A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
További témák
PC játékok
Lapcsalád ajánló
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
Adok-veszek témák
Téma összefoglaló
Hozzászólások

Eyesis
(senior tag)
szerintem jó, hogy nem egyforma egyéniségek játszanak pro szinten
Idra is fel tudja dobni néha a napot
Nem is arra emlékszel 2 hét múlva, hogy Idra-nak, hogy kenték el a száját, hanem, hogy győztes pozícióban rage quitolt
vagy, hogy nem írt gg-t 
Amúgy meg TERRAN POWA 
Eyesis

_OldBoy_
(tag)
killerjohn,
Visszanéztem a tegnapi meccsünket, mikor eltűnt a sereged annak az oka egyszerűen az volt, hogy a void ray-ket dugdostad a bázis felett. Így mikor összecsaptunk csak a csapatod felével küzdöttem, mire meg odaértek segíteni, már késő volt.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

killerjohn
(PH! addikt)
ja, tudom, meg az, hogy nem néztem a képernyőt, rossz subgroup volt kiválasztva, így nem találtam a stormot meg a forcefieldet. más baj nem volt 
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP

_OldBoy_
(tag)
elszívtad végül a cigit a meccs végén ? 
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

killerjohn
(PH! addikt)
y
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP
cigi káros az egészségre.. 

_OldBoy_
(tag)
ezt mondtam neki en is szo szerint 
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

killerjohn
(PH! addikt)
ez aztán nem káros... csak napi 3-4-et szívok az meg nem káros... 
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP
(#24910) holydragon válasza killerjohn (#24909) üzenetére

holydragon
(lelkes újonc)
"csak napi 3-4-et szívok"
3-4 mit ? dobozt ? 
---SC2: holy#164--- ---D3: holy#2141--- ---"Sweet Mother of Mercy"--- ---ASUS/N53JQ-ASUS/904HA-Samsung/GS2---
a halál káros az egészségre, valamint dohányzást okozhat...
u mad ?
a dohanyosok korabban halnak...
...kesobb kagylonak oltoztek
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

olta
(fanatikus tag)
Ezt sem hallottam meg 
Sőt, kifejezetten egészséges...
(#24915) killerjohn válasza holydragon (#24910) üzenetére

killerjohn
(PH! addikt)
szálat...
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP

?
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

_OldBoy_
(tag)
csaj atszellemult fejet nezve ezt a cuccot nem a nikotinhiany miatt tolja 
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

killerjohn
(PH! addikt)
aztafaxomszentkakukktojás... ebbe belehalsz azonnal xD
[ Szerkesztve ]
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP

AlyArkhon
(őstag)
Azt a rézfánfütyülőjét ... akarok én is egy ilyet ..
. hány emberes adag lehet ez ?
Kint Hollandoknál volt hogy mi is betekertünk fél g t néha 1 et is , de ezt hogy kéred ? "-kérek fél g-t , de nem sima g-t. hanem fél kg-t " 
Sierra Leone sokat szenvedett népének és mindazoknak , akik hiszik , hogy a pokolban is élhetnek Angyalok. UI .: Diabló él !!

_OldBoy_
(tag)
Balance
General
Unit vision up ramps has been reduced by 1.
PROTOSS
Immortal
Attack range increased from 5 to 6.
Mothership
Acceleration increased from 0.3 to 1.375.
The Mothership’s Cloaking Field no longer cloaks all units instantaneously, but rather adds units to the cloak field over time (maximum of 25 per second). This should alleviate “Mothership Lag” issue when a Mothership comes online.
Stalker
Blink research time increased from 110 to 140.
Warp Prism
Shields increased from 40 to 100.
Terran
Barracks
Build time increased from 60 to 65.
Hellion
Infernal Pre-Igniter damage upgrade decreased from 10 to 5.
Raven
Seeker missile movement speed increased from 2.5 to 2.953.
ZERG
Infestor
Fungal Growth damage changed from 36 (+30% armored) to 30 (40 vs Armored).
Overseer
Morph cost decreased from 50/100 to 50/50.
Contaminate energy cost increased from 75 to 125.
Ultralisk
Build time decreased from 70 to 55.
Összességében nem rossz
. Kíváncsi leszek milyen új taktikák jönnek elő a Mothership buff-al, ha pro szinten is használható egység lesz feldobja majd a közvetítéseket 
Contaminate-et sajnálom, így is igen ritkán használt spell amit viszont én szeretek ZvZ-ben elsütni, így viszont Lair után jó darabig várni kell míg tudom használni. Lehet hogy valami roach timing attack-al van összefüggésben de sose hallottam hogy valaki problémázna rajta.
Az Ultrarisk viszont komoly, örökké tartott megépíteni ezeket a dögöket, így ZvZ-ZvP lategame inkább választom BL helyett őket.
[ Szerkesztve ]
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
Asszem' meg kell tanulnom lassan P-vel játszani mert a T- már a porba nerfelik 

mohoyoyo
(fanatikus tag)
Nagyon fasza, megint terran nerf

Eagl3: +1
Heli nerf, egyetlen jól használható egység kb. Z ellen. Mutához miért nem nyúltak akkor??
[ Szerkesztve ]
SCII ID: ĐoZer #668
Mothership
Acceleration increased from 0.3 to 1.375.
The Mothership’s Cloaking Field no longer cloaks all units instantaneously, but rather adds units to the cloak field over time (maximum of 25 per second). This should alleviate “Mothership Lag” issue when a Mothership comes online.
ami annyit jelent, hogy ... 
All Hope Is Gone

Az álcázó képessége nem azonnal kapcsol be minden egységre, hanem másodpercenként maximum 25 unitot tűntet el. Erre azért volt szükség, mert az azonnali bekapcsolás laggot okozott - bár ilyet aztán tényleg még sose láttam 
A sebességét úgy tűnik nem változtatták (először azt hittem hogy azt növelték meg), viszont jobban gyorsul. Hát fogalmam sincs ez mennyit fog számítani 
[ Szerkesztve ]
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
nem lesz minden egyseg egybol cloak-olva a mothership kozeleben, hanem fokozatosan (masodpercenkent legfeljebb 25-osevel) kerulnek elrejtesre, igy remelhetoleg megszunik a "mothership lag" (gondolom ez olyasmi lehet, hogy mikor sok egyseg folott hirtelen megjelenik a frissen elkeszult mothership, a mass cloak miatt akadozott a jatek)
_OldBoy: a gyorsulasan gyorsitottak, vagyis a vegsebessege nem valtozott, csak ezentul nem ugy fog megindulni, mint egy ket hete doglott lajhar
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
Nem találkoztál vele? Pedig sok-sok videóban is volt már róla szó, de még a játékban is észre lehetett néha venni, ha az ellen lehozta.
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

_OldBoy_
(tag)
Tényleg nem de elhiszem ha mondjátok
Viszont rájöttem hogy miért nerfelték a contaminate-et: az olcsóbb overseer-el könnyen lehetne mass contaminate-elni, így simán lehetne olyan ZvP taktika amikor lair-re rushol a Z, aztán megállítja a protoss gyártását és átsétál roach-okkal.
rt06, igen közbe rájöttem
Hát így nem tudom mennyivel lesz használhatóbb bár legutóbbi TL Attackban White-Ra azért megmutatta mekkora poén az ellenfél bázisa fölött mass recall-al bewarpolni a csapatot majd leforcefieldezni a saját rámpájukat.
[ Szerkesztve ]
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
Túl erős a géped 
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

LinogeOW
(fanatikus tag)

Köszönöm a választ, és igen, lagg volt, ha létrejött, tegnap is csináltam egyet az egyik meccsünkön, és igen, amikor megjelenik a nexus felett , akkor olyan 1-2 mp - re megáll a játék 
All Hope Is Gone

oxox
(őstag)
kerdes:
nem vagyok nagy mothership felhasznalo...bar mostanaban szoktatom magam ra (bar fokent gw unitokkal jatszok)
A teleportalo kepesseget nem nagyon hasznaltam eddig, de akkor a patch azt jelenti, hogyha alaportalok 40 egyseget akkor 15-re tamadhat az ellenfel?
nem hiszem, hogy gyakran fog velem megesni, de az elmeleti resze erdekelne...vagy ez csak akkor van mikor a probe-okat dugdossa el amint kesz van? 
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525
igen, ha berantasz 40 egyseget, az elso asodpercben amig ott vagy, 15 sebezheto beluluk
ha 60-at rantasz be, az elso masodpercben 35, a masodikban 10 sebezheto
_OldBoy_: nem surun hasznaltam mothership-et, de a legnagyobb probela imho az volt vele, hogy tetulassan indul meg
mire eleri az uzemi sebesseget, a sereg a fel palyan atert
pedig a vegsebessege nem rossz (bar a stalkerhez kepest lemarad, de akkor sem fel kepernyovel egybol az indulasnal)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
Acceleration increased from 0.3 to 1.375.
Nem csak neked volt vele ez a bajod.
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

Pöttön
(tag)
Sziasztok!
(Előreis bocs a láma kérdésért
) a blizzard mod pájákat hogy lehet betölteni?

All Hope Is Gone
milyen palyakra gondolsz? aiur chef, left2die, starjeweled?
amennyiben ezeket szeretned megnezni, ugy custom game-kent keresd oket
vagy inditasz egy uj custom game-et, s a keresot hasznalva eloszeded a palyakat, vagy csatlakozol mar meglevo custom game-hez (itt nem tudom, van-e ra szuro, ritkan hasznalom ezt az opciot)
ha valami kulso mod-od vagy palyad van, akkor annak mikentjet itt es itt leirtam
sith7: mi faj?
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

Pöttön
(tag)
Köszönöm! pont ezekre gondoltam! 
hát ez a patch kicsit falsch...
1. minek nerfelik a barrack build time-ot? azért mert még egy-két ember bunker rushhol.. azt is simán lehet védeni, csak oda kell figyelni..
2. megértem a hellion nerfet, mert sok síros, aki nem tudta feldolgozni, hogy nem kell kihúzni a mineralból a harvester-t, mert akkor kárt okoz magának.. le kellett volna venni 7-re és akkor nem lenne ebből sem wine-n.. mert most lesz...
3. de legalább a reaven-t buffolták..
ezaz az egyetlen olyan képességét, amit azért valjunk be öszintén nem sokszor használunk, de ha használunk akkor azt is TvT-ben... OJEE...
4. immortal plusz range okés, mivel az 1 base pushok és a kiexpelés utánni sok roach támadást nem volt könnyű fogni.. (1 probe elküldése talán ebben segithet..)
5. stalker blink research nerf miatt, meg megint miből áll majd a PvP? 4gw vs 4gw
6. na amit nem értek az a warp prism plus shiled.. MINEK? whitera bizonyitja be a legjobban, hogy a WP, milyen hasznosan lehet használni, csak jó helyen kell kinyitni... terrannak is olyan helyen kell droppolnia amit nem lát az ellenfél, mert az úgy meglepetés.. de nembaj, mostmár beszállhat a mineral közepére és oda warpolhat.. picit túzásnak érzem, de ez van blizz ezt fogja csinálni.. megértem..
7. fungal nerf.. egyrészt megérem, másrészt nem.. egyrészt örülök, mert legalább a mass mech seregembe lévő hellionok nem pusztulnak el 3 sec alatt.. viszont lehet, hogy a protoss így most picit előnybe juthat..
8. overseer buff, gondolom a banshee harassok kivédése miatt, meg azért, hogy a zerg tudjon felfedezni.. (egy tanács.. TL-en szépen leírták a zerg felfedzést.. két overlord elküldése és beivtele a basere,, biztos felfedezés siker..), de legalább a DT kivédése könnyebb és olcsóbb lesz..
9. ultralisk mondjuk tényleg nagyon lassan jött ki és végre akkor ultrát is fogok kapni a z-től yess.. 
Összefoglalva nem rossz ez a patch, csak még mindig egy dolgot nem értek az egészbe a barrack nerfet és a warp prism buffot, ha ezek nem lennének azt mondanám mindenki számára korrekt ez a patch..
[ Szerkesztve ]
Patch notes 1.4.1:
ZERG:
Brood Lord
Attack range increased from 9.5 to 13
Attack speed decreased from 2.5 to 1.5
Adrenal Glands agitlity added to Broodlings
tessék, el is felejtettem a hülye ultraliskedet <3 
u mad ?
Végre lehet ultrával is resupply-t tolni és megfogni az ellentámadást 
Hellion, infestor, blink nerf OK, overseer olcsósítás nem ártott az ovi speed drágítás után. Papírrepülő kicsit erősebb lett, és az immortalt is hozzáigazították a roach +1 range-hez.
Jól sikerült patch 
//Alg.504//Alg#2951// ---- Live for the SWARM! ---- DIGITAL PRIDE - J3 + PL50
Előreis ; pájákat
All Hope Is Gone
ja ez a csana edition starcraft2
akkor máris telepitem.. több benne a zerg és a kihívás.. 

killerjohn
(PH! addikt)
ember. óvatosan
egyébként az ilyet 10-20+ fős társaságok csinálják a poén kedvéért, 2-3-ból, hogy ne haljon be az első 45kg-os csaj az első slukkba...
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP

whatever
(fanatikus tag)
[ Szerkesztve ]

AlyArkhon
(őstag)
próbálok mindig óvatos lenni .
Végre megkaptam a kihívót hétvégén go németbe , onnan meg ahova megyünk 200 km Hollandia
gl hf ....
[ Szerkesztve ]
Sierra Leone sokat szenvedett népének és mindazoknak , akik hiszik , hogy a pokolban is élhetnek Angyalok. UI .: Diabló él !!

killerjohn
(PH! addikt)
ugye csak viccelsz. mondd hogy csak viccelsz.
SC2: KillerJohn#634, D3: KJohn#2437, D3 HUD erős idegzetűeknek: http://bit.ly/Yh3qAP
ja viccelek 
u mad ?

_OldBoy_
(tag)
Pár érdekesség még:
- Repeated control group and selection commands will no longer count as unique actions for APM calculation purposes.
- Attack upgrades are now retained by units controlled by Neural Parasite.
- Fixed an issue where Drone attacks could be more easily dodged than SCV or Probes.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863