2013. május 26., vasárnap

Hozzászólások

(#4551) Raga válasza Pilács (#4546) üzenetére


Raga
(tag)

Hát azt nem tudom, de nagy a valószínűsége.
A körzetszám, amiről hívtak 78-as.

(#4552) Matthewka


Matthewka
(újonc)

emberek!
45 nap után végre megtörtént a csoda... mégpedig úgy történt hogy hétfőn volt egy nemfogadott hívásunk, visszahívtam, és az egyik szerelő volt kérdezte hogy jöhetnek-e 16órára szerelni! hát hogy a fenébe ne? otthon is voltam, 16óra, de sehol... 17kor hívjuk őket, aszonták kintvannak még címen, majd jelentkeznek! na ok, mi hívtuk ők hívtak végül -most figyeljetek- hétfőn este 9re ki is jöttek!
faterral mág jól megkészítettük a terepet, tehát nekik nem kellett sehova kábelt behúzni, 1 helyen kellett toldani 5 méteres kábellel! kimentek a tök sötétbe a tetőre, felhúztuk tányért a tetőre felszerelték beállították...
majd bent összekötöttük a beltérit (szerződésben ugyan Intek márkájú volt, de végül kis pici aranyos ADB-t hoztak) ezután jött a fekete leves, ugyanis az óra 22:12-öt mutatott, és mivel be kell regisztrálni a központba a kártyákkal a beltériket erről lecsúsztunk (reggel 6tól este 22ig lehet regisztálni)
tehát nem az van ám hogy "szereztem egy parabolát meg beltérit oszt nézzük digitálisan a mónikasót"
hát végül áttettük a regisztrációt keddre (ma reggelre) amikor a szerelő srác regisztrálta, majd annyit kellett tenni hogy áramtalanítani a beltériket, majd mikor áram alá került autómatikusan elkezdte letölteni a csatornákat (1ébként utólag kellett álíltani a parabolán a szerelő srácnak)
szerelők 1ébként gyorsan dolgoznak, rendesek kúltúráltak voltak és értelmesek is!
ma pedig már végre tudtam élvezni a dolgot, elöljáróban annyit hogy gyönyörű a kép (az én pana 107 centis tévémet HD kábelleel kötöttük össze (igen! van hang csak hd kábelen át) és 1 méterről néztem, sehol szellemkép semmi képzaj, profi!)

faggatózás a szerelőktől: naponta 4-5 helyen járnak átlag, mostmár csak ADB beltérieket telepítenek mert a másikból tényleg kifogytak! az a baj hogy nem tudnak tervezni... mondom ezt azért mert előttünk pont egy néninél voltak, aki variált folyamatosan ezt ide ezt úgy stb... ezért késtek tőlünk is!
most tesztelgetem, felületét stb, akinek vmilyen kérdése van írjon nyugodtan

Matthew

(#4553) tibibi válasza petne (#4521) üzenetére


tibibi
(senior tag)

nem esetleg a modem cserére szorulhat :U az vagy müködik vagy nem :F akkor holnap bejelentem .

(#4554) cliath


cliath
(újonc)

Panaszfal lett a topikból,rosszat már nem is akarok írni,jót meg nem tudok.
Nem a csúszással van a gond,hanem,hogy hülyének néznek minket,bár melyik multi őszinte mostanság??!!

(#4555) Pilács


Pilács
(senior tag)

Most olvasom, hogy az ADB beltéri sokat fogyaszt? Hiába van kikapcsolva? :(((

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4556) szki válasza Matthewka (#4552) üzenetére


szki
(őstag)
LOGOUT blog

Gratulálok!
Nagyon korrektet voltak a szerelők!

Annyit tennék hozzá a létesítési határidő csúszásokhoz (30 nap helyett 45 nap), hogy azért 3 hétig éjjel-nappal fagy volt, és akkor nem egyszerű bármilyen kültéri munkát végezni a tetőn (Sat TV)

Más: pénteken rendeltem IPTV-t + DSL-t. Remélem tudják létesíteni a szakik!

(#4557) Allien válasza Pilács (#4555) üzenetére


Allien
(PH! kedvence)

Azt nem tom, de ha lekapcsolod a feszt róla, akkor valszeg nulla a fogyasztása. ;) Max, visszadugásnál/kapcsolásnál kicsit várni kell. :B

[ Szerkesztve ]

Battlefield 2142-ben Alien69 ''the ACE'' | -=SoG=-Alien by Battlefield 2 http://bf2s.com/player/45446900/ | Pentax K200D dupla kit+gripp | Hot Jazz Band 20(05). Jubileumi koncert | Zboard billentyűzet+BF2 kieg

(#4558) Pilács válasza Allien (#4557) üzenetére


Pilács
(senior tag)

Jaja ezt vágom, csak ha elhelyezem az álványba, akkor ezzel nem igazán szeretnék vacakolni. Remélhetőleg a fejtápot letudja kapcsolni a doboz, csak szoftveresen elrontották. Gondolom csak nem tervez meg valaki ennyire pancserul egy készüléket?!

Ha optikai kábellel öszekötöm az erősítővel, akkor megy az 5.1-es hang pl?

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4559) Barthezz2 válasza Allien (#4557) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Hát igen, csak egyszerűbb lenne, ha lekapcsolná, minthogy minden alkalommal mászhatok az asztal alá..

Pilács: kipróbálni ugyan nem tudom, de elméletileg igen. A beállításoknál lehet kapcsolni Dolby Digitalt, ami bekapcsolt módban 5.1-et küld HDMI-n meg optikain.

[ Szerkesztve ]

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4560) TeeJay válasza Pilács (#4555) üzenetére


TeeJay
(PH! kedvence)

nekem ilyen fogyasztásmérőm van --> [link]
Plus-ban vettem tavaly és ezzel megnéztem mindkét ADB beltérimet
az eredmény pedig az volt hogy használat közben 24-25watt a beltéri fogyasztása
kikapcsolt (standby)állapotban meg sajnos szintén ennyi :(
valszeg ez amiatt van hogy standby módban is ugyanúgy tápolja a fejet...

már jeleztem Német Attilának hogy ez ügyben járjon utána és remélem nem sokára kapunk szoftverfrissítést ADB beltérire hogy LNB tápolás ne legyen standby-ban

addig meg marad a kapcsolós elosztó mert napi 24órán keresztül 25watt az egy hónapban 1ezres beltérinként...

Nikon D90 + AF-S 18-105VR + SB-900 + Meike MK-D90 : http://href.hu/x/j7oh kedvenc fotózási témám :-) http://href.hu/x/cgxs

(#4561) Barthezz2 válasza TeeJay (#4560) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Te voltál polyfórumon aki beírta a mérésadatokat? :)

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4562) hontpu


hontpu
(újonc)

Helló! Elkelne egy kis segítség! Lemondanám a T-Home vezetékes telefonomat. Ügyfélszolgálaz elérhetelen. Mit tegyek, hogy mielőbb megszűnjön a vonal? Előre is köszi!

(#4563) cliath


cliath
(újonc)

Hetekkel ezelőtt rendeltem a t-home-ot,persze azóta is hitegetnek,hogy hamarosan.
Viszont ami elgondolkodtat:
- az idő,amit az ügyfélszolgálat kapcsolására várva töltöttem: min. 200 perc.
- mobilhálózatból 1 perc t-com felé: 45 ft.
Tehát fizettem már 9000 ft-ot a t-home-nak,egyhavi díjat a semmiért!!
Kezdem azt hinni,hogy lehetne mindent időben, csak hát ez nem is olyan rossz üzlet nekik...

(#4564) Tacsika


Tacsika
(fanatikus tag)

tegnap 9 30-22-ig 1412, Anyám neve etc, aztán kapcsoljuk

ma 1/2-9 kezdtem, azóta kapcsol...
folyt köv.

[ Szerkesztve ]

(#4565) Arkangel válasza hontpu (#4562) üzenetére


Arkangel
(lelkes újonc)

Hali!

Írásban! Vagy fax vagy levél.

Tartalma:

-telefonszám
-MT azonosító
-Ügyfél neve
-telefonvonal címe
-mikortól kéred
-Aláírás
-kapcsolattartó szám

(#4566) Tacsika válasza Tacsika (#4564) üzenetére


Tacsika
(fanatikus tag)

trillalla
kéne vennem egy kihangosító kábelt a kényszerzubbony mellé a 1412-höz

(#4567) Tacsika válasza Tacsika (#4566) üzenetére


Tacsika
(fanatikus tag)

Feladtam

A jó édes poin uáp m,bjfdoféijhőodj a T-Home-nak!!!

(#4568) Barthezz2 válasza cliath (#4563) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Ezért kell madzagosról hívni őket, ugy ingyen van..
Egyébként igazad van..

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4569) cliath válasza Barthezz2 (#4568) üzenetére


cliath
(újonc)

Hívnám én őket madzagosról,ha bekötnék végre a tévével meg a nettel együtt!!
Egyébként ha ez tényleg így van és ez csak egy jó bevételi forrás nekik,akkor nagyon gusztustalan az egész!!!

(#4570) -=Libria=- válasza cliath (#4563) üzenetére


-=Libria=-
(PH! addikt)

ott ezdődik, hogy a tmobile hálózatból ingyenesen hívható. Anno bekötésnél és a különböző híbajelensége miatt volt hogy 2 nap alatt 5 órányi időt hívtam őket, ami igencsa 300 perc, és nem nőtt a számlám. Ha meg ilyen van akor a családban ell eríteni egy trémobilost :)

Dell XPS L502X fHD Core i5 SB 9cell + Dell Latitude E6410 + HP 4330s + HTC One X

(#4571) TeeJay válasza Barthezz2 (#4561) üzenetére


TeeJay
(PH! kedvence)

igen én mértem le fogyasztásmérővel :K
remélem lesz rá javított szoftver a jövőben hogy LNB tápolás megszűnjön standby-ban
akkor pár wattos standby miatt már nem fogom kikapcsolgatni mindig

Nikon D90 + AF-S 18-105VR + SB-900 + Meike MK-D90 : http://href.hu/x/j7oh kedvenc fotózási témám :-) http://href.hu/x/cgxs

(#4572) Barthezz2 válasza TeeJay (#4571) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Hát én is nagyon remélem hogy lesz rá megoldás :R

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4573) Pilács válasza TeeJay (#4571) üzenetére


Pilács
(senior tag)

Lehet a koaxot vágom meg egy kapcsolóval, és azt kapcsolgatom addig hehe, sőt úgy kérem a beszerelést :DDD De azon gondolkoztam, hogy vhol olvastam, hogy a fej melegítése miatt adja neki a tápot. Na már most ha így lenne, akkor miért fogyasztana mind a 2 beltéri ugyan annyit, elég lenne ha csak az egyik fűtené, szal talán inkább csak "véletlen" felejti úgy az LNB-t.
Érdekes az a fogyasztás mérő, jól jönne egy, körbe szaladnám a lakást, mi mennyit fogyaszt :) főleg hogy amit belinkeltél oldalon a tv is 20w körül eszik kikapcsolva, nem tom a gyári adat mennyi lehetett... Az ADB-n nincs feltüntetve mennyi a stby fogyasztás? Remélem mire felszerelik, addig megoldódik a helyzet, addig sajnos van még pár hetem :( 24 nap eddig, még kb 20 van hátra az előrejelzések szerint :(

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4574) A Tejesember válasza Barthezz2 (#4572) üzenetére


A Tejesember
(fanatikus tag)

Egy megoldást tudok javasolni: Ezt használom, a számítógépemhez és nagyon bevált. :R

"...és miként hírdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s miként vetett, azonképpen arat,elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad." Wass Albert

(#4575) Barthezz2 válasza A Tejesember (#4574) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Hát ez is egy megoldás, de akkor már egy snassz kapcsolós elosztó is megteszi, amire rátaposok ha nem kell és kész :DDD Meg nyilván más megoldás is lehet még, de a legjobb akkor is csak az lenne, ha lekapcsolná a fejtápot, ugy ahogy azt kell :K

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4576) A Tejesember válasza Barthezz2 (#4575) üzenetére


A Tejesember
(fanatikus tag)

Viszont a snassz kapcsolós elosztóban nincs túlfesz védelem.... és a mérhetetlen lustaságomat még nem is említettem. :D

"...és miként hírdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s miként vetett, azonképpen arat,elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad." Wass Albert

(#4577) FireKeeper válasza A Tejesember (#4576) üzenetére


FireKeeper
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

ha nagyon akarsz, találsz olyat, amiben van túlfeszvédelem, nem is olyan drága, én egy ezresért vettem 2 éve...

Sansa Clip Zip <3

(#4578) Pilács


Pilács
(senior tag)

20m-es lekötés a fejtől azt megbírja nagy veszteség nélkül a sat-tv? Úgy számolom kb annyi kell mire mindenhol körbehúzom a fal menén. :U

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4579) A Tejesember válasza FireKeeper (#4577) üzenetére


A Tejesember
(fanatikus tag)

...de nem akarok. ez tökéletesen működik, mindent kikapcsol maga után és megbízható. :R

"...és miként hírdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s miként vetett, azonképpen arat,elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad." Wass Albert

(#4580) veber


veber
(tag)

hi
olyan kérdésem lenne a t satot mekorra tányérral szerelik, illetve mennyivel jobb a minősége mint upc directnek?

toki

(#4581) Raga


Raga
(tag)

Na ma beszerelték végre.
Minden jónak tűnik egyenlőre.
Akik nálam voltak ma dolgoztak először Sharp fejjel, azt mondják az előző jobb volt.
ADB STB-m van.
Egyenlőre egy dolog idegesít kicsit, erre mi a megoldás?
Probléma a következő.
Van néhány csatorna, amire ha odakapcsolok mindig kéri, hogy írjam be a pin kódot.
Ha beírom minden fasza, de elég fárasztó mindig nyomogatni.

(#4582) Pilács válasza Raga (#4581) üzenetére


Pilács
(senior tag)

Azthiszem erre irták a gyerekzárat... vagy ki lehet kapcsolni, vagy feljebb emelni a korhatárt... :U

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4583) Raga válasza Pilács (#4582) üzenetére


Raga
(tag)

Igazad van.
Az volt a baj.

(#4584) Barthezz2 válasza Raga (#4583) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Ez engem is beszivatott.. Nézem, aztán egyszer csak beugrott hogy írjam be a kódom :U Mondom mi a....?? :W Aztán a gyerekzár volt :DDD :DDD

[ Szerkesztve ]

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4585) puftommy


puftommy
(újonc)

Az a 25Mbites ADSL, és a T-home tv mikorra bővül ki az ország nagy részére? Vas megye érdekelne.

(#4586) Arkangel válasza veber (#4580) üzenetére


Arkangel
(lelkes újonc)

80 cm a tányér

(#4587) TeeJay válasza Pilács (#4578) üzenetére


TeeJay
(PH! kedvence)

a fejtől a beltériig max 30métert mondtak
azon még tartható a minőség

nálam az egyik beltéri úgy 13-15méteren lehet mert ugye ráhagyás is van a szobában is meg a tányérnál is
a másik távolabbi beltéri meg úgy 20méterre lehet szintén ráhagyásokkal

közelebbi ADB --> 84-85% jel erősség 100% minőség
távolabbi ADB --> 80% jel erősség 100% minőség

bőven tökéletesnek kell lennie ;)

Nikon D90 + AF-S 18-105VR + SB-900 + Meike MK-D90 : http://href.hu/x/j7oh kedvenc fotózási témám :-) http://href.hu/x/cgxs

(#4588) TeeJay válasza veber (#4580) üzenetére


TeeJay
(PH! kedvence)

elég jó minőségű 80-as tányért kaptam
nincs pereme szóval lefolyik róla az eső hó ami hasznos dolog mert nem kell takarítani kisebb havazásban pl.

szerelni is könnyű meg finomhangolni is mert szárnyas anyák rögzítik
szóval aki szeretné a maxot kihozni a rendszerből az saját maga is be tudja lőni 100% minőségre :R

Nikon D90 + AF-S 18-105VR + SB-900 + Meike MK-D90 : http://href.hu/x/j7oh kedvenc fotózási témám :-) http://href.hu/x/cgxs

(#4589) Nescafé válasza TeeJay (#4588) üzenetére


Nescafé
(senior tag)

Én hétfőn berendeltem egyet remélem nemsoká jönnek majd szerelni a Sat-tv-t. :K

iPhone 4S 16GB Black iOS 6 , Samsung Galaxy Tab 2 7.0

(#4590) Pilács válasza Nescafé (#4589) üzenetére


Pilács
(senior tag)

Jah úgy kb 40nap múlva :DDD a visszajelzések szerint...

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4591) A Tejesember válasza Pilács (#4590) üzenetére


A Tejesember
(fanatikus tag)

Én Január 16.-án rendeltem és elvileg ma már be is kötnek mindent. :C

"...és miként hírdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s miként vetett, azonképpen arat,elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad." Wass Albert

(#4592) Barthezz2 válasza A Tejesember (#4591) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Protekciós ;] :DDD

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4593) A Tejesember válasza Barthezz2 (#4592) üzenetére


A Tejesember
(fanatikus tag)

Á dehogy. Magam is meglepődtem amikor felhívtak. Ma 10 és 12 között jönnek elvileg. Majd, ha túl vagyok a szerelésen leírom a tapasztalataimat. :R

"...és miként hírdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s miként vetett, azonképpen arat,elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad." Wass Albert

(#4594) Barthezz2 válasza A Tejesember (#4593) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

várjuk :))
És ha már tapasztalatok: Jelentem egész éjjel esett a hó, most is esik, és eléggé havas a cucc odakint, de a jelerősség semmit nem romlott :C

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4595) Ebit válasza A Tejesember (#4591) üzenetére


Ebit
(PH! addikt)

Egyértelműen településfüggő, van ahol kevesebb a megrendelés, de lakosság számához viszonyitva, jó a múszaki létszám.

(#4596) Pilács válasza A Tejesember (#4591) üzenetére


Pilács
(senior tag)

Erre nem akarod tudni az én válaszomat :DDD Kecskeméten eddig egy ilyen antennát láttam, amerre én mozgok. Mondjuk meg is lepődnék ha nem dönteném meg a 42 napos rekordokat :DDD csalódott lennék. Bár vhol olvastam, hogy volt akihez telefonálás nélkül állítottak be, na hozzánk jöhetnek, sehol senki napközben, és remélem voltak is, és a sor végére tettek újra :)

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#4597) petne válasza -=Libria=- (#4550) üzenetére


petne
(őstag)

Mindenképpen cseréltesd ki... :K

(#4598) petne válasza Ebit (#4595) üzenetére


petne
(őstag)

Pontosan... ez tényleg attól függ, hogy egy adott területen mennyi a rendelés. Egyébként, ha jól emlékszem 6 felé van osztva az ország...

(#4599) Barthezz2 válasza Pilács (#4596) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Nemtudom mi a rekord, de ha 42 nap, akkor azt már megdöntöttem, ugyanis 44 nap után kötöttek :C

"If real is what you can feel, smell, taste and see, then 'real' is simply electrical signals interpreted by your brain."

(#4600) tibibi válasza Pilács (#4596) üzenetére


tibibi
(senior tag)

akkor jöttek volna hozzám :DDD

Hirdetés

Copyright © 2000-2013 PROHARDVER Informatikai Kft.