A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
További témák
PC játékok
Lapcsalád ajánló
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
Téma összefoglaló
Hozzászólások

LinogeOW
(fanatikus tag)
Az már rég jó, ha platinákat dob a rendszer. Általában folyton jobbakat ad a felsőbb ligákból, tehát 3-4-5 lose után nyersz egyet, fel is dobhat.
GL.jóccakát.
Ez már megvolt. Legalább is a bukó része 
Sajnos a ZvZ meg mindig a gyengém. Sőt, úgy igazándiból csak az early game-ben érzem magamat otthon. Akkor még nem jön ki a rossz lárva management, meg az alacsony apm hátrány 
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

kovsol
(PH! félisten)
csináltál neki egy exel táblázatot, vagy csak egy fecnire írogatod ?
esetleg az ellenfelek faji eloszlása, és azok elleni győzelmet is lehetne vezetni
[ Szerkesztve ]
"A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra." (Sapphire 7870XT és AC3 kupon eladó)

_OldBoy_
(tag)
Sc2gears ezeket mutatja, az en statom az új szezonban:
Replays (1v1 ladder+custom): 21
W-L: 12-9
ZvP: 55%
ZvZ: 62%
ZvT: 50%
Maps:
XN 37%
MP 50%
SP 100%
TA 50%
ST 100%
SS 0%
TP 100%
Persze ebből hiányzik a ligák szerinti megosztás, van viszont avg apm.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
Eddig papíroztam, de délután csinálok egy google.docs-ot.
A fajonkénti statisztikát még nem csináltam meg, de délutánra ezt is meg tudom adni.
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____
BOLDOG NÉVNAPOT KOVSOLKA!! 
Isten éltessen sokáig, jó erőben, egészségben ! 
All Hope Is Gone

kovsol
(PH! félisten)
köszi srácok
"A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra." (Sapphire 7870XT és AC3 kupon eladó)
Játszmák az ellenfél faja ellen
liga játszma arány
T 20 39%
Z 9 18%
P 22 43%
100%
Akkor este bebaszósparty? 
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____
No, csak megküzdöttem a docs.google.com függvényeivel 
összes játszma: 51
Játszmák az ellenfél liga besorolása ellen
liga játszma arány
Master 0 0%
Diamond 1 2%
Platina 28 55%
Gold 21 41%
Silver 1 2%
Bronz 0 0%
51 100%
Játszmák az ellenfél faja ellen
faj játszma arány
Terran 20 39%
Zerg 9 18%
Protoss 22 43%
51 100%
Győzelmek az ellenfél liga besorolása ellen
liga játszma győzelem vereség győzelmi arány
Master 0 0 0 -
Diamond 1 0 1 0%
Platina 28 10 18 36%
Gold 21 14 7 67%
Silver 1 1 0 100%
Bronz 0 0 0 -
51 25 26 49%
Győzelmek az ellenfél faja ellen
faj játszma győzelem vereség győzelmi arány
Terran 20 11 9 55%
Zerg 9 4 5 44%
Protoss 22 10 12 45%
51 25 26 49%
Bár nem igazán jelenik meg értelmes módon
Esetleg valami értelmes módon nem tudnám ide beszúrni?
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____
javaslom, hogy csinálj róla egy képet, ahol normálisan látszik és akkor nem kell szenvedni
mellesleg ezt hol lehet látni az sc2 gears-ben? én is leszedtem, de nem találom... 
u mad ?
1920x1200 pixelben megfelel? 
Egyébként sajnos ilyen statisztikát nem tud az sc2gears. Lehet írni kellene a srácnak, hogy a következő verzióba rakjon bele ilyen statisztikázást. Szerintem sokakat érdekelné.
Most indulunk hazafelé asszonysággal, majd otthonról megcsinálom a képet, és feltöltöm ide.
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____
összes játszma: 51
Játszmák az ellenfél liga besorolása ellen
liga játszma arány
Master 0 0%
Diamond 1 2%
Platina 28 55%
Gold 21 41%
Silver 1 2%
Bronz 0 0%
51 100%
Játszmák az ellenfél faja ellen
faj játszma arány
Terran 20 39%
Zerg 9 18%
Protoss 22 43%
51 100%
Győzelmek az ellenfél liga besorolása ellen
liga játszma győzelem vereség győzelmi arány
Master 0 0 0 -
Diamond 1 0 1 0%
Platina 28 10 18 36%
Gold 21 14 7 67%
Silver 1 1 0 100%
Bronz 0 0 0 -
51 25 26 49%
Győzelmek az ellenfél faja ellen
liga játszma győzelem vereség győzelmi arány
Terran 20 11 9 55%
Zerg 9 4 5 44%
Protoss 22 10 12 45%
51 25 26 49%
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
1: programkod kapcsolok koze szurd be, akkor negmaradnak a whitespace-ek
2: ehhez a statisztikahoz - mivel a replay-bl nem latszik - battle.net-re kell maszkalni, ami hol, megy, hol nem, ezen kivul nem lehet lekerni a replay idejere vonatkozo allapotot (marpedig nem biztos, hogy akkor egybol megnezi az illeto), valamint tarolni kellene a replay melle ezen infot, megpedig ugy, hogy a replay masolasakor az is masolodjon (pl megosztas)
szoval szerintem nem kivitelezheto
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
nekem igazából az első verzió is megfelel, nem azért adtam a tippet h nekem jobb legyen, hanem mert te panaszoltad 
u mad ?
Elvileg programkódot nyomtam én is 
No, tényleg indulunk. Nemsokára otthon vagyok, osztán tolhatunk valakivel, valamit...
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____
pont az elso verziot nem tudja az sc2gears, a fajok szerinti gyozelmi aranyt mutatja
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
Listáztasd ki a replayeket, és nyomj egy multi-replay analysis-t (repek fölött, középen találod)
Aztán dupla klikk a saját nevedre és már jön is a sok statisztika
//Alg.504//Alg#2951// ---- Live for the SWARM! ---- DIGITAL PRIDE - J3 + PL50
köszi, megvan
[ Szerkesztve ]
u mad ?
Játszottam ma egy nagyon jó ZvT-t, végig oda-vissza, folyamatosan úgy éreztem hogy csak egy utolsó lépés hiányzik a győzelemhez, de végül kikaptam... ott rontottam el hogy ultrákat hoztam (megint) pedig BL jobb lett volna. A végén mindketten beírtuk a wp-t is 
//Alg.504//Alg#2951// ---- Live for the SWARM! ---- DIGITAL PRIDE - J3 + PL50

sviba
(tag)
mekkora volt a gas income?
A nyuszika megy az erdőbe, és egyszer csak leesik...
Mutákra sem vigyáztam annyira mint kellett volna, sokat vesztettem feleslegesen
[ Szerkesztve ]
//Alg.504//Alg#2951// ---- Live for the SWARM! ---- DIGITAL PRIDE - J3 + PL50
P-vel kezd, Socke jön vendégszerepelni
//Alg.504//Alg#2951// ---- Live for the SWARM! ---- DIGITAL PRIDE - J3 + PL50
nem is tudtam, hogy iSonic közvetítő a Starcraft kupán ... ami most megy az sc2 - n
All Hope Is Gone

up
(senior tag)
szép estét
Az van, hogy az első résznek rajongója voltam, a másodikkal eddig nem játszottam, de szeretném azt is megvenni. Gondoltam, mostanra lement kicsit. Igen... 15 ezerről nagy kegyesen 13-ra van árazva a CDGalaxisnál ([link]). Ami szerintem a felháborítót súrolja.
Lehet itthon normális áron kapni valahol? Ha ennyire kutyaütők, berendelem Angliából, a game.co.uk és a gamestation.co.uk is kb 28 fontból, azaz 8400 forintból szállítja ide.
Vélemények? Kinek van jó tapasztalata PC játék külföldről rendeléssel?
az itteni aprot szoktak ajanlani, tobben is vettek innen 8-9 ezer forint koruli osszegert, es ugy remlik, senkinek nem volt problemaja
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.

up
(senior tag)
köszi, utánakeresek. Újonnan, használatlanul? Mert az ár kb ugyanaz, mint külföldről újan.

kovsol
(PH! félisten)
újonnan vegyél csak, mert be kell regisztrálni battle.net profilba a játékot és jobb ha a te neveden van a játék esetleges későbbi supportos ügyintézés miatt
amúgy 8-9k ért újat fogsz kapni, én is az aprók közt vettem két bontatlan játékot 9k/db megjelenés hetében
[ Szerkesztve ]
"A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra." (Sapphire 7870XT és AC3 kupon eladó)

hajsza
(fanatikus tag)
Nekem most nem akar bejönni a teamliquid oldala. Más is tapasztal ilyen problémát?
Szerk.: most már megy.
[ Szerkesztve ]
nálam bejön
u mad ?
No, asszem abbahagyom. 
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

_OldBoy_
(tag)
Bármi is történt fel a fejjel, időnként elmegy az ember kedve aztán hamarosan újra megjön
Ha akarod TS-el megnézhetjük a repeket.
Ami szabadidőm ma volt azt a Spanishiwa build gyakorlásával töltöttem 1v1 custom XelNaga-n, plat szinttől mindenki bevert eddig, de végre megvertem vele az első platos protosst az előbb, replay itt.
4GW-re ment, amit foghattam volna szebben is, utána expelt majd stalker sentry-t erőltetett, én fungaloztam, bombáztam, szétdroppoltam a mineral lineokat aztán ultrákkal szedtem szét a seregét, sokkal változatosabb így a ZvP mint a standard roach hydra corruptor.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

kovsol
(PH! félisten)
de csak mert kitúrt a Mamóca ? 
"A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra." (Sapphire 7870XT és AC3 kupon eladó)
erről jut eszembe, hogy nem az 1.3as patch-re írták, hogy lesz benne olyan mód, h többen lehet nézni a repeket?
u mad ?

_OldBoy_
(tag)
Már igérgetik egy ideje, de konkrétan nem volt szó róla hogy mikor jön. Viszont az 1.3-ra írtak valami figyelmeztető hangot lárva-mule-crono-hoz, azzal találkoztatok?
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863

hajsza
(fanatikus tag)
Hangjelzés nincs, csak szöveges figyelmeztetés a bal oldalon középtájt.
mit? mi tortent?
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
Semmi. Szívok, mint torkosborz, és elkezdtem idegelni magamat rajta. Osztán rájöttem, hogy nekem annyit nem ér az egész, hogy ezen egyem a kefét 
Bő 3 hónap és itt a kislány, addig még rendbe kell tenni a lakást, beszerezni egy csomó cuccot, átrendezni a bútorokat. Még csinálnom kell 1 vagy 2 szekrényt, no meg nem ártana a törlesztő részletre valót is megkeresni. A melóhelyem egy lábbal már a csődben van, ezért bármikor kirúghatnak. Ha kirúgnak, akkor a mai építőipari helyzetben 90%, hogy nem találok munkát ebben az évben, és akkor nem tudom fizetni a törlesztőt, meg etetni a gyereket.
És akkor ezek mellé, még idegeskedjek egy játék miatt? Amit elvileg azért vettem, és azért játszom, hogy jól érezzem magamat közben és kikapcsoljak?
Szóval kb ezért hagyom az 1v1-et a retekbe 
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

_OldBoy_
(tag)
Múltkor azon röhögtem magamban hogy néha mikor 220-al megyek pályán (németeknél természetesen) sincs annyi adrenalin bennem mint 1v1-es játékban 
[ Szerkesztve ]
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
Alapvetően nem azzal van a baj, hogy játék közben pörög az ember. Persze hogy lapátolok én is, hogy egy jó játékkal bezsebeljem a győzelmet. Ezzel nincs is semmi baj. A baj valahol ott kezdődött, hogy elkezdtem ezt a statisztikát számolgatni, és elkezdtem rágni a kefét, hogy ki ellen, mennyit kellene nyernem, hogy felkerülhessek platinába, mert hogy.....
Na neee, én nem ezért játszom
Inkább az ölembe ültetem Mamócát, és tolunk ketten egy ékszeres játékot very hard a.i. ellen. Azt még úgysem győztük le
. Én jól érzem magam, asszony jól érzi magát, és ráadásul mindezt együtt. Nekem erre van szükségem, nem arra, hogy azon járjon az eszem, hogy bakker a scarap stationon, milyen bo-t kell, hogy toljak P ellen, ha 1 gázt szed, és a falba gate-core bo-t rakott... Na ne, köszi. Inkább megyek és kipörgetem megint a kampányt, vagy funolunk valakivel 2v2 bronz ligában 
üdv, föccer
mod: jah és az autópálya? Én ott aludni szoktam
Sajnos néha szó szerint 
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

kovsol
(PH! félisten)
nálatok jó a Battle.net ? nálam multis rész le van halva
"A sok tudás nem tanít meg a helyes gondolkodásra." (Sapphire 7870XT és AC3 kupon eladó)
szuper ... 
All Hope Is Gone
aha, persze, inkabb cheat-elsz, mi?
amugy jol ertem, hogy cheat-tel mar megy a hard ai is?
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
Jaja, lenyomtuk tegnap 
Ma este elkezdjük tolni a very hardot. De az már nagyon keményen adja az ívet...
üdv, föccer
_________________ Mindent figyelünk.... (-(-_(-_-)_-)-) ____________________ _____ Az alapelvek nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. _____

oxox
(őstag)
starjeweled
tegnap megvertem hardban...csak eppen single-ben jatszottam ai ellen, es igy nem adta be az achikat....tiszta vicc, hogy ugyanazt jatszod single-ben, mint multiban...de 100%-ra ugyanazt, es megsem jar erte achi (nem vagyok nagy custom game mokus, ezert gondoltam, hogy az 1v1 a gep ellen nem multi jatekot jelent....tevedtem.....aztan (Focceling mondta, hogy multiban kell) megprobaltam meg ketszer multiban, de nem sikerult 
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525

oxox
(őstag)
ha adrenalinra vagysz...hagyd nyitva a motorhaztetot....hogy felcsapja a szel 
apamnak meg trabi korszakaban volt olyan, hogy egyszercsak nem latott ki 
(makjara nem tartott soka, mert kette is tort)
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525

oxox
(őstag)
en zsir ujjan vettem, ha jol emlekszem 9k-ert itt az apron
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525
galába, még mindig 13k... 

oxox
(őstag)
es mar olyan pro vagy, hogy egyszerre ket gepen tolnad? 
amugy ki az a dinoszaurusz
nevu csavo akivel mostanaban tolod? vmi itteni tag?
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3: oxox#1525


















