2013. május 18., szombat

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2013-02-08 11:43:51

IT café

A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#20015) _OldBoy_ válasza hajsza (#20010) üzenetére


_OldBoy_
(tag)

Pontosan így van. A zergeknek 3 erőforrással kell optimálisan gazdálkodniuk, amivel sokkal nehezebb balanszolni mint kettővel. Ha early game-ben a kevés lárvát egységre költöd, azzal automatikusan gazdasági hátrányba kerülsz ha az ellenfeled nem all-in-re megy a chrono és mule miatt. Ha viszont nem hozol egységet, akkor védtelen vagy.

Ezt a gordiuszi csomót vágja át két ötlettel:

1 - A lárvát egy scoutoló lingeket leszámítva kizárólag drone-ra költi egészen addig amig csak lehet. Persze a zerg játék alapja amúgy is az, hogy csak akkor gyárts egységet ha jön a push, viszont itt még akkor se feltétlenül kell, mert a támadást queenekkel és spine-okkal fogja meg, mivel a queenek nem kerülnek lárvába. A spine-ok persze drone-ba kerülnek, viszont itt jön a második pont,

2 - Mivel sokáig nem gyártunk egységet, tech sem kell hozzá, így a gázt is lehet késleltetni. Ezzel gyakorlatilag +4 dronenunk van ~20 food környékén, ami az extra income-ot hozza. Az early expnek köszönhetően hamarosan beindul az extra lárvatermelés, és ez a korai drone előny nagyon gyorsan realizálódik még nagyobb előnyként, ezt az előnyt akkor is megtartjuk ha spine-ra kültjük az extra drónokat.

A blogon leírtam már, de itt is megteszem. A build harmadik legfontosabb tanulsága az optimális szaturáció. Hiába van eco előnyöd, ha a bevételt további ecora költöd, azaz túldrónozol. Meglepő módon a zerg is igen erős tud lenni 2 bázisról, ha nem kizárólag a gazdaságra költi a bevételét hanem techre és seregre. Én mióta ezt játszom a legjobban a szaturációra figyelek. Az se érdekel, ha elbukom a meccset, ha sikerül 16+6-on tartani bázisonként a drone-ok számát végig. Ez magában már igen nagy előnyt jelent az olyan játékosokkal szemben akik nem foglalkoznak az optimális szaturálással.

---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

Hirdetés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2013 PROHARDVER Informatikai Kft.