A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
További témák
PC játékok
Lapcsalád ajánló
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
Téma összefoglaló
Hozzászólások
nembaj megnyertük 
ja lehet szerzek 50 slotos TS-t azt mindenki kap felhasználót és jelszót 
[ Szerkesztve ]

kovsol
(PH! félisten)
jó lenne, mert van amikor nem is nézem mit írtok, meg ahhoz vagyok szokva már sok év óta, hogy szóban megy a kommunikáció 
megpróbálom minél előbb megoldani 
Cylának van ts szervere. Beszéljetek vele, hogy adjon a csapatból 1-2 embernek chanal admin jogot, és akkor tudtok csinálni magatoknak külön szobákat.
Én alapból a 14 pool 13 extractort szoktam csinálni, és ez nem igazán alkalmasaz igazán korai rushok kivédésére. Általában valahol a második + dronnal szoktam elmenni deríteni, vagy nagyobb pályáknál kapásból a 6.-al, miuuté beszedett 1 minaralt. Ha látom, hogy nagy gebasz van, akkor gyorsítok a pool-on, és ledobok 2-3 clower. De ez sokszor már késő, mert amire beérek deríteni, már majdnem megvan a poolja, nekem meg akkor jön le a 11-12 dronom. amire lejön a pool, addigra bent van jó esetben csak 6 linggel, rosszabb esetben 10-el. A 6 lingre rá szoktam küldeni a dronokat, hogy idöt nyerjek a clowereknek, meg a királynőnek lejönni, de így is belepusztul 7-8 drone, amire lejönn az első 6 lingem. Ezután ugye izomból elkezdem gyártani a dronokat, de a következő hullámban már 14 linget kapok, ami megesz minden védelmemet, és megintcsak a dronokkal együtt tudom kinyítrni őket. Itt ugyan nem pusztul meg a dronok nagy része, de le kell pakoni a köv 2 clawert, meg lehívni a köv 6 linget, hogy legyen valamim a köv hullámra. Ha jól jön ki a lépés, akkor a 2 hullámban le tudom rakni a rócsoknak az épületét, de a 3. hullámra nem készül el az első 3 rócs, De ha elkészülne sem biztos, hogy köv 14 lingel elmírnának. Talán, ha ott a 2 clawer, de arra általában már nincs kristályom 
Jah, és közben persze a társnak is megvan a maga baja, mert őt is szivatják valami hasonlóval. Ha kijön hozzám segíteni pár marinnal, vagy zeával, akkor tuti, hogy kap egy fincsi reaper rush-t...
No, röviden erre a helyzetre mi a válasz? Ma játszottunk 3, vagy 4 mecset, és csak az egyik nem erről szolt. 
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____
A sok spinecrawler az elején csak a pénzt eszi, inkább lingeket csinálj helyette, vagy ha úgy tetszik, egy nagyon korai roach warren-t. Nem nagyon van most sajnos olyan repem, ahol rusholnak ellenem, de nekem a 13 extractor/12 pool minden ilyesmit megfog. Talán steppes-en kell kicsit korábbi (12/11) ha nagyon biztosra mész.
De annyira ritka a 6pool és hasonlók(legalábbis itt) hogy nem éri meg, inkább 15 extr. 14 pool-t szoktam, 2gate-et, reaper-t az is megfogja, lehet vele korán expelni, van korán speedlinged is, lehet akár roach-olni is vele.
[ Szerkesztve ]
//Alg.504//Alg#2951// ---- Live for the SWARM! ---- DIGITAL PRIDE - J3 + PL50
fentebb egyszer irtam, hogy ts-t tudok felajanlani (gigas neten log, igaz elegge hasznalva is van a vonal, slot-okat nem tudom, amennyit az ts3 licensz nelkul enged), megy a szerver most is, foccer-rel parszor hasznaltuk is, csak az auth reszehez nem igazan ertek (valahogy ez a ts3 kicsit kaotikus nekem)
aki meg szeretne nezni, az irjon privatot, dobok elerest
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

JSaN
(őstag)
Hat nekem ma nagyon nem ment, a leg benabb voltam.
Life goes on...

Djuree
(PH! nagyúr)
thoma mindig szerez ts-t. simán fellépünk úgy hogy észre sem veszik
eddig is így csináltuk sztem 
▏.::Yamaha::. ▎D3: Djuree#2959 ▍Xbox gamertag: Djuree ▋WoT acc: Djuree ▊.-:ITAŁO DISCO:-. ▉ Ki-Ken-Tai-Ichi 気剣体一

kovsol
(PH! félisten)
klanok.hu TS3 szerverén van nekünk szobánk oda is ingyen lehet járni

Köszi a mai meccseket, az utolsó a reégi szép bétás időket emlékeztette 
All Hope Is Gone
csak sikerult nyerni a vegen, de azert nehez szules volt 
Commodore Amiga 500 - es a kepzeleteinek tobbe semmi nem szab hatart! Samsung 305T Plus (2560x1600@30") hibatlan, elado -> http://goo.gl/1SvLN
letezik olyan t jatekos, aki nem csak fossa a marine-t es maraduer-t, es remeli, hogy az eleg lesz?
az elobb jatszottam ket meccset (rep-ek feltoltve, ha erdekel valakit), mindketto ezt probalta - egyiknek bejott (z-vel meg nem igazan tudom, hogy lehetne fogni), masiknak nem - es rengeteg ilyet latok ezeken kivul is
fentebb irta Föccer is, hogy mikor 2v2-zunk, a t-k szinte kivetel nelkul ezt nyomjak, mas nem is remlik toluk (de ugyanigy, p az esetek 70%-aban mass void, 15% cannon, z-nel meg 50-50, hogy 6-pool-ling - ha ket z, akkor 90%)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

Djuree
(PH! nagyúr)
miért, mi a fenét csináljon a t ha nem marine-t meg marauder-t? azok a kezdő egységei, egy darabig nincs is értelme mást csinálni. aztán meg ha nem tér át erősebb egységekre úgyis kikap 
▏.::Yamaha::. ▎D3: Djuree#2959 ▍Xbox gamertag: Djuree ▋WoT acc: Djuree ▊.-:ITAŁO DISCO:-. ▉ Ki-Ken-Tai-Ichi 気剣体一
Kicsit döcögősen indult, de aztán viharos lett az idő
... repkedtek a muták, és nyertünk 
All Hope Is Gone
felreertettel, csinalja, a gondom a mertekkel, illetve pont annak hianyaval van
es mar miert ne lenne ertelme mast is csinalnia
ha megnezed ezt a rep-et, remekul latni, mire gondoltam, a sracnak az elejen kapasbol volt 4 barrack--ja, es sokaig semmi mas
meg ugyan nem neztem vissza, pontosan mit csinalt, de lathato, hogy kettodarab tank megfogta, s meg ekkor is a marine-t eroltette tovabb, holott eselytelen volt, hogy feljusson a bazisra
kesobb is csak vikinget hozott, amivel oszinten nem ertem, mi volt a celja, hisz foldre loni nem tud, mire meg leszall, a tank megragja
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

kovsol
(PH! félisten)
nem volt az nehéz szülés, idegek párharca volt, és remélem felment a pulzusa mind a háromnak a mutáktól
de szemét vagyok
de ez van

kovsol
(PH! félisten)
szerintem nincs gond azzal, ha valaki mmm -t tol vagy mondjuk mass stalkert, de a többség nem képes menet közbeni taktika váltásra 
tegnap toltam egy mérkőzést PvT én voltam a P, elején nekiálltam zealotot gyártani a marinok ellen, majd h.templart stormmal, aztán a srác legyártott ezer tankot és berakta a bejáratához és ugye én nem tudtam bemenni, és közben gyártott bansiket és elkezdett engem baszogatni vele
én utána átálltam void ray+ carierre, akkor ő gyártott 6 BC -t de addigra már anyahajóm is volt, szóval a végén lemostam a levegőben 
összességébe a gyerek nem volt erős, de az tetszett, hogy nem csak az az only mmm volt

Djuree
(PH! nagyúr)
mutass nekem egy t-t aki kezdésnek nem csinál legalább 4 barakkot 
az elején kell, a prot is csinál 4 gate-t, a zerg meg hozza a sok ling-et.
ez elején valahogy meg kell fogni az ellent és ha nincs sok egységet gyártó épület akkor bukó van
persze sokáig erőltetni nem szabad az biztos......át kell állni időben bikább unitokra....
▏.::Yamaha::. ▎D3: Djuree#2959 ▍Xbox gamertag: Djuree ▋WoT acc: Djuree ▊.-:ITAŁO DISCO:-. ▉ Ki-Ken-Tai-Ichi 気剣体一
amelyiknek van nemi esze, az nem csinal, ugyanis ezutan, meg ha akarna is (persze nem akar, mert mint fentebb irta kovsol, ahhoz nem eleg nyomni az a, meg d betut), nem tul egyszeru atallni masra, mert egyfelol ha kicsi a map helye sem marad tul sok (foleg kozlekedni), masfelol a 4 barrack nem is tul olcso - szemely szerint en inkabb megfelelo egysegeket csinalok, nem a legolcsobbol milliot (kivetel talan a massling, de annak mas oka van)
de mondom, nezd meg az emlitett rep-et, lathatod, volt egy barrack-om, es egy factory-m, az ellennek negy barrack, es megis, neki lett buko, az epuletek szama, vagy az egysegek szama nem minden
lehet neked pl millio marine-od, ha kapsz ellenuk par tankot, dt-t, vagy ht-t storm-mal
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

aDM|RaL^
(őstag)
Én egy ideig nem ezt a taktikát követtem, hanem rámentem a siege tankra, de mióta folyamatosan lerohannak, és is rányomulok 4 barakkra, és inkább csinálok egy MMM labdát, mármint marine marauder medivac, aztán szépen berakom az egész ladbát a 4-es gombra, és rohanok végig a pályán a 4est és a T betűt nyomogatva, stimpacket lődözve...:'D
http://www.flickr.com/photos/dmrl - http://dmrl.hu - Spectrum ZX 48k

Ghoosty
(senior tag)
Nekem az alap kezdésem, 2 barakk. Az egyik reaktoros, a másik teches, majd egy factory techlabbal. Ezután szoktam eldönteni, hogy mit érdemes bővíteni. Bár mondjuk nálam nagy hiba szokott lenni, hogy alulméretezem a gyártókapacitást, de remélhetőleg kinövöm.
aDM|RaL^:
Nekem lerohanással nem szokott gondom lenni 2 barakkal sem, mert elköltöm az összes kristályom így is a folyamatos gyártásra, gyakorlatilag nem marad extra 150, hogy mégegy barakkot felhúzzak, a folyamatos supply bővítés miatt.
[ Szerkesztve ]
SC2: Ghoosty:247

Djuree
(PH! nagyúr)
hát engem mindig lerohantak ha nem volt legalább 4 barakkom. ha 4 reaktoros barakkból fosod a marinokat nincs ki megállítson
mindenki ezt nyomja, muszáj nekem is, mert ha nem kikapok....mire lejön az első tankom neki már van 20 marinja 
▏.::Yamaha::. ▎D3: Djuree#2959 ▍Xbox gamertag: Djuree ▋WoT acc: Djuree ▊.-:ITAŁO DISCO:-. ▉ Ki-Ken-Tai-Ichi 気剣体一

oxox
(őstag)
Este valami nagy moka??????
asszony ejfelig dolgozik.
Tegnap 6 random 2v2-t nyertem zsinorban!!!
hizott a majam (Protoss POWER!!!)
protossal..mind hatban cannon rusht probaltam, 4x le is leptettem az egyik ellent az elejen...2x elhuzodott.
2x (2bol!) bejott a rush zerg ellen, amin nem kicsit meglepodtem....
most mar kezdenek megfogalmazodni bennem a dolgok...pl. marine egy hosszabb partynal a vegen mart nem sok mindenre jo...legalabbis protoss ellen 
cylaval volt egy jo partynk ZP V TP (sajnos buktuk), de ha kapcsolok hamar, es lehozok nehany templart elektromos tamadassal, akkor szerintem siman nyerunk....lekapjuk a legi egysegeket, s a tankok meg a voidokat csak neztek volna....
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525

FefeeX
(PH! kedvence)
Semmi gond
Az ilyenekből tanul az ember, megtanultam kérdezni 
Csak mert protoss-szal kb olyan szinten állok most, hogy zela rush, aztán ha nem jön be, tuti halál, mert fogalmam nincs, mit csináljak, annyira mások mint az SC1-es egységek. Nem tudom, mi ellen mi jön be, mi a light mi a nem light armor, mi ellen mit érdemes bevetni (na jó, amennyire a challenge-ben meg a 4 protoss pályában megtanított, annyira azért megy), csak ott nem kellett építeni+gondolkodni, ultra sebességgel 
Megcsináltam hétvégén a vs7insaneAI achit, hát az azért kemény. Mondjuk 12 full fejlesztett BC-vel végig lehet tarolni kb mindent... 
Majd játszhatnánk 1v1 edzőmeccseket is valakivel, hogy ne csak a dolog eleje legyen meg nálam (eddig az is bevált, csak hát maxon van a pulzusom, mert nem tudom, ha elrontom, mit csináljak
)
oxox: marine lövése egy maxos pajzson 1-eket sebez
BC ellen, mint a szúnyogcsípés 
[ Szerkesztve ]
SC2 profile: http://eu.battle.net/sc2/en/profile/359830/1/FefeeX/; XBL profile:FefeeX
Ez a mutázás, egy rohadt dolog, ha csak földi egységed van, kikészít ideglieg 
Hol itt - hol ott tűnnek fel, kinyírják a parasztokat és odébbállnak
Ha ellenem csinálják nekem 2000000 szokott lenni a vérnyomásom 
All Hope Is Gone

FefeeX
(PH! kedvence)
Nálam eddig semelyik ellen nem jutott még addig, hogy 2 barakkot össze tudjon hozni
Sajna replayből csak azt mentettem ki, amiben épp kikaptam, mert rossz dolgot támadtam a túlerőmből 
SC2 profile: http://eu.battle.net/sc2/en/profile/359830/1/FefeeX/; XBL profile:FefeeX
ConCorde 6025CID telefon fekete/ezüst telefonok olcsón eladók. Írj privátot, vagy keresd a hirdetést.

FefeeX
(PH! kedvence)
Valaki innen fingatott meg az első 1v1 meccsemben, beírta, hogy nincs tapasztalata, gondoltam akkor nem csinálok 3.min rusht, ez is lett a végem, 2 siege tankkal meg kb 10 marine-nal legyalult mint a fene. Azok ellen aztán lehet 30 marine-od is, a marine-ok ott csak azért vannak, hogy a siegek-hez ne férj hozzá, aztán úgy legyalulnak, hogy ha reaktorból nyomod 4 barakkból, azt is szétszedik, közben az ellen meg már expelt, 3-4szeres anyag jön neki, és mire feleszmélsz, még a védekezésnél meg a marine-nál tartasz mikor megjelenik a 12 BC 
rt06: #9012 mit gondolsz, ezt látják másoktól, megfogni máshogy nem nagyon tudják... Sőt, gyakorlatilag a SC2 pár achievementje is erre nevel... És szerintem nagyon jól is 
[ Szerkesztve ]
SC2 profile: http://eu.battle.net/sc2/en/profile/359830/1/FefeeX/; XBL profile:FefeeX
ja, enis nagyon utalom, meg a voidozast is.. de ok legalabb annyira utalhatjak a reaperezest
bar a reaperezes csak az elejen mukodik igazan, voiddal, meg mutaval kesobb is lehet bosszantani az ellent piszkosul.
Commodore Amiga 500 - es a kepzeleteinek tobbe semmi nem szab hatart! Samsung 305T Plus (2560x1600@30") hibatlan, elado -> http://goo.gl/1SvLN

oxox
(őstag)
void is csak csapatban jo (ott sem verhetetlen), de ha megvan a gyorsh hajtomu, akkor lehet vele szurkalni, egyet itt, egyet ott
szeressuk...pl reaper ellen is tuti 
FefeeX - pont a BC ellen kellett volna a templar
(remelem az ellen is mukodik)...mennyi energiaja van a BC-nek?
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525

FefeeX
(PH! kedvence)
Úgy emlékszem, kb félig csukja össze 
A banshee-t azt 1 az egyben összecsukja 
SC2 profile: http://eu.battle.net/sc2/en/profile/359830/1/FefeeX/; XBL profile:FefeeX

oxox
(őstag)
tehat azt jelenti, hogy ket feltotltott templar siman lekap egy horda bc-t ha egyben vannak, es rajuk nyomja???.....protossal jatszok egy ideje, de ezt a templar dolgot egyaltalan nem eroltettem....nahh ma megnezem
..suti lenne...tank ellen is mukodik??? (bar arra ott a void
)
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525
te mit szeretnel templar-ral? mert nem tiszta, hogy storm-ot (ehhez minek az energia?), vagy feedback-et (ez meg nem teruletre hat)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
mert talan a storm nem 75 energiaba kerul? 
Commodore Amiga 500 - es a kepzeleteinek tobbe semmi nem szab hatart! Samsung 305T Plus (2560x1600@30") hibatlan, elado -> http://goo.gl/1SvLN
a bc energiajat kerdezte, ezert gondoltam feedback-re, de kesobb irta, hogy ket ht leszed egy osztagnyi bc-t, ez meg inkabb a storm lehet, mert feedback szerintem annyi nem jon ki, de ehhez miert szamit a bc energiaja - no ezert nem tiszta
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
hát pedig nagyon is kéne, mivel eléggé egy hatásos egység
és pl terran mmm-ezik akkor ez a nagy counterje, mivel mindig mikroznia kell ellene 
[ Szerkesztve ]
és terran pl ghosttal leszedni, vagyis pontosabban emp-vel
dt esetében meg egy scan 

oxox
(őstag)
konkretan nehany templar ugy leszedte a void seregem, hogy konybe labadt a szemem...valami elektromos tamadassal.
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525
storm vagy feedback, de storm lesz 

oxox
(őstag)
csak kibarkopazzatok
es az jo tank/bc ellen?
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525

emmm
(senior tag)
Atomtámadás ellen is véd. 

Djuree
(PH! nagyúr)
az psi vihar, az igen jó 
[ Szerkesztve ]
▏.::Yamaha::. ▎D3: Djuree#2959 ▍Xbox gamertag: Djuree ▋WoT acc: Djuree ▊.-:ITAŁO DISCO:-. ▉ Ki-Ken-Tai-Ichi 気剣体一

emmm
(senior tag)
Tegnap játszottam valami külföldi sráccal egy csomó 2 vs 2 cooperatív módot, előbb csak Medium, majd Hard gépek ellen. Azért a Hard elég kemény, de a megfelelő pillanatban szépen be lehet szívatni.
Azt kell mondanom, hogy a mass stalker taktikája (Blink képességét sűrűn alkalmazta) nagyon bejött, gyakorlatilag folyton ezt alkalmazta, és a gép nem talált fogást rajta. Vagy 8 Gateway-ből ontotta folyamatosan a stalkereket, én meg vagy Terran-nal, vagy Zerg-gel kiépítettem a védelmet. Kiegészítve őt támadásnál, vagy egy jó nagy adag Banshee-t vittem, vagy a Zerg-nél jól használható, szintén nagy adag Infestort. Fél percig tartott egy Hard gép bázisa, egységeivel együtt. 
Úgy veszem észre, a végére, mikor már BC-kel meg Ultraliskekkel lehetne menni, szinte el se jut az ember, hamarabb vége van a meccseknek. 
Strom minden ellen jó
... tegnapi meccsen is hullottak az mmm golyók, thorok, siege - k ... minden
Persze nem 1 db - tól, nekem is volt vagy 10 - 12 db
Fel van töltve az oldalra, ha gondolod nézd meg működés közben 
All Hope Is Gone
psy storm lehetett (kor alaku teruleten vihar, villamok) - void-nak, amennyire tudom, nincs energiaja (feedback azt sebzi vissza az egysegre, pl banshee full energiaval bele is hal, 200 energiaja lehet a 140 hp-je melle)
psy storm kellhet neked inkabb, az teruletre sebez (80-at, szoval kelleni fog legalabb harom, hogy fel eletre szedd a tobbseguket)
amire erdemes odafigyelni, hogy a ht lassan mozog, es a storm-hoz viszonylag kozel kell menni (legalabbis kozelebb, mint a feedback-hez)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
gondolom poennak szantad, de tenyleg ved, ugyanis hiaba van cloak-olva a ghost, ha vaktaban dobalod es idoben eltalalod (ketszer), megved a nuke-tol is
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

oxox
(őstag)
mindenkinek...ma probalgatom majd.
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525

kovsol
(PH! félisten)
itt égetsz engem
pont jó szar voltam azon a mérkőzésen

emmm
(senior tag)
Nyilván poénnak szántam. 
(Az 1. részben nekem is volt erre példa, a srác állandóan jött a "Nuclear launch detected" felkiáltással, én meg protossal szépen körbevillámoztam gyorsan az összes lehetséges helyet. Az eredménye, egy halálhörgés, majd egy véres paca volt a bázisom közelében.
Akkor még elég volt 1 villám is, csak 45 HP-ja volt egy Ghostnak. )



















