kétélű fegyvernek számítanak: amennyiben nem jönnek be a számítások, akár a cég egyes részlegeinek, szekcióinak felszámolását is magukkal hozhatják. Következzék most négy olyan fejlesztés, amelyektől nagyon sokat vártak, de amelyek egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Hirdetés

JVC HD-ILA hibrid tv

A kétezres évek elején a plazma és LCD televíziók mellett a projektoros tévék alkották a harmadik olyan csoportot, amelyeket a CRT modellek leváltására szántak. Ez utóbbi technológia lehetővé tette megfizethető áron nagy képátlójú készülékek gyártását, azonban komoly gondok akadtak a fényerővel, a képminőséggel, a fogyasztással és a mérettel is. A projektor iparágban erős pozíciókkal bíró, remek kis termékekkel rendelkező JVC 2005-ben e hátrányok kiküszöbölésének céljával vágott bele a HD-ILA hibrid televíziók kifejlesztésbe, melyektől azt várták, hogy ezek után majd tarolnak a piacon.

Az új modellek lelke három, a piros, zöld és kék szín megjelenítésért felelős, JVC fejlesztésű HD-ILA chip volt, illetve egy fejlett optikai rendszer, amely a képtartalom kivetítéséért felelt. A modellek megkapták a szintén saját D.I.S.T. képjavító technológiát, amely képes a különféle tartalmak felskálázására. Az első HD-ILA televíziók maximális felbontása eleinte csak 1280x720 képpont volt (bár ez 2006-ban egyáltalán nem számított kirívónak), de később már a Full HD sem ütközött akadályba. A válaszidő mindössze 2,5 ms volt, amitől az akkori LCD tévék jelentősen elmaradtak. A valós kontrasztarány elérte a 2000:1 értéket, a maximális fényerő a 900 cd/m²-t – ezekkel a számokkal pedig még ma sem kellene szégyenkezniük, sőt.

A DLP eljárásra épülő projektoros tévékhez képest a nagy fényerőn kívül további előnyt jelentett, hogy nyoma sem volt pixelesedésnek, és az úgynevezett szúnyogháló effektus feltűnésétől sem kellett tartani. A fogyasztást is sikerült emberi mértékűre leszorítani, és az áruk is alacsonyabb volt, mint a hasonló elvre épülő Sony projektoros tévéké. Az 56 hüvelykes változatért (HDR-57ZR7) 950 000, a 70 hüvelykesért (HDR-70ZR7) pedig 1 450 000 forintot kértek el. Ez persze nagyon sok pénz, nem hogy 2006-ban, de még ma is, viszont az is igaz, hogy ekkora méretű LCD vagy plazma tévék akkoriban nemigen voltak elérhetőek, főleg nem ennyiért.

Mindezek ellenére a HD-ILA tv projekt csúnyán megbukott, amely végül magával is rántotta a JVC tévés üzletágát. 2008-ban egy thaiföldi gyáruk kivételével az összes üzemüket bezárták, két év múlva pedig az egész divízió lehúzta a rolót, a márkanevet pedig eladták. A kudarc hátterében egyrészt az állt, hogy nem létezett a szériából belépő vagy legalább középkategóriás modell. De ennél is fontosabb volt a méret, egészen pontosan a tévék 43-47 centiméteres mélysége, ami miatt az LCD és plazma modellek mellett kicsit bumfordinak tűntek, és ezen még az sem segített, hogy ezt az értéket a későbbi slim változatok esetén sikerült 29 centiméterre csökkenteni. Sokan minden bizonnyal úgy voltak vele, hogy ha már kiadnak egy kisebb vagyont egy televízióért, akkor azt is elvárják, hogy az úgy is nézzen ki, mint egy ultramodern, drága készülék.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.